Idegbecsípődés ellen termálvíz
Orvosi ismeretek nélkül is tudható, hogy rajtuk keresztül jut célba az érzékszerveinktől induló információ. Az idegi eredetű fájdalom kisugárzik, így nemcsak egyetlen testrészt érint. Ekként a becsípődés a fájdalom és zsibbadás minden fajtáját képes előidézni.
Mindenekelőtt a becsípődött testrész sajog nagyon, szúr, zsibbad gyakran nem csupán az érintett terület, hanem még a környéke is. Előfordulhat, hogy egy időre mozgásképtelenné válunk a fájdalomtól, amely időnként testünk távoli területére is kisugárzik.
Ha már megtörtént a baj, célszerű kerülni a hirtelen mozdulatokat – ha egyáltalán képesek lennénk rájuk. Semmiképp se próbáljuk „helyre rázni” az idegszálat! Az első órákban a pihentető testhelyzet javasolt, mindeddig, míg elviselhetővé enyhülnek a tünetek. Nyugodtan használjunk fájdalomcsillapítót, vagy hasonló hatású kenőcsöt! Amint képesek vagyunk a mozgásra, óvatosan próbálkozzunk vele, olyakor segíthet a becsípődött idegszál „kicsípődésében”.
A hideg és a meleg külön-külön és váltogatva is csodákra képes. A meleg serkenti a véráramot, lazítja az izmokat, oldja a görcsöt, sok esetben elégséges kezelésnek bizonyul. A hideg a gyulladás csökkentésében segíthet. Kezeljük a fájdalmas területet hideg és meleg hatások váltogatásával, vagy termálvizes fürdővel! Mozogjunk kíméletesen, ússzunk, vagy vegyünk igénybe fizikoterápiát! A professzionális masszázs is sokat segíthet.
Elviselhetetlenül erős, vagy gyakran visszatérő fájdalom esetén azonban mindenképp kérjük szakorvos véleményét!
Messzi földről jönnek hozzánk vendégek (egyre többen visszatérők), hogy élvezzék a világhírű termálvizeinket, gyógyerejüket megtapasztalják, kihasználják. Mi, helybéliek ugyanakkor alig vagy nem elégszer élünk e nagyszerű lehetőséggel. Sok más egészségügyi probléma mellett az idegbecsípődésre is gyógyír a mélyből feltörő természeti kincs. A hazánk legnagyobb folyójának nevét őrző szállodalánc gyógy- és wellness-központjaiban gyógyvíz, gyógytornász, masszőr és számtalan kezelési lehetőség várja a gyógyulásra vágyó, vagy az egészségüket megőrizni szándékozókat, akár néhány órára is.
A health spa resort besorolású szállodák – Budapesten a Margitsziget és a Helia, vidéken a Hévíz, az Aqua, a Sárvár és a Bük – kiemelkedően nagyszerű hatású gyógyvizekkel, magas színvonalú szolgáltatásokkal, képzett szakemberekkel segítenek megszabadulni a betegségek, az életkor okozta egészségügyi problémáktól – köztük az idegbecsípődéstől is.
Október 10.: a magyar fürdőkultúra napja
Minden év októberének második szombatja a magyar fürdőkultúra napját; az idén október 10. Ez alkalommal a a hazánkban is egyre népszerűbb szaunázás, a szaunakultúra áll a figyelem középpontjában.
A Magyar Fürdőszövetség ajánlására a fürdőkultúra napján a hazai fürdők szabadon dönthetnek a helyileg szervezett programokról, a nyitva tartásról és az aznapi belépődíj-kedvezményekről. Sok helyen különleges szauna felöntések, szaunaszeánszok várják a látogatókat. Számos fürdő a nagyközönség és az iskolások részére is tart előadásokat a témához kapcsolódóan vagy szervez idegenvezetést a fürdőkben.
Az idén minden eddiginél több, 47 fürdő csatlakozott a magyar fürdőkultúra napjához. Az egyes fürdők programjai a szövetség weboldalán, illetve facebook oldalán (Csobbanj velünk) tanulmányozhatók.