NŐszinTE-nap – örömünnep márciusban
Villámcsődületek (flashmobok) lephetik el Magyarországot a hagyományos nemzetközi nőnapon, amit a kezdeményezők ezúttal rendhagyónak, NŐszinTE-napnak szánnak. „Közösség a társadalmi békéért” – ez az egyik jelszava a mozgalomnak, amelynek céljait ma ismertették újságírók előtt. Álljon itt a további jelszavak közül néhány további: „Beszéljünk őszintén a nőkről! Békességet a mindennapokba! Női energiát a társdalomba!”
Kétségtelen, hogy a magyar (és nemcsak a magyar) társadalomban még mindig sok nő szenved az egyenjogúság és az önbizalom hiányától, és nem tudja képességeit kellően kamatoztatni a szűkebb és a tágabb közösség javára. Itt az ideje, hogy a nők elhiggyék: ők is a társadalom (alap)pillérei, és ne szégyelljék az egészséges önszeretetet, ne palástolják önbizalmukat. Vállalják nyíltan, hogy felelősen gondolkodnak a család és a társadalom problémáiról.
A magyar férfiak többsége – tisztelet a kivételnek –, kevésbé vet számot azzal, hogy mit köszönhet a nőknek. A nagy többség szereti ugyan az édesanyját, a feleségét, barátnőjét, lánygyermekét, ám azt gondolja, hogy csakis a férfi lehet a „megmondóember”. Nem árt tehát, ha olykor-olykor a férfiak is ráébrednek arra, hogy a nőkkel együtt közös a felelősségük. S nemcsak a szűkebb családban, rokonságban, hanem azért is, hogy „érzőbb, szerető országban éljünk”.
Utóbbi fejtegetés szerepelni fog abban a kiáltványban is, amelyet március 8-án, déli 12 órakor az ország számos pontján felolvasnak a NŐszinTE-nap aktivistái.A nők társadalmi megbecsülése közös érdek, és ennek nemcsak ők a haszonélvezői. A női tulajdonságok érvényesülése, a nagyobb hajlam az empátiára, az érzékenységre, a testvéries érzületre élhetőbbé teszi mindannyiunk életét. A nők persze nem hibátlan „angyalok”: nekik is dolgozniuk kell azon, hogy adott esetben félretegyék az egót és a túlzott érvényesülési vágyat – hangzott el a mai sajtóbeszélgetésen. A 99. nemzetközi nőnap – március 8-án – jó alkalom lesz egy új mozgalom zászlóbontásához.
Kik ezek a nők, akik örömünnepet tartva mutatják majd meg erejüket? Ez olvasható róluk itt:
„Egyszerű, hétköznapi nők, anyák, nagymamák, vállalkozónők, szinglik, kapcsolatban élők, alkalmazottak és a nőket tisztelő, őket elismerő férfiak vagyunk. Olyan civilek, akik egy közös cél érdekében összefogtunk.
Támogatjuk egymást, kiállunk egymásért. Pozitív szeretetenergiákkal kapcsolódunk Önmagunkhoz, a mikró- és makrokörnyezetünkhöz. Hisszük, hogy egy élhetőbb világot teremtünk, hiszen szabadon lélegzünk, gondolkozunk és teszünk. Szabadon ölelünk, szabadon választjuk meg, hogy kockaköves, erdei, netán betonúton haladunk-e. A döntéseinket mi hozzuk meg, és hisszük, hogy feltétlenül szükség van a Nőkre és a Férfiakra egyaránt. Nem kőbe vésett szerepekkel, hanem egymást kiegészítő támogató, TÁRS rendszerben.
Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy a nemzetközi nőnap lehet egy fontos örömünnep, ahol ezekkel a pozitív energiákkal mutatjuk meg, hogy igenis erősek vagyunk. Képesek vagyunk közvetíteni az akaratunkat, és képesek vagyunk egymásért tenni, elismerni, támogatni.”