A BBC és a Fox TV paródiája az új közmédia
A sorozatos bakik után még kell gyakorolnia az M1-es újonnan indult hírcsatornájának, amely a jobboldali-populista kormányfő akaratából kezdte meg működését – tudósít az osztrák Der Standard. A rajt katasztrofális volt, az adó a BBC, illetve a Fox TV paródiáját szolgáltatta: néma mikrofonok, egymásra vetített vágóképek, sikertelen helyszíni kapcsolások, a zavarodottságtól dadogó riporter, műsorvezetők, akik tehetetlenül bámultak a kamerába. Ádár/Áder János nevét többszöri nekifutásra sem tudták helyesen leírni.
Megváltásként hatott, hogy délután több mint egy percre megszakadt az adás, így aki addig még nem kapcsolt máshová, az nézhette a sötét képernyőt. 2010 óta a köztelevízió hírműsorai a miniszterelnök szócsövének számítanak.
Orbán most azért csinált hírcsatornát az M1-ből, mert összeveszett több évtizedes harcostársával, az oligarcha és sajtómilliomos Simicskával. A kormányfő a 2002-i választási vereség után aligha tudott volna visszatérni a hatalomba a Hír TV nélkül. Ám az adót a Fidesz-tábor immár ellenségesnek tekinti.
Ezt a lyukat kell az állami televíziónak kitöltenie – 80 milliárdos költségvetéssel. Azaz több pénze van, mint az igencsak eredményes magántévéknek együtt. Ám a nézettség jóval elmarad a 10%-tól és a balul kiütött premier után egyhamar feltehetőleg nem is ugrik meg.
Budapesten több ezren tüntettek Orbán Viktor kormánya ellen, hangot adva felháborodásuknak a korrupciós vádak és a titkos paksi szerződés miatt – olvasható a Yahoo/Reuters beszámolójában. A demonstráció egybeesett a nemzeti ünneppel és a vasárnap zárva tartás nyitányával, jóllehet, utóbbit elutasítja a szakma, valamint a lakosság több mint kétharmada.
Míg hívei a nemzeti szuverenitás bajnokának tekintik a miniszterelnököt, addig ellenfelei a hatalom kisajátításával és azzal vádolják meg, hogy saját embereivel tölti be a közszféra kulcsfontosságú tisztségeit. Az egyik felvonuló azt mondja, hogy lehettek hibák az elmúlt 20-25 évben, de az ország jó irányba haladt. Most viszont olyan rendszer felé tart, amelyet 89 után maga mögött hagyott. Egy másik részvevő arról beszélt, hogy a korrupció áthatja az egész országot, az üzlettől a politikáig. Ugyanakkor – mint kifejtette – sokat félnek kinyilvánítani a véleményüket, és ilyenformán az ország nem szabad.
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!