Regényes irodalomtörténet – József Attila asszonyai

„Anya és fia a nemlétben immár végérvényesen egymásra talált.” Ezzel a kulcsmondattal zárul a zsenialitás és az őrület határán alkotó, önpusztító poéta megrázó nőkeresését, valójában anyapótlék-keresését dokumentáló kötet. Valachi Anna olvasatában ugyanis József Attila, aki a Mama születés- és névnapjának előestéjén lett öngyilkos, voltaképpen ezzel a tettével akarta megteremteni a „duáluniót”, egyesíteni azt, ami valaha összetartozott. „Majd eljön értem a halott,/ki szült, ki dajkált énekelve./És elmúlik szívem szerelme.”

József Attiláról, a költőről, tragikus anyakomplexusáról száznál több könyv, tengernyi tanulmány jelent meg a végzetes nap, 1937. december 3. óta. Lehet-e még újat mondani a témában? Érdemes-e hálószobatitkokban, az érzelmi világ bugyraiban vájkálni a művek jobb megértésének reményében? Nem csorbul-e a versek élvezete a mögöttes információk birtokában?

Valachi Anna és előtte már mások is próbálkoztak azzal, hogy megfejtsék a labilis idegzetű alkotó világát, viszonyát a szebbik nemhez. Amit A nő számomra rejtély című kötetből megtudunk, csak részben új információ. Az apa nélkül nevelkedő „mama kedvence” egy szobában él a bakfisokból érett, kívánatos nőkké átváltozó nővéreivel, akik iránt nemcsak testvéri szeretetet, hanem – zavaros kamaszéveiben – szexuális gerjedelmet is érez. Ahogyan erről Valachi művében a Családi nők című fejezetben olvashatunk: ez a torz, a lélek mélyét megülő vonzalom gátlásokat fejleszt ki, ráadásul az apja által elhagyott anyját is kárpótolni szeretné a fiú. Élete végéig megmarad gyereknek, miközben igazán a felnőtté (férjjé és apává) válás szüntethetné meg a csapdahelyzetet. A végletes kedélyállapotok között vergődve olyan helyzetekbe lavírozza be magát, melyek csak kudarcokkal végződhetnek.

A József Attila asszonyai alcímű könyv szerzője időrendi sorrendben tekinti át a költő életében meghatározó szerepet játszó nőket, kezdve a családdal, majd az első hódítással. Ugyanakkor alfejezetekben csoportosítja a „pótanyai oltalmazókat”, „felnőttkori anyahelyetteseket”, „mások asszonyait”, illetve a költő útját egyengető többi hölgyet. Így olykor kénytelen felborítani a kronológiát, előre- majd vissza kell szaladnia a történetmesélésben. Közben viszont sikerül plasztikusan megidéznie a 20. század húszas-harmincas éveinek fővárosi és vidéki életét: azt a közeget, amelyben József Attila élt és alkotott.

A művészetkedvelő középréteg szalonjaiban jó néhány nő (és persze férfi is) Makón, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Budapesten hamar fölismerte, hogy egy költőóriás bontogatja szárnyait. Gyenes Gitta, Kunvári Bella, Vágó Márta és mások ihlették a versremekeket. A múzsák között volt sokféle, például fogorvosnő, festőnő, ám egyikük sem szánta rá magát, hogy életét összekösse vele. Legnagyobb szerelme, Vágó Márta sem vállalta („osztálya elragadta tőle”), s amikor évekkel később érett nőként fölismerte tévedését, már késő volt.

A művészetpártoló úri hölgyek hiúságát legyezgette, hogy szerelmes versekkel ostromolja őket a poéta, ám azt a többet, amire vágyott – nem csupán anyás gondoskodást –, nem kapta meg tőlük. Rossz idegállapotát, gyomorpanaszait jórészt szexuális kielégületlensége okozta, ám a pszichoterapeuta Gyömrői Edit sem tudott segíteni rajta. Egyedül a munkásmozgalomból ismert Szántó Judit fogadta el felemás módon, de ő sem volt hajlandó feleségül menni hozzá. József Attila utolsó „jelöltje” Kozmutza Flóra volt, aki talán igent mondott volna a tervezett házasságra, ám ekkor már (1937 novemberében) a költő sem hitt közös jövőjükben, és maga mondott le Flóráról, átengedve a vele egykorú gyógypedagógusnőt Illyés Gyulának, mondván: költőtárs „méltóbb lesz hozzá”.

Voltaképpen mi baja volt a 20. századi költőóriásnak? Tényleg menthetetlen volt? A regényes irodalomtörténet szerzőjétől azt is megtudhatjuk, hogy a József Attilát a skizofrénia diagnózissal valójában félre kezelték. Mai ismereteink szerint inkább mániás depressziót állapítanának meg a pszichiáterek, hiszen szélsőséges hangulatingadozásai – a feldobottság és a levertség – váltakozása úgyszólván állandósultak nála.

Valachi Anna megértően és beleérzően tárja föl könyvében, hogy miért is maradt az Óda szerzője számára rejtély a nő, s hogy mi okozta József Attila végzetes magányát, partnernélküliségét. Érdemes volt tehát kiadni ezt az izgalmas kötetet, amely közelebb vitt a József Attila-i titok megértéséhez. Gyanítható, hogy szerzője – az életmű kutatója – további meglepetéseket tartogat az életmű rajongóinak.