Hazatért remekművek – plakátok a Magyar Nemzeti Galériában
„Kis teremben – nagy öröm” – kezdte az ismertetést Szűcs György. Az 1920-as évekig a plakátokat kizárólag rajzok alapján sokszorosították, csak később cserélték fel a rajzokat fotókra. Bakos Katalin művészettörténész a jelen plakátszerzemények különös történetéről szólt.
Julius Paul temesvári (szász) származású bécsi gyűjtő (1867–1938) több ezer darabos nemzetközi plakátkollekciójában mintegy 600 magyar plakát is volt. Paul tagja volt a berlini Plakátbarátok Egyesületének (Verein der Plakatenfreunde). Ennek tagjai adták-vették-cserélték a műtárgyakat, személyesen vagy írásban értekeztek a plakátművészetről. A magyar tagok között találjuk Bedő Rudolfot is.
Julius Paul halála után az örökösök eladták a gyűjteményt jórész a bécsi Albertinának. Évtizeddel ezelőtt az Albertina digitalizálta a teljes állományát, s akkor láthatták először a hazai kutatók a Paul-gyűjteményt is. Restitúciós eljárás miatt Paul New York-i örökösei 2008-ban egy amerikai galériát bíztak meg a gyűjtemény értékesítésével. Az amerikai galériás felfigyelt az MNG honlapján Bíró Mihály egyik plakáttervére, amelynek kinyomtatott változatát árulta, ezért 2011 januárjában a múzeumnak több mint ötszáz darabot kínált megvételre. Több kísérlet után végül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 2012-ben meghirdetett, a magyar kulturális örökség külföldre került darabjait hazasegítő Ithaca-programjából kapott kétmillió forint tette lehetővé, hogy az ötszázhatvanból tíz plakátritkaság visszatérjen Magyarországra.
Bíró Mihály (1886–1948) említett plakátterve most együtt látható a Paul-gyűjteményből származó, kinyomtatott, nagyméretű válrozatával. Bírót nagyra becsülte sok évtizeddel ezelőtt a Das Plakat című folyóirat. Örömteli, hogy itt most egyesülnek a művek a Bedő Rudolf-gyűjteménnyel is. Bedő kollekcióját az MNG 1957-ben vásárolta meg, és ezzel megvetette a múzeum plakátgyűjteményének alapját.
Ritkaság az is, hogy a plakátok nem iparművészeti vagy könyvtári gyűjtőkörben, hanem múzeumban szerepelnek. Így azonban anagy magyarfestők képei, vázlatai mellett együtt láthatók a reklámtervek, a plakátok és a sokszorosított grafikák a karikatúrákkal, valamint egyéb (könyv- vagy folyóirat-) illusztrációkkal. A plakát divatja ugyanis mindig szinkronban változott a képzőművészet korabeli irányzataival, így a környezeti tárgykultúrával.
A többi művészről is szól a kiállítás. Ilyen Falus Elek (1884–1950), a sokoldalú festő, textilművész, belső építész. Bér Dezső (1875–1924), akinek első világháborús alkotásai és a Borsszem Jankó folyóirat őrzi az emlékét 1916-ból. Földes Imre (1881–1948) Az Újság rajzolója, Darilek Harry (1878–1963) a pécsi országos mezőgazdasági kiállítás plakáttervezője, Basch Árpád (1873–1944), a legnagyobb hazai mezőgazdasági gépgyár, a mosoni Kühne propagálója. Faragó Géza (1877–1928) és Bíró Mihály a Pauker iskolaszerek reklámjaként a plakátművészet kiemelkedő darabjait alkották meg, mindketten új műfajt teremtettek, a Tanácsköztársaság után pedig emigrációba kényszerültek. Földes Imre (1881–1948) az Apolló kabaré híres plakátját készítette el. Márk Lajos (1867–1941) Erdélyből indult, majd New Yorkban hunyt el. Az ő festménye a Donau-Fest in Budapest. Honti Nándor (1879–1935) csodálatos plakátjaiban még sokáig gyönyörködhetünk, hiszen már hazatértek.
