A Grand Budapest Hotel – nagy film, sztárparádéval

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a címbeli szállodának – a nevén kívül – semmi konkrét köze sincsa magyarfővároshoz, és még Magyarországhoz sem. Miután az egész történet egy nem létező, kissé szláv karakterű kelet-európai országban játszódik, feltehetően a hotelt is azért nevezték el erről a Nyugat számára ismerősen csengő nevű fővárosról. A Grand Budapest Hotelt alakító díszes palotabelsőt az alkotók hosszas keresés után egy egykori keletnémet kisvárosban, a lengyel határ melletti Görlitzben találták meg.

A filmbeli elegáns hotel a valóságban egy régi nagyáruház. Az oszlopok, a grandiózus lépcsők, a színes ablakok és az előcsarnokot uraló hatalmas, pompás csillár mind eredeti. A többit 20-as, 30-as évekbeli képeslapok alapján a stáb gyűjtötte hozzá rengeteg munkával: a cégtáblát egy 19. századi prágai hotelből, egy karosszéket egy Karlovy Vary-i fürdőből, a bárpultot Párizsból. A zárójelenethez szétszerelték az egészet, hogy a 60-as évek szomorú, szocreál hangulatát tudják felidézni lejjebb eresztett álmennyezettel, ócska lambériával és erős fényekkel. A rendezőnek annyira szívéhez nőtt az épület, hogy a forgatás végén az is felvetődött benne: megveszi, hogy így mentse meg a lerombolástól. Szerencsére a forgatás híre elég volt hozzá, hogy a különleges épületre igazi ingatlanfejlesztők is felfigyeljenek: az áruházat már renoválják, és a nyáron újra megnyithat.

A 44 éves Wes Anderson amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer eddigi filmjeivel már kapott legjobb eredeti forgatókönyvírói Oscar-jelöléseket (Tenenbaum a háziátok, A fantasztikus róka úr), a 2012-i cannes-i filmfesztivál pedig a Holdfény királyság című filmjével nyitott, miként most a The Grand Budapest Hotel az idei Berlini Filmfesztivál gálaelőadásával.

A filmet Stefan Zweig írásai ihlették, bár a „barokkosan bonyolult”, többszörösen keretes, különös forgatókönyvet maga a rendező írta. A kezdő képsorokban egy kisvárosi temetőben egy nő egy hotelszoba kulcsát helyezi el a híres író (Tom Wilkonson) síremlékén, aki elmondja a nézőnek, hogy az igazi író figyelmesen jár a világban, és mindig az élet adta élményeket írja meg. Ezután kezdődik a tényleges történet.

Zubrowka Köztársaság magas hegyei között áll a jó nevű Grand Budapest Hotel, ahová az író (Jude Law) a 60-as években, immár fiatalon megérkezik. Holtszezon van, kevés a vendég, azok is magányosak, az író is jobbára csak a portásnál, M. Jeannál (Jason Schwartzman) érdeklődik egy különös férfi iránt, aki felkeltette a figyelmét. Az illető, Mr. Moustafa (F. Murray Abraham), aki, amikor itt időzik, egy kis szolgálati szobában lakik, bár ő maga a tulajdonos, összebarátkozik az íróval, és elkezdi mesélni a már lerobbanó félben lévő szálloda történetét, amely az 1930-as évekre tehető fénykorban kezdődik…

A szálloda főportása és házi mindenese (concierge) akkoriban a jóképű Gustave H. (Ralph Fiennes) volt, aki szigorú fegyelmet tartott a személyzet között, másrészt mindent megtett a vendégek kényelméért és kívánságára, ide értve az idős hölgyeknek nyújtott szerelmi szolgáltatásokat is. Az egyik ilyen „szerelme” a dúsgazdag Madame D. (Tilda Swinton), aki rövidesen hazautazik, miközben Gustave megismerkedik a próbaidőre felvett kifutófiúval, Zero Moustafával (Toni Revolori), és rövidesen jó barátságba kerül vele. Így, amikor Madame D. halálhírére elindul, hogy végső búcsút vegyen tőle, magával viszi a fiút is az útra. Csakhogy a vonatot katonák állítják meg a határon, akik az ideiglenes munkavállalással itt tartózkodó Zerót el akarják hurcolni. Mikor Gustave a fiú védelmére kel, őt is inzultálják, és csak Henckels kapitány (Edward Norton) közbelépése menti meg őket, aki még gyermekkorában megkedvelte a főportást.

Madame D. kastélyában a hagyatéki eljárásra és temetésre összegyűlik a rokonság, élén az elhunyt Dimitri Desgoffe-und-Taxis nevű fiával (Adrien Brody) és annak JG Jopling nevű, mindenre kapható emberével (Willem Dafoe). Nagy felháborodást kelt, amikor a család jogi képviselője, Kovács Vilmos (!) ügyvéd (Jeff Goldblum), aki egyébként a szállodának is jogi képviselője, azt hirdeti ki, hogy Madame D. egyik legnagyobb kincsét, a Fiú almával című felbecsülhetetlen értékű reneszánsz festményt, a végrendelet Gustave úrnak juttatta. Dimitri bosszút forral, és főszakácsát, Serge X-et (Mathieu Amalric) arra a hamis tanúvallomásra bírja rá, amely szerint Madame D. gyilkosság áldozata lett, és a tettes nem más, mint Gustave H. Gustave és Zero jobbnak látja, ha a festményt ellopja és elrejti a szállodában, még mielőtt a rendőrség lecsap kettejükre.

A rendőrhatóság valóban Gustave, Jopling pedig a festmény nyomába ered. Gustave a börtönben nagy népszerűséget vív ki magának, ami által fogolytársai Ludwig (Harvey Keitel) vezetésével beveszik szökési tervükbe is. A hozzá való szerszámokat Zero menyasszonyának, Agathának (Saoirse Ronan) a segítségével szerzik meg, aki a szálloda cukrászmestere, Mendl úr (Bob Balaban) marcipánfiguráiban csempészi be őket. A szökés sikerül, Gustave és Zero pedig a szállodák főportásainak M. Ivannak (Bill Murray) M. Chucknak (Owen Wilson) és más barátoknak a segítségével ered az időközben eltűnt Serge X. nyomába, hogy igazságának érvényt szerezzen. Csakhogy Jopling is ügyes és ravasz, akit lehet, megöl, Gustave életét is csak Zero menti meg tőle. Aztán megint kitör a háború, jönnek a náci idők meg a ZZ emblémák, de Gustave igazsága a becsomagolt képbe rejtett végső végrendelettel kiderül. Zero lassan emelkedik a ranglétrán, mígnem megörökli a lassan lepusztuló Grand Budapest Hotelt, s most, mint Mr. Moustafa elmesélte annak történetét, hogy az író megírhassa.

Furcsa film, amit Wes Anderson elmesél, kicsit a fantázia szülte, nagyban pedig a történelem, aminek egyfajta tragikomikus parabolája az egész. Nem könnyű követni, mert a kacskaringós úton az alakok lassan bomlanak ki és rendeződnek el a néző tudatában. A történet direktnek, és egyben önmaga paródiájának is látszik. Komikuma a burleszktől az abszurd, sőt a fekete humorig ível, világa pedig sokban idegen, sokban ismerős. A rendező nem is akarja azt elhitetni, hogy valós mesét dolgoz fel, sem a horrorisztikus, akciózó-krimi vonalon, sem a történelemben, hiszen egy sosemvolt múltat jelenít meg. Robert D. Yeoman remek képein tudatosan látszik sokszor a díszletszerűség, máskor a pompás realitás. Alexandre Desplat remek zenéi az alpesi jódlitól balkáni motívumokon át az orosz balalajka-muzsikáig eklektikus kavalkádban állnak össze. Mégis ez az egész, Wes Anderson szeszélyes és látványos, a mesétől a horrorig csapongó világa 100 percben végig leköti a nézőt, pici nosztalgiával, sok rácsodálkozással, kis összekacsintással, szeretettel, végig élvezettel, bár néhol kissé hosszúnak tetszett. Semmi sem igaz benne, és mégis tudjuk: mi vagyunk Zubrowka lakói, ismerjük a viselkedésformáit, és kicsit miénk ez a régi Párizsi Áruházat eszünkbe juttató keletnémet áruház-szálloda is, a Grand Budapest.

Ami a színészi játékot illeti, Ralph Fiennes (aki Almási László, Sonnenschein Ignác, valamint Sors Ádám és Iván eljátszása után szintén egy kicsit a mi színészünk), ragyogó eleganciával és játékkultúrával fogja össze a történet karakteri és stílusbeli színeit. Tökéletesen érzi a rendező szándékait, játéka összetett és szórakoztató. Mellette a guatemalai származású, amerikai Tony Levoroli teljesen új név számomra, igaz, főként televíziós filmekben játszott eddig. Kicsit faarcú alakításában az ügyefogyott slemil és a magát mindig feltaláló, életrevaló kisember karaktere keveredik, és másságával jól ellenpontozza Finnes játékstílusát. Idős énjét az Oscar-díjas F. Murray Abraham formálja meg, de karakterben tulajdonképpen nincs sok közük egymáshoz. 

Az Oscar-díjas angol Tilda Swinton ezúttal a koránál jóval idősebb milliomosnő, Madame D. epizódszerepében brillíroz, aki szenvedélyes szex-kapcsolatba keveredik a főportással. Fiát, Dimitrit az ugyancsak Oscar-díjas Adrien Brody játssza kellő gonoszsággal. A zongorista egykori főhősének jól áll az intrikus szerepkör is. Willem Dafoe a sokadik negatív figura után is tud még újat mutatni a szadista Jopling megformálásakor. Jeff Goldblum most Kovács ügyvéd maszkja mögött alig felismerhető. Ami azt illeti, Harvey Keitel sem szokott félmeztelen, tetovált öreg fegyencként elénk kerülni, de Ludwig szerepe ezt kívánta, és ő most is remek. Edward Nortonnak a jóképű, kicsit nyársat nyelt Henckels kapitány katonás eleganciája és szakmai felsülése jutott.

A szállodai világot tekintve Saoirse Ronan játssza Zero kedvesének, a talpraesett Agáthának a szerepét. A bőrelváltozásos arcú lány kezdetben csak marcipánfigurákat formáz, de szerelmétől megújul, és aktív akcióhősnővé lesz. Jason Schwartzman is a rendező többször foglalkoztatott színészei közé tartozik; most M. Jean portás epizódja jutott neki. Más régi színészbarátok is feltűnnek egy-egy villanásra, mint Bill Murray (M. Ivan), vagy Owen Wilson (M.Chuck). Mathieu Amalric francia színész-rendezőnek a megfélemlített séf, Serge szerepét osztották ki. Léa Seydoux ugyancsak francia színésznő és modell ezúttal Clotilde szállodai jelmezét öltötte magára. Ezek a mellékszereplők, néhány perces jelenlétükkel jó színfoltok a film palettáján.

Összefoglalva: kritikám megírásakor még nem tudom, hogy a film elnyeri-e Berlinben az Arany Medvét, de nekem így is tetszett A Grand Budapest Hotel; nagyon jól szórakoztam nyílt és rejtett humorán és hangulatain. A „vájtfülű-vájtszemű” filmrajongó még belső hommage idézetekre és utalásokra is ki lehet hegyezve, szóval vagy megszereti, vagy megutálja Wes Andersont, de nem lesz közömbös iránta.

A film megtekintését, melyet március 20-tól forgalmaz az InterCom, főleg az igényes mozibarátoknak és -értőknek ajánlom, igazán jó szívvel.