Kifaragták a biteket – az országos programozási csapatverseny győztesei
A műszaki informatikai kar évek óta nagy súlyt fektet a középiskolások tehetséggondozására a matematika és az informatika területén. A bajnokság szervezői a feladatok mellett felkészítő oktatási anyagokról és mentorokról is gondoskodtak, hogy felkészülés közben a mobil eszközök programozásához kapcsolódó új tudást is megszerezhessék a diákok. A bajnokságba 41 középiskolás csapat nevezett a szerte az országból.
A kiváló megoldásokat beküldők közül a szervezők 12 csapatot hívtak meg a döntőbe, Veszprémbe, ahol kilenc megye tizenhárom középiskolája színeiben kezdhették meg a vetélkedést.
A fináléban a Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa), III. Béla Gimnázium (Baja), aDeák FerencKözgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (Győr), a Fazekas Mihály Gimnázium (Budapest), a Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen), az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium (Veszprém), a Krúdy Gyula Gimnázium (Nyíregyháza), Lovassy László Gimnázium (Veszprém), Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (Csepreg), a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola (Budapest), a Neumann János Középiskola és Kollégium (Eger), a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (Szeged) csapatai versenyeztek egymással.
A szervezők „bakonyi kalandtúrára” hívták a fiatalokat, ahol programozási feladatok megoldásával lehetett csúcsra törni. Minden egyes részfeladat eltérő nehézségű volt, a megoldásokért „virtuális métereket” kaphattak a versenyzők. A feladatok közül a csapatok szabadon választhattak stratégiájuknak megfelelően, de ha egy irányba elindultak, akkor az első elágazásig nem térhettek le a megkezdett útról. Az nyert, aki a verseny végére a legmagasabbra jutott. A versenyzők a döntőben nem vehettek igénybe külső emberi segítséget, használhatták viszont az internetet, magukkal hozott szakkönyveket, programkódokat.
A versenyben lévő csapatok a „hegymászást” folyamatosan nyomon követhették a kijelzőn, a látvány további erőfeszítésekre sarkallta a fiatalokat. A megoldásokat feladatokként töltötték fel a verseny honlapjára. Az értékeléskor a feladatok megjelenítése is fontos szempont volt. A diákok remek, ötletes, látványos megoldásokat mutattak be.
A döntőben nyújtott teljesítmény alapján a zsűri az első díjat az „Emigránát” csapatának ítélte. A csapat tagjai: Weisz Ambrus ésKiss Péter(budapesti Fazekas Mihály Gimnázium), Nagy Vendel (debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) és Székely Szilveszter (egri Neumann János Középiskola és Kollégium).
A második helyezést a „cornjam” csapat tagjai érték el: Kovács-Deák Máté és Kovács-Deák Dániel (szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), Somogyvári Kristóf és Makk László (SZTE Gyakorló Gimnázium).
A dobogóra harmadikként a veszprémi Lovassy László Gimnázium csapata léphetett.
A „StackOverflow” tagjai:Kovács Tibor,Nagy Attilaés Déri Tamás.
Az értékes tárgynyeremények mellett a döntőbe jutott minden csapat tagját meghívták a műszaki informatikai kar nyári informatikai táborába.