Kampánytúlköltések: honnan a többlet? – kamupártok: törvényes közpénzszivattyú

A múlt másfél évben a 2014. tavaszi országgyűlési választásokat megelőző kampány bizonyult a legintenzívebbnek és a legdrágábbnak. A négy, összesen 11 milliárd forintot érő kampányból közel 8 milliárd forint ment el a parlamenti választásokra. A civil kampánymonitort működtető szervezetek már bemutatták, hogy a kormányoldal országgyűlési kampánya közel 4 milliárd forintba került, a Jobbiké bő 1,2 milliárd, a baloldali pártoké pedig majdnem 1,6 milliárd forintba. A törvény értelmében egy párt a parlamenti választási kampányára legfeljebb 995 millió forintot költhetett, és ebből legfeljebb 703 millió forint származhatott állami forrásból. Szoros értelemben véve a kormány pártjainak a parlamenti kampányköltései önmagukban csaknem 2,8 milliárd forintot értek. Ha ehhez hozzáadjuk a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a kormány által a Fidesz érdekében folytatott kampányt – ez a kettő együttesen mintegy 1,1 milliárd forintot tett ki – akkor jön ki a kormányoldal majdnem 4 milliárd forintos költése.

A civil kampánymonitor szerint a pártoknak az időközi képviselő-választások alkalmával sem sikerült tiszteletben tartaniuk a törvényes költési küszöböt. A jogszabály értelmében egy párt a jelöltje időközi országgyűlési kampányára ötmillió forintot költhet. Ehhez képest a kormányzó Fidesz-KDNP Veszprémben 22 millió forintból kampányolt, Tapolcán pedig kis híján húszmillió forintot fordított a jelöltjére. A Jobbik veszprémi kampányának az értéke meghaladta a 9 millió forintot, Tapolcán megközelítőleg 14 millió forintot tett ki. Az LMP Veszprémben 3,3 millió forintért kampányolt, Tapolcán pedig 2,3 millió forintot költött. Kész Zoltán veszprémi kampánya 8,5 millió forintot ért, a baloldali pártszövetség Tapolcán 13 millió forintot költött el. 

A civil kampánymonitor alapján úgy fest, hogy a kormánypártok az időközi választások esetében is az általános országgyűlési választási kampány során már „bevált” négyszeres túlköltési arányt alkalmazták – emelte ki Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója.

Az Állami Számvevőszék odacsaphatott volna – de nem tette

A parlamenti mandátumhoz jutott pártok önbevallásaikban azt állítják, hogy tiszteletben tartották a törvényi előírásokat. A Fidesz például 984 millió forintos kampányköltést ismert el, a baloldali összefogás 820 millió forintot kitevő kampányról számolt be, a Jobbik pedig kevesebb mint 840 millió forint elköltéséről adott számot. Egyedül az LMP esetében mondható el, hogy nemcsak saját maga szerint maradt a törvényes keretek között – a párt 716 millió forintos költésről számolt be –, de a civil kampánymonitor alapján is. A TI tavaly júniusban hiába kérte arra az Állami Számvevőszéket, hogy vesse össze a pártok beszámolóit a valóssággal. Az Országgyűlés „legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve” a pártok tavalyi parlamenti kampányköltéseit csak betű szerint – és nem a valós költéseket vizsgálva – értelmezte. Így nem meglepő, hogy az ÁSZ az idén márciusban közreadott jelentése szerint a mandátumot szerzett pártok „kampánytevékenységre fordított összes kiadásai nem haladták meg a törvényben rögzített értékhatárt.”

Kamupártok: törvényes közpénzszivattyú

A parlamenti választások másik nagy tanulsága az volt, hogy a kampánytámogatás megszerzésének vágyától vezérelt kamupártok büntetlenül csapolhatták meg az államkaszát. A listát állítani képes, zömében „bizniszpártok” és a jelöltjeik összesen 4,2 milliárd forintnyi közpénzhez jutottak, ebből 3,4 milliárd forintot készpénzben kaptak meg. Ezt a tetemes összeget elvileg a választók meggyőzésére kellett volna fordítaniuk, látható kampányt azonban nem vagy alig folytattak. A civil kampánymonitor számításai szerint a kamupártok együttesen mindössze 320 millió forintot költöttek a kampányukra. A hiányzó közel 4 milliárd forintnak nyoma veszett; az Állami Számvevőszék, bár formai szabálytalanságokat feltárt, nem találta meg a „bizniszpártok” bevallása és a kampányaik tényleges értéke közötti különbség fedezetét.

„A kampányfinanszírozási törvény szabályai és gyakorlati alkalmazásuk egyaránt elégtelenre vizsgáztak a 2014–15. választási szezonban, vagyis okkal gondolható, hogy az elmúlt időszak választási kampányaiban virágzott a korrupció” – értékelte a helyzetet Ligeti Miklós. A kampányfinanszírozás rendszere nem ad választ arra, hogy a parlamentbe jutott pártoknak miből tellett az államtól kapott 3,4 milliárd forintos kampánytámogatást több mint kétszeresen meghaladó, összesen 7,5 milliárd forintba kerülő kampányra. A négy parlamenti párt összesen legfeljebb 4 milliárd forintot költhetett volna a kampányra, vagyis csaknem kétszeresen túllépték a kampánykiadások törvényileg megahatározott maximumát. A kamupártok esetében pedig azt nem lehet tudni, hogy mi lett a sorsa az államtól szerzett közel 4 milliárd forintnak.

Korrupció elleni kormányprogram: távol a valóságtól

Sovány vigasz, hogy a civil kampánymonitort működtető korrupció elleni szervezetek mindezt előre megjósolták. A Political Capital és a TI Magyarország már 2013 októberében jelezte, hogy a kampányfinanszírozási törvény lehetővé teszi a választási visszaéléseket és a közpénzek elcsalását. Ezért kezdeményezték a törvény módosítását, ám javaslataik süket fülekre találtak.

A civil szervezetek szerint a kormány, a 2014-i választások rossz tapasztalatai ellenére, nem hajlandó felszámolni a kampányfinanszírozási törvény teremtette korrupciós csapdákat. A május 27-én nyilvánosságra hozott Korrupció Elleni Nemzeti Programból csak az derült ki, hogy a kormány megítélése szerint „jelentős előrelépések történtek a pártfinanszírozás és a kampányfinanszírozás területén”. A civilek szerint a kormány indokolatlanul méltatja ezekkel a szavakkal a pártpénzügyekre vonatkozó szabályokat. A kampányfinanszírozási törvény a valóságban puha előírások gyűjteménye, így a pártoknak meg sem kell szegniük a szabályokat ahhoz, hogy ellenőrizetlen forrásból szabálytalanul költhessenek a kampányaikra. A helyzetet súlyosbítja az Állami Számvevőszék gyenge ellenőrzési teljesítménye. Így összességében Magyarországon immár több választási ciklus óta „jobban teljesít” a kampánykorrupció.

„Azért, hogy a 2018-as parlamenti választási kampány már ne a kamupártokról és a közpénzkorrupcióról szóljon, levélben fordultunk a parlamenti képviselőkhöz” – emelte ki László Róbert. A Political Capital választási szakértője elmondta: arra kérték a képviselőket, hogy a kampányfinanszírozási törvény módosításával szigorítsák a pártok számadási kötelezettségeit, és tegyék nyilvánossá mind a pártok, mind az egyéni jelöltek kampányelszámolását.

Önkormányzati választások: szabályok nélkül

A lebukásnak még az elvi veszélye sem fenyegette a pártokat a 2014-i önkormányzati választások esetében, hiszen az önkormányzati kampányköltéseket egyetlen törvény sem szabályozza. Így a pártok semmiféle előírást sem szegtek meg, amikor a 11 milliárd forintos 2014–15-i összkiadásból majdnem 3 milliárd forintot fordítottak helyhatósági kampányköltségeikre.

A civil kampánymonitor már tavaly ősszel rámutatott, a Fidesz az önkormányzati kampányban is a túlköltés bajnokának bizonyult. A kormánypárt helyhatósági kampánya több mint 2 milliárd forintba került, ám ebből csak mintegy 1,1 milliárdot fizetett maga a párt. A fennmaradó nagyjából 900 millió forint értékű kampánnyal a kormány és kormánypárti önkormányzatok támogatták a Fidesz jelöltjeinek a győzelmét. A baloldali pártok (DK, Együtt, MLP, MSZP, PM) önkormányzati választási kampánya 418 millió forintra rúgott, a Jobbiké 280 millió forintot ért, az LMP 50 millióból kampányolt az önkormányzati választásokra.

Önkormányzati minimum: helyben a korrupció ellen

Számon kérhető jogszabályi előírások hiányában a tavaly őszi önkormányzati választások kapcsán arra hívták fel a civilek a képviselő- és polgármesterjelölteket, hogy csatlakozzanak az Önkormányzati Minimum-programhoz. A korrupció ellen küzdő szervezetek arra biztatták a helyhatósági jelölteket, hogy megválasztásuk esetén tegyenek lépéseket a közérdekű adatok jobb hozzáférhetősége és az önkormányzati átláthatóság céljából.

A kezdeményezéshez mintegy kétszázan csatlakoztak, az aláírók között valamennyi parlamenti párt önkormányzati politikusai megtalálhatók voltak. Az aláírók közül 43-an jutottak mandátumhoz, egyikük, Zuglóban, polgármesteri tisztséget nyert. Az aláírók vállalták, hogy a megválasztásukat követő 100 napon belül fellépnek azért, hogy az önkormányzatok honlapján elérhető és elektronikusan kereshető legyen az önkormányzat közérthető költségvetése, valamint az önkormányzati testületi és bizottsági ülések napirendje a kapcsolódó előterjesztésekkel és jegyzőkönyvekkel.

Az átláthatóság-párti politikusok arra is kötelezettséget vállaltak, hogy nyilvánosságra hozzák az önkormányzati szerződéseket és ezek összefoglaló listáját, továbbá a képviselők és más helyi vezetők vagyonnyilatkozatát.

Eddig 20 képviselő-testület tűzte napirendre a vállalások teljesítését és 9 önkormányzat fogadott el átfogó átláthatósági szabályokat. „A program jól mutatja, hogy egyszerű lépésekkel nagyon sokat lehet tenni helyben is az átláthatóságért, ha van erre valódi akarat” – nyilatkozta Koncsik Anita, a K-Monitor jogi vezetője.

Az önkormányzati minimumprogramot kidolgozó szervezetek közvetlenül is segítették a helyi képviselők munkáját és az átláthatósági tervezetek kidolgozását. „A jövőben azokra a településekre összpontosít a program, ahol eddig nem történtek megfelelő lépések” – emelte ki Koncsik Anita, hozzátéve, hogy továbbra is várják a helyi közügyek átláthatósága iránt elkötelezett települések csatlakozását.

Tényfeltárás a településeken

Az Átlátszó 2013-ban indult „A helység kalapácsa” sorozatával kezdte feltérképezni a helyi média és a települések vezetőinek kapcsolatát, aminek szerves folytatása volt az önkormányzati választások körüli anomáliákat kutató projekt. A tényfeltárók számos helyen tapasztalták, hogy – településtípustól függetlenül – egy-egy polgármester, jegyző, helyi politikus a pozíciójából következő formális jogköröket messze meghaladó informális hatalommal rendelkeztek.

A nagyobb településeken ennek egyik megnyilvánulása az a kapcsolati háló, amely az adott személy körül kialakult: jellemzően rokonok, barátok és üzleti partnerek irányítják a város vagyonával és pénzével gazdálkodó cégeket. A hátrányos helyzetű térségek kisebb településein ezt a helyi jelenséget kiegészíti az alacsonyabb státuszú, alapvetően közmunkából élő lakók teljes kiszolgáltatottsága.

A négy együttműködő szervezet közös projektjének keretében készült, A Szegények voksa című tanulmány azt állítja, hogy a közmunkaprogramok politikai fegyverként szolgálhatnak a helyi, illetve az országos vezetők kezében. A közfoglalkoztatottak létszámára vonatkozó adatok és bizonyos politikai erők (zömében a kormánypártok, de helyenként a Jobbik és a baloldali pártok) kiugró választási eredménye közötti szoros összefüggés a választási visszaélések gyanúját is felveti.