Szigorú szabályozás: még biztonságosabb, környezetkímélőbb gépjárművek
Jelenleg a nemzeti hatóságok kizárólagos felelősségi körébe tartozik annak igazolása, hogy egy jármű megfelel-e valamennyi forgalomba hozatali követelménynek, valamint annak felügyelete, hogy a gyártók a vonatkozó uniós jogszabályok szerint járnak-e el.
A ma beterjesztett javaslat szerint a járművek vizsgálata egy eddiginél függetlenebb rendszer szerint fog működni, és szigorodni fog a forgalomban lévő autók felügyelete. Az európai szintű ellenőrzés szigorítása a rendszer egészének erősödésével járhat.
A Bizottság már azt megelőzően nekilátott az EU-típus-jóváhagyási keretrendszer felülvizsgálatának, mielőtt napvilágra kerültek volna a Volkswagennel kapcsolatban feltárt tények. Az események után azt a következtetést vonta le, hogy még átfogóbb reformokra van szükség avégett, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen szabályszegések. A gépjárművek jóváhagyásáról és piacfelügyeletéről szóló, ma beterjesztett bizottsági javaslat egy egységben tekintendő a szigorúbb kibocsátási vizsgálatok (valós vezetési körülmények között végzett kibocsátási vizsgálatok) bevezetésére irányuló kezdeményezéssel. (A teljes közlemény itt olvasható.)
A Bizottság megvitatta a Görögországra vonatkozó schengeni értékelő jelentés tervezetét
A biztosi testület ma tudomásul vette és megvitatta a Görögországra vonatkozó schengeni értékelő jelentés tervezetét. A 2013 októberében létrehozott schengeni értékelési mechanizmus keretében a tagállamok és a Frontex szakértőiből álló szakértői csoport a Bizottság vezetésével az adott tagállamban tett látogatások során ellenőrzi a schengeni szabályok alkalmazását.
A jelentés – noha elismeri a görög hatóságok leterheltségét – megállapítja, hogy az irreguláris migránsok tényleges azonosítására és regisztrációjára nem kerül sor, az ujjnyomatokat nem viszik be szisztematikusan a rendszerbe, és nem végzik el minden esetben sem az úti okmányok hitelességének ellenőrzését, sem az olyan alapvető biztonsági adatbázisokkal való összevetését, mint a Schengeni Információs Rendszer, az Interpol adatbázisai és a nemzeti nyilvántartások.
A jelentéstervezet mindezek alapján arra a következtetésre jut, hogy Görögország súlyosan elhanyagolja kötelezettségeit, és a görög hatóságoknak meg kell szüntetniük a külső határellenőrzések végrehajtásában tapasztalt súlyos hiányosságokat. (A teljes közlemény itt olvasható.)
A schengeni értékelési mechanizmus (angolul)
- Schengeni határellenőrzési kódex
- A schengeni térség működéséről szóló nyolcadik féléves jelentés (2015. december 15.)
A biztosok testülete orientációs vitát tartott a szociális jogok európai pilléréről
Jean-Claude Juncker 2015. szeptember 9-i, az Európai Unió helyzetét értékelő beszédét követően, a Bizottság 2016-i munkaprogramjával összhangban a biztosok testülete ma megtartotta első orientációs vitáját a szociális jogok európai pillérének felállításáról. A pillért önmagában álló olyan dokumentumként képzelik el, amely a változó munkavégzési formák tekintetében a foglalkoztatási és szociális teljesítményeket vizsgáló keretrendszer alapjául szolgálna. Egyúttal útmutatás is lenne a megújított konvergencia-folyamatokat illetően az eurózónában.
További információk itt.