A Duna fővárosai 1850–1920 – fotokiállítás a Várkert Bazárban
Tavaly tavasszal a bécsi Ringturm Galériában állították ki először azt a 75 tablóba rendezett 300 fotót felvonultató lenyűgöző tárlatot, amelyet most a budapestiek is tanulmányozhatnak. A párokba rendezett, valószínűleg digitálisan feljavított, remek minőségű képpárok azt a párhuzamot vetítik elénk, ami nemcsak a két város építészetében, hanem kultúrájában és életmódjában is megnyilvánult, és bizonyos mértékig ma is megfigyelhető.
A napóleoni háborúk, majd az 1848-i forradalmak elültével bekövetkezett békés korszak, amely az ipar és a kereskedelem fejlődésének is meghatározó szakasza volt szerte Európában, így a monarchiában is a vidéki lakosság városokba költözésével járt együtt, amely tendenciát az orvostudomány eredményeinek és a gazdasági fellendülésnek köszönhető népességnövekedés, illetve a fővárosok körüli települések beolvadása kísért (Budapesten a három városrész egyesülését is), így metropolisok jöttek létre.
A városok gazdasági és politikai ereje tehát megnőtt, a polgárság pedig meg akarta mutatni hatalmát, ezért a korábbi tendenciával ellentétben, amikor az arisztokrácia és főként az uralkodó dinasztia palotái voltak a városok ékei, a polgárosodás e korszakában a parlamentek (lásd Budapest), a városházák (lásd Bécs), a bank- és biztosítóközpontok palotái (lásd New York-palota), az egyetemek, könyvtárak, templomok és az ipari létesítmények (lásd gázgyárak mindkét fővárosban) váltak a meghatározó építészeti alkotásokká, a modern szórakoztatás fellegvárai, a színházak, a cirkuszok, később a mozik mellett.
A békés időszak lehetővé tette, hogy az azelőtt erődítményként is szolgáló városok védművei, a városfalak, bástyák és laktanyák (lásd a mai Szabadság tér helyén állt Új Épület) helyén – Párizsi mintára – utak, terek, parkok létesülhettek, illetve meginduljanak a modern közlekedés eszközei, így a villamosok és gyorsvasutak is, amely a megszaporodott lakosság és a megnövekedett távolságok leküzdésének az igényeit is kielégíthették. Újdonságnak számított az utak szilárd burkolattal ellátása is.
Mindkét főváros arculatának legfontosabb elemei lettek azok a bérházak, amelyek szintén ebben a periódusban nőttek ki az aszfaltból. A régi, szinte falusias környezet megszűnt, és a legtöbb negyedben 5–6 emeletes lakóházak épültek. Ugyanakkor megfigyelhető tendencia volt az is, hogy a jómódúak által épített kertvárosias részeken csodás parkokat alakítottak ki.
Mindkét fővárosban olyan népparkokat is létrehoztak, amelyek egyrészt a jó levegőt és a szabadban kikapcsolódást szolgálták, másrészt helyet adtak a szórakoztatás legkülönbözőbb formáinak, a vidámparkoktól (Vursli, Práter) az állatkerteken és a sportpályákon át egészen a monumentális időszakos kiállításokig (Millenniumi Kiállítás, illetve Bécsi Világkiállítás).
Külön figyelmet érdemel a rakpartok és a hidak fejlődése, hiszen – ha eltérő mértékben is – mindkét város látképét ezek az alkotások látványosan módosították a mostani, budai kiállítás tárgyalta időszakban. Ide kapcsolódik az a néhány fotó is, amely a mindkét fővárost sújtó hatalmas árvizeket örökíti meg, és amely alapján képet alkothatunk arról, milyen veszélyeket hordozott magában az Európa legnagyobb folyójával együttélés a szabályozása előtt.
A tematikus felosztású kiállítás tökéletes helyszínt kapott az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazár gyönyörűen helyreállított termeiben, a képeket pedig nagyszerűen egészítik ki a Kosztolányi Dezsőtől vett idézetek. Tarlós István budapesti és Michael Häupl bécsi polgármester, valamint L. Simon László a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára nyitották meg a kiállítást. A városvezetők néhány aktualitásra is felhívták a figyelmet. Közülük különösen fontos lehet az a megállapodás, amelyet a két főpolgármester írt alá a városaink közötti még intenzívebb kulturális és turisztikai együttműködésről, valamint az államtitkár bejelentése arról, hogy végre valahára a kormány forrást biztosít a MAZSIHISZ számára Bécs egykori főépítésze, dr. Otto Wagner egyetlen, Budapesten megtekinthető alkotása, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítására, amely eddig fővárosunk egyik szégyenfoltja volt.
A megnyitón elhangzott beszédek összességében (sajnos) tökéletes illusztrációját adták Kosztolányi legszellemesebb idézetmondatának: „Hiába egyek a gyáraink, a pénzünk, a tarifánk, még a kalácsunk is, amit a kávéba aprítunk. Az emberek mások, akik a kalácsot a kávéba aprítják…”
