Iparági kiáltvány: az IVSZ nyílt levele a kormányhoz
Az IVSZ elnöke, Laufer Tamás által aláírt levél hangsúlyozza, hogy a hazai IKT-szektor a 2008-i gazdasági válság ellenére is az utóbbi öt évben folyamatosan növekszik. Mind a foglalkoztatottsági adatok, mind pedig a jövedelemtermelés tekintetében jóval a nemzetgazdasági átlag felett teljesít. A KSH idősoros adatai alapján az ágazati átlagjövedelmek mértéke 2015-re meghaladja a bankszektorét. A technológia befektetések indikatív gazdaságélénkítő hatása, az ágazat jövedelemtermelő és foglalkoztatási adatai hazánkban kimagaslóak. Az IVSZ számításai szerint a szoftverexportba befektetett minden 1 forint 4 exportforintot eredményez.
A fenti tényekre hivatkozva, valamint a brüsszeli elvárásokkal szinkronban, az IVSZ ma nyílt levélben kéri Magyarország Kormányát, ezen belül a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a Miniszterelnökséget, hogy vizsgálja felül a 2014–2020-i tervezési időszak tervezési logikáját avégett, hogy az IKT-ágazat az Európai Tanács által támogatott és a közösségi gazdaságélénkítési terveknek megfelelő helyre kerüljön.
A társadalmi egyeztetés keretében az IVSZ azt javasolja, hogy – preferáltan egységes tervezési rendben – az IKT-szektor önálló, GDP-arányos súlyának megfelelően legalább 600 milliárd forintos közvetlen támogatásban részesüljön az EU-s társfinanszírozás részeként. A sikeres végrehajtás szempontjából fontosnak tartjuk e források egy végrehajtási szervezeten belüli felügyeletét. Ez biztosíthatja a hivatkozott közösségi munkaterv (Digital Agenda) teljesülését és Magyarország hosszú távú versenyképességét.