...amelyek egy embert egy ilyen tett elkövetéséig juttatnak el, a városról, amely ünnepelve kezdte az estét és gyászolva fejezte be a napot, egy országról, ahol a szabadság, az egyenlőség és a testvériség több mint kétszáz éve az együttélés alapja, egy népről, amelynek ma, holnap és holnapután is úgy kell élnie, hogy bárhol, bármikor lesújthat rá a végzet. A fenti „megmondó emberek” legtöbbje életében nem járt arra, és ami a nagyobb baj, nem is akarja megérteni, hogy mi történt, mi történik  és mi fog történni ott. Egyszavas válaszuk van a világ dolgaira, így erre is: „migráns”, „muszlim”, „muzulmán”, „arab”…

Nekem megadatott, hogy egy bő héttel ezelőtt is végigautózhattam a Promenade des Anglais-n, és a piros lámpánál állva megcsodálhattam az évtizedekig elhagyatottan állt, de néhány éve pazarul felújított art deco palotát, a Palais de la Méditerranée-t, amely előtt a tegnapi merénylő őrült robogása (és élete) véget ért. Sétálhattam a Virágpiac (Cours Salaya) régiségárusai között, ahová a július 14-ét ünneplő tömeg tegnap este a támadás után fejvesztve bemenekülni kényszerült a tengerpartról.

Nézelődhettem a Galeries Lafayette és a Nice Étoile kirakatai előtt, és élvezhettem azt a színes kavalkádot, amely az ott élő sokféle népcsoport és a világ négy sarkából odaözönlő turisták szélesen hömpölygő tömegeiből állt, akik most együtt gyászolnak. 

Kendőt viselő arab nő babakocsival, akinek pajeszos, kötényes zsidó fiú segít a mozgólépcsőn. Afrikai napszemüveg-árusnál vásárló svéd tornászlányok. Olasz akcentussal beszélő pincér, kínai étterem-tulajdonos. Orosz és kínai vendégek. Vietnami szépség és magyar turista. Portugál házmesterek és marokkói takarítónők. Monacói Rolls Royce a téren és török jacht a vízen. Na, és persze a focilázban élő franciák boldog sokasága. Ilyen volt Nizza július 4-én. Ebbe az idillinek tűnő Bábelbe rohant bele tegnap éjjel egy 31 éves tunéziai származású férfi, Mohamed Lahouaiej Bouhlel, egy csaknem húsztonnás hűtőkamionnal, miközben a mesés tengerparti sétányon százezer ember a tűzijáték után hazafelé indult.

A rendezvény miatt kirakott barikádokat áttörve két kilométeren át tartott az ámokfutása a néhány napja bérelt teherjárművel: hol az úttesten, hol a járdán robogva elütött közel kétszáz embert, mígnem agyonlőtték. (A helyzet tragikomikumához tartozik, hogy két gardien de la paix - szó szerinti fordításban „békeőr” - lőtte le a férfit, aki a liberté, égalité, fraternité napján követte el végzetes merényletét.)

Év elején egyszer már letartóztatták, de csak piti, köztörvényes bűnözőnek látszott, aki egyebek mellett családon belüli erőszak miatt került összetűzésbe a rendőrséggel. Négy éve élt a városban most már egyedül, mivel felesége elhagyta. A férfi három kisgyerek apja volt, de 84 áldozata közt is volt két gyerek (további 18 ember állapota még továbbra is válságos a közel száz sérültből). 

Franciaországban a nemzeti lobogókat országszerte félárbocra eresztették. Az elnök, François Hollande háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, és visszavonta bejelentését, amely szerint megszünteti a korábbi merényletek miatt érvénybe léptetett szükségállapotot, és három hónappal meghosszabbította annak hatályát. A miniszterelnök, Manuel Valls háborút emleget. A legtöbb külföldi politikus is hasonló nyilatkozatot tett: az «iszlám állam» és a migránsok… De gondoljuk át egy kicsit a dolgot! Ki ellen akarunk háborúzni? Mit lehet itt tenni?

Adva van egy város, Nizza, Európa egyik legrégebben lakott helye, ahol már 400 000 éve élnek emberek (a legelső táboruk Terra Amata néven megtekinthető), majd az ókori görögöktől és rómaiaktól a középkori szaracénokon (=arabok!) és Barbarossa török kalózain át a savoyai olaszokig (akikhez egészen 1860-ig tartozott a város ) mindenki megfordult, beleértve a zsidó, örmény, orosz menekülteket, az angol és skót korai turistákat, nem is beszélve a közeli Korzikáról átruccanókról, és a fekete afrikai és más volt francia gyarmati bevándorlókról, no, meg persze a franciákról. (A „szittya magyar” sem ritka évszázadok óta errefelé. A Napkirály például a török szultántól már egész falunyi magyar rabot vásárolt, akit a környéken telepített le.) Gyakorlatilag nem létezik olyan népcsoport, amelynek vére ne keveredett volna itt össze a többiekével, vidám elegyet alkotva. 

A kikötőváros, amelyet hosszú idő óta közvetlen hajójárat köt össze Észak-Afrika minden nagyobb part menti városával, természetes módon vált a francia gyarmatbirodalom összeomlása után a pied-noirok (a Magreb-országokban élő franciákat nevezték így) új otthonává, ahová azokat gyakran követték muszlim alkalmazottaik is, illetve a gyarmati harcokban (gyakran vitézül) harcoló volt katonák. Ennek, és a későbbi időszak befogadó politikájának köszönhetően ma a 400 000 lakost számláló városban több, mint 10% az arabok aránya, amelyen belül a tunéziaiak vannak legtöbben (2,4%), akik minden más nemzetiséget, így az olaszokat is megelőzik. 

A város összesen 1,8 milliós vonzáskörzetében pedig szintén igen nagy számban élnek arabok, akik - mint Franciaország nagy részén - olyannyira részei a mindennapoknak, hogy nélkülük teljesen elképzelhetetlen lenne az élet. (Ki látott már arrafelé nem-arab kisboltost? Takarítónőt? Hosszan lehetne folytatni a sort.) Amúgy is lehetetlenség lenne a „kollektív bűnösség” jegyében megszabadulni tőlük, főként mivel a legtöbben már ott is születtek. Közel sem szeretném azt állítani, hogy nincsenek gondok, vagy egyszerű lenne a probléma. Nem az. A franciák nem szeretik az arabokat, és ennek lépten-nyomon hangot is adnak, ami persze csak elmérgesíti a helyzetet. Nem szeretik az arabokat, de szeretik, vagy legalább is megszokták Alit, a fűszerest, Fatimát, a takarítónőt, Mohamedet, az újságost és Jázminát, a pincérlányt. 

Egy olyan merényletet, mint a tegnapi, nem szabad és nem lehet relativizálni, a bűnöst mentegetni, a körülményekre fogni a dolgot. Az egyik legsúlyosabb ilyen esetről van szó. Félni is kell a hasonló eseményektől, hiszen bárki bérelhet egy teherautót, és belehajthat a tömegbe (bár mostantól valószínűleg az ilyen rendezvények mechanikus védelmét is meg fogják erősíteni), ez ellen nem lehet védekezni, hacsak az illető fel nem teszi őrült ötletét valamelyik közösségi oldalra, vagy el nem mondja azt valaki olyannak, aki komolyan veszi a dolgot, és bevonja a hatóságokat. Egy ilyen egyszerű „fegyver” és egy egyedi elkövető ellen nem nagyon van ellenszer.

Őrültek ugyanis mindig is lesznek. Mindig is voltak. Mert ne mondja nekem egy orvosszakértő se, hogy a bérelt teherautója rakterébe használhatatlan fegyvereket és robbanószerkezeteket felhalmozó ámokfutó, aki valószínűleg felesége és gyermekei távozása után bekattant, aki könnyen úgy érezhette, hogy őt senki sem szereti, a társadalom is kivetette magából, és végső elkeseredésében belehajt az ünneplő tömegbe, perceken át gázolva át boldog-boldogtalanon (akik között talán saját gyerekei is ott lehettek volna) - normális! Mi lehetne abnormálisabb, mint egy ilyen tett? 

Engem ez a tegnapi borzalom inkább a Germanwings öngyilkos pilótájának esetére emlékeztet, mint egy jól kitervelt, szeptember 11-i merénylethez hasonló terrortámadásra, de persze tévedhetek. A lényegen ez nem sokat változtat. Szinte mindegy, hogy a 84 ember azért halt-e meg, mert valaki csak símán becsavarodott, vagy azért, mert a félig becsavarodott ember egy imám vagy más „jóakaró” rávezetésére az „igaz ügy” mellé állt. A végeredmény ugyanaz, és szerintem a gyógymód is - már ha van ilyen.

Terroristák is mindig voltak (legfeljebb nem így hívták őket), és félő, hogy mindig lesznek is. Hajlamosak vagyunk most megfeledkezni arról az időszakról, amikor a Bader-Meinhof-csoport és a Vörös Hadsereg Frakció az Abu Nidal Csoporttal és a Fekete Szeptemberrel versenyzett azon, hogy melyikük tudja több vérrel átitatni az újságok címlapját. Sajnos, úgy látszik, mindig lesznek ilyesmire kapható emberek. Az élőlények túlélésének kulcsa az, hogy sokfélék. Mi, emberek is sokfélék vagyunk, és sajnos vannak közöttünk olyanok, akik - maguktól vagy rábeszélésre - hajlandóak ilyen bornírt dolgokra. 

Ameddig pedig nem fogadjuk el azt a ma már tudományosan is többszörösen bizonyított tényt, hogy az emberek „testvérek” (DNS-kutatással megállapították, hogy minden ma élő ember - a Szahara alatti afrikai területekről származók egy részének kivételével - egyetlen nőtől származik), addig remek ürügy lesz a másikat, a másik csoportot azért gyűlölni, mert ő „más”: más nyelven beszél, más a bőre színe, a kultúrája, a vallása, a szokásai stb. És ha csak egyetlen vagy néhány őrült abból a csoportból olyat követ el, ami megbocsáthatatlan, akkor miért is ne gyűlölhetnénk az egész csoportot/népet/fajtát (a nem kívánt rész törlendő)?

A világ (és benne Európa) e területen igen rossz irányba fordult. Pedig arra nem vezet út. Ott csak egyet nem értés, egymás meg nem becsülése, lenézése, elítélése van, ami erőszakhoz vezet. Ha mindenki megpróbálná a másikat elfogadni, esetleg tisztelni, netalántán szeretni, akkor alig fordulna elő ilyesmi. Ha nem lenne előítélet, ha odafigyelnénk egymásra, ha egy zaklatott férfinak lenne kinek elmondania, hogy elhagyta a felesége és magával vitte az imádott gyerekeit, mert bántotta őket, ha nem utasítanának el első látásra azért egy állásinterjún, mert arab/néger/cigány (a nem kívánt rész törlendő). Nehogy azt higgyük, hogy mindezek ellen az a védelem, hogy kerítést húzunk, bezárkózunk, és szidjuk a pirézeket. A globalizáció és az infokommunikációs forradalom ugyanis olyan kettős hatással van az emberiségre, amiből nem tudunk így kimenekülni. 

Egyrészt a világ szerencsétlenebbik felén élő emberek ma sokkal jobban látják azt, hogy a szerencsések hogyan élnek, és elindulnak elérni ugyanazt a (relatív) biztonságot, életszínvonalat és lehetőséget, amit a Nyugat ad, és ebben holmi kerítés, de még egy hadsereg sem tud mindenkit megállítani - legfeljebb ideig-óráig. Az arra hajlamos gyilkosok között pedig járványszerűen tör fel az aljasság, mert pillanatok alatt láthatják hasonlóan beteges gondolkodású szellemi társaik tetteinek eredményét. Másrészt a „szerencsések” is ma már premier planban láthatják az „első sorból” mindazt a borzalmat, amit egy-egy olyan merénylő, mint a tegnapi, elkövet - így még jobban gyűlölik a pirézeket, vagy akit csak éppen akarnak. 

Sajnos, az emberek döntő többsége nem az eszére, hanem a szívére hallgat, és nem a tényeket veszi sorra, hanem csak azt, amit ő azokból ki akar hallani. Amíg tehát mindez nem lesz másképp, addig ne menjünk nagy tömegrendezvényekre, vagy bízzunk a szerencsénkben. Ilyen szerencsés volt tegnap egy nizzai nő, Tiava Banner, akinek a fejetlenségben elveszett a 8 hónapos kisbabája, de a Facebook segítségével néhány órán belül sértetlenül visszakapta a gazdátlan kisfiút a pánikból kimentő fiatal lánytól.