Balettek sora az Erkel Színházban
A Nemzeti Balett jelentősége meg fog nőni, a felértékelődés egyik mérföldköve az a sorozat, amelynek első bemutatója „A víg özvegy” lesz – mondta az eseményeket ismertető sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
Lehár Ferenc művére a brit Ronald Hynd készített koreográfiát 1975-ben, Melbourne-ben mutatták be. Azóta a világ sok színpatán előadták, a többi között New Yorkban, Londonban és Milánóban is.
Ronald Hynd negyven évvel ezelőtt járt Budapesten, akkor kötött barátságot Seregi Lászlóval. A víg özvegy bécsi bemutatóján 20 éve Solymosi Tamás, a Nemzeti Balett mostani főigazgatója táncolta Danilót. A közönség végigénekelte a premieren az ismert dalokat – idézete fel most Ronald Hynd, aki némileg átigazította a történetet, és a budapesti előadásra is kicsit változtatott a koreográfián. A művel azt a gondolatot akarta érzékeltetni, hogy a szerelem, a szex és a pénz, ami a világot mozgatja, és amiből mindenkinek kevesebb jut, mint amennyit szeretne.
Peter Docherty a díszlet- és jelmeztervező, aki évtizedek óta dolgozik együtt Ronald Hynd-nel, azt hangsúlyozta, milyen különleges élmény volt számára olyan nagy tudású művészekkel, alkotókkal együtt dolgozni, mint akik a budapesti opera műhelyeiben tevékenykednek.
Március 22-én mutatják be a Modern+1 sorozatban szereplő Kylián-koreográfiákat, a Petit Mort és a Hat tánc címűt. És színre kerül az Etűdök című új produkció, amely különleges tánctudást és fegyelmet kíván a művészektől.
Április 5-én és 6-án lesz a Pas de Qautre14 című est, amelyen a Győri Balett a „Kodály” című művet mutatja be. Ezt rövidesen megismerhetik Torinóban és Nyizsnij Novgorodban is – mondta a tájékoztatónKiss Jánosigazgató.
A Pécsi Balett Hullámzó talaj című balettjével vesz részt az esten.Vincze Balázsigazgató elmondta azt is, hogy a különleges előadáson elhangzik majdFülöp királyáriája – egy balett-táncos előadásában.
A Szegedi Kortárs Balett a Rítus című balettel lép fel a Nemzeti Táncházzal közös produkcióban. Juronics Tamás koreográfiája a különböző kultúrák ütközését érzékelteti. Április 7-én Táncrend14 programján az alternatív művészek kapnak teret.
Az Operaházban március 7–13. között A makrancos Kata, április 9–20. között pedig a Rómeó és Júlia, Seregi László klasszikus koreográfiái kerülnek színre.