László Ágnes, az értékteremtő

A 2013-i Hazám-díj kiosztása előtti napokban elhunyt Hovanyecz László újságíró-szerkesztő-tanár örökét átvéve, László Ágnes – ugyancsak újságíró-szerkesztő-tanár! – a minap, a könyvhéten, már a második Értékteremtők-kötetét dedikálhatta az Infovilág szerkesztősége közösségének. Ez alkalommal nem csupán a szokásos hét Hazám-díjazott portré-interjúja olvasható a Kossuth Kiadó által gondozott kötetben, hanem az előd, a posztumusz Hazám-díjas Hovanyecz Lászlónak is emléket állít: pályaképének fölrajzolása mellett a súlyos betegségben elhunyt kolléga egyik nagyszerű írásával.

Ágnes pályája kezdetétől úgy ír, amilyen ő maga is: közvetlenül, kedvesen, okosan, lényegre törően, kiváló stílusban, kellő távolságtartással (már ami önmagát, a történésekben való részvételét illeti), mégis hihetetlen empátiával, szakmai fölkészültséggel. Ő is annak a nemzedéknek örökifjú tagja, aki igyekszik mindent megtanulni (és tanítványainak tovább adni) arról, amiről és akiről írni szeretne. Ezért is képes az utóbbi időkben elharapózott szakmai felületességgel szembe menve, úgy leírni, szavakkal, jelzőkkel fölrajzolni a lényeget, a legjellemzőbbet gyakorlatilag akármilyen témáról, hogy az olvasó a második mondat után ráharapjon a témára. Pontosan a legfontosabbra törekvés nyilvánul meg az Értékteremtők-portréiban is.

A sokat tapasztalt, rengeteg hírességgel találkozott, „portrézott” újságíró is őszinte csodálatát fejezi ki azért a személyre szabott, egyedi lényeglátásért, ami Ágnes portré-interjúiból sugárzik. Nem akárkikkel beszélgethetett a legutóbbi (2014-i, 2015-i) Értékteremtők-kötetekben; interjúalanyai: Bitó László író, orvos, fiziológus, Fischer Iván zeneszerző, karmester, Harasztÿ István szobrászművész, Ilia Mihály irodalomtörténész, Kornai János közgazdász, Marton Éva operaénekes, Végel László író, illetve Marosi Ernő művészettörténész, Perényi Miklós gordonkaművész, Pogány Judit színművész, Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista, Solymosi Frigyes kémikus, Szigeti László könyv- és lapkiadó, Vekerdy Tamás pszichológus.

Napjaink magyar tudományos, szellemi, művészeti életének legragyogóbb elméi, zsenijei.

Belőlük kellett László Ágnesnek fölkészülnie, hogy kérdezhessen: életükről, családjukról, indíttatásukról, munkásságukról, hivatásukról – és kellő diszkrécióval a politikai nézeteikről, elkötelezettségükről. Bár az is igaz, hogy a többség kérdés nélkül, maga szőtte bele válaszába aggodalmát az országért, hazájáért, népéért, bölcs értelmiségiként sürgetvén visszafordulásunkat Európa működőbb fele felé. Nem Európába, hiszen itt vagyunk már jó ezer esztendeje, csak most éppen kilógunk egy kicsit, pontosan annyit, hogy a népek és országok a fejüket csóválják „a magyarok” miatt…

Kétszer is elolvasta e sorok írója az idei Értékteremtőket azzal a céllal, hogy „okos” mondatokat, megállapításokat, életbölcsességeket másoljon ki, idézzen a lapokról, tovább adandó, okulandó. Aztán rájött: nincs értelme kiragadni gondolatokat a nagy egészből, mert a drágakő is leginkább a foglalatában ékeskedik. Úgy kell ezt a portrékötetet elolvasni, hogy az ember eleve értéket tart a kezében. De előbb üljön le, helyezze magát kényelembe, és ügyeljen rá, hogy a drágakő valamennyi csiszolatát élvezhesse.

(László Ágnes: Értékteremtők, 2015, Kossuth Kiadó)