Duális képzés a felsőoktatásban is: Lean Akadémia Miskolcon
A Bosch Lean Akadémiának köszönhetően az eddig csak a középfokú oktatásban jellemző duális, vagyis gyakorlatra irányuló képzést kiterjesztik a felsőoktatásra is. A Bosch a gyakorlati képzés kidolgozásában és megvalósításában a lean szakma meghatározó intézményével, a Lean Enterprise Institute Magyarországgal is együttműködik.
# A felsőoktatásra is kiterjeszti a Bosch a duális képzést
# A Bosch Lean Akadémia a Miskolci Egyetemmel és Lean Enterprise Institute magyarországi szervezetével együttműködésben jön létre
# Kezdődik a gyakorlatorientált lean menedzsment szakirány a Miskolci Egyetemen
A lean egy vállalatszervezési, vállalatirányítási rendszer, amelynek célja, hogy a cég minél gazdaságosabban állítsa elő a termékeit, szolgáltatásait. A lean-vállalat elsősorban az alapján alakítja ki tevékenységeit, hogy a vevő számára mi az érték. A lean, mint módszer legfőképpen az iparban, azon belül is az autóiparban terjedt el, és van ma is terjedőben. Ebben a folyamatban a Bosch évek óta vesz részt, a most aláírt együttműködési megállapodás lehetővé teszi, hogy a végzett hallgatók is már ezzel a korszerű lean-tudással felvértezve lépjenek ki az egyetemről.
„A Bosch régóta támogatja a műszaki felsőoktatást Magyarországon, így a Miskolci Egyetemen is mondta az aláírás előtt dr. Max Nitzsche gyárigazgató. – A mostani együttműködési megállapodásban azt használjuk ki, hogy az egyetem a műszaki kutatás és oktatás, a Bosch a kutatási eredmények, és a szakismeretek gyakorlati alkalmazásában tett szert nagy gyakorlatra és tapasztalatra.”
Uwe Mang a gyár gazdasági igazgatója hangsúlyozta: „A Bosch Lean Akadémián a hallgatóknak az egyetemmel együttműködve erős elméleti, és alkalmazható gyakorlati tudást adunk. Olyan frissdiplomásokkal szeretnénk együtt dolgozni, akik mind elméleti, mind pedig gyakorlati tudással rendelkeznek, így már a Boschhoz belépésük első percétől támogathatják a cégnél a lean-módszer fejlődését”.
A lean témakörébe tartozó korszerű ismeretek elméleti és gyakorlati oktatására a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán 2014 szeptemberében egy próba-, kísérleti vállalkozás formájában először lean-menedzsment mesterképzési szakirányt hoznak létre, majd az akkreditációt követően önálló lean-menedzsment mesterképzési szak is létesülhet az egyetemen.
A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. nemcsak a Miskolci Egyetemmel állapodott meg, hanem szerződést kötött a Lean Enterprise Institute (LEI) magyarországi képviseletével is. A lean-szakirányra, majd a későbbi lean-szakra jelentkezők az elméleti oktatást a Miskolci Egyetemen kapják meg, ahol a Bosch szakemberei jelenleg is rendszeresen tartanak előadásokat. Ezután szimulációs gyakorlatokon vesznek részt a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. által rendelkezésre bocsátott vállalati oktatótermekben. Akkor még „laborkörülmények” között, valós üzleti veszteségek nélkül dolgoznak feladatokon, majd később a miskolci Bosch gyárban valós feladatok megoldásán, igazi értékteremtőkként. A diákokat szakmai osztályvezetők és egy vállalati szakemberekből álló mentorcsapat is segíti a Boschnál.