Saul fia – az alkotók sajtótájékoztatója Pesten

– Azért csináltam meg, mert azt szeretném, hogy ha bejön egy néző a moziba, bárki legyen is, úgy nézze végig, hogy a lelkében elérje valami, amihez nem kell semmilyen előzetes felkészültség – mondta a rendező, mert sorra jöttek azok a kérdések, hogy miért foglalkozott ezzel a témával.

Ismert már, amióta világhírű lett az alkotás, és Cannes-ban megnyerte a zsűri Nagydíját és még további három díjat is, hogy a történet Auschwitzban játszódik, s főszereplője egy sonderkommandós, egy olyan fogoly, akire azt rótták, hogy a gázkamrában meghaltakat elégesse. Az egyik testben saját fiát véli felismerni, és azért küzd, hogy tisztességgel eltemethesse.

– Azért szeretném, ha minél többen megnéznék, mert Magyarországon az emberek elkezdték mások fájdalmát nem észrevenni. Az éhes ember, cigány vagy nem cigány, enni akar. A fáradt ember aludni akar. Ezt a filmet meg lehetett volna csinálni akár 1933-ban is – mondta Röhrig Géza, a főszereplőt alakító művész, aki nem színészként élte eddig az életét, hanem költőként New Yorkban. – Nagy kérdés volt, hogyan lehet érzelmileg benne lenni, de nem rámenni erre a történetre. Rengeteget olvastam a sonderesekről, és megpróbáltam elképzelni azt a rettenetes zsibbadtságot, amivel az ember már csak a következő levegővételre figyel. Ebbe az állapotba szakad bele az az érzés, amikor megjelenik a kisfiú. Amikor minden megváltozott… Nem tudom, hogy csináltam.

Clara Royer társ-forgatókönyvíró, francia írónő, a két világháború közötti magyar irodalom szakértője, aki kiválóan tud magyarul, a rendező egyetlen mondata után a film terve mellé állt. Most egy új filmen is együtt dolgoznak, amelyet Nemes Jeles László Magyarországon akar forgatni. 1910-ben játszódik, egy fiatal nő története lesz.

A mű eredetileg francia filmnek indult, már meg is volt a francia főszereplő, s csak egy kisebb magyar részvétel lett volna a tervek szerint. De a franciák nagyon kockázatosnak találták, végül már egy kisebb részben sem vettek részt a megalkotásában, viszont a Magyar Nemzeti Filmalap és az amerikai központú, a holokauszt áldozatainak kárpótlásával foglalkozó Claime Conference a film mellé állt – adott hátteret Sipos Gábor, az egyik producer. Rajna Gábor, a másik producer arról beszélt, hogy 450 millió forint költséggel hozták létre a filmet, ami nemzetközi léptékkel kicsinek számít, és Magyarországon is átlagosnak mondható. Igen nagy iránta a nemzetközi érdeklődés, a korábbi hírekkel ellentétben Németország is megvásárolta. Negyvennyolc országban fogják bemutatni az eddigi szerződések alapján, Európában csaknem mindenütt, továbbá Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Koreában, Japánban és Tajvanon is. 

A cannes-i fesztiválon díjat kapott a film hangmérnöke is, Zányi Tamás „lehengerlő hangmérnöki és hangművészi teljesítményéért”.

– Lászlóval októbertől februárig ültünk egymást őrjítve és boldogítva a stúdióban. Azt hittük, alig van benne dialógus, pikk-pakk kész leszünk – idézte fel az alkotás folyamatát a hangmérnök. – De minél többet dolgoztunk a hanggal, annál többet kellett vele foglalkozni. Végül is elértük, hogy amit a hang hozzáadhat egy filmhez, azt hozzáadtuk.

– Ebben a filmben minden pillanat csapatmunka volt. Mindig tudtunk konzultálni, állandó kreatív közegben dolgoztunk, időnként három nyelven ordibáltunk egymással – nevetett most már a rendező – érdekes lehetett volna kívülről látni.