Ismét mérik a Klubrádiót: itthon a legnagyobb kereskedelmi „beszélő rádió”
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a Klubrádió hallgatottsági adatai nyilvánosak legyenek a hirdetői piac számára, hiszen a jelenlegi kiélezett versenyhelyzetben különösen fontos, hogy mindenki meggyőződhessen a Klubrádió kimagasló teljesítményéről. Az adatokból ugyanis nyilvánvaló, hogy Magyarország leghallgatottabb kereskedelmi «beszélő rádiója» július-augusztusban is jobban szerepelt piaci versenytársainál, hallgatottságban maga mögött hagyta a többi között az Infórádiót, a Lánchíd Rádiót, a Gazdasági Rádiót és augusztusban a műfajában egészen más tematikájú, így nem közvetlen versenytárs Juventust is" – mondta Nagy Nikolett, kereskedelmi vezető.
A hallgatottság mérésében részvétellel az adatok 2015 júliusáig visszamenőleg is elérhetők, illetve innentől kezdve folyamatosan a piac rendelkezésére állnak.