Rökk Marika, 100 – A színpad és a film nagy fiatalja
.png)
A legparádésabb szerepeket osztották rá, lett is belőle baja a háború után, amikor szerették volna megbélyegezni azzal, hogy „a nácik futtatták”. A vádakat sikeresen lerázta magáról, és bebizonyította: mindig is a tehetsége vezérelte és vitte mind följebb – a csillagokig…
Ha időnként úgy vélné az olvasó, hogy valami nincs rendben az évszámokkal, szíveskedjék figyelembe venni, hogy az alábbi írás a krónikás magán-archívumából származik. Az alábbi interjú az akkor rangos és mértékadó napilapként ismert Magyar Hírlap 1988. november 3-i számában jelent meg. Fogadja érdeklődéssel, kedves Olvasó!
Rökk Marika exkluzív interjúja 75. születésnapján
Nevét, hangját, mozdulatait, alakításait a fél világ ismeri – és persze mi, magyarok is, főként a harmincon-negyvenen túli nemzedékek. A ma 75 éves művésznő, a nagymama korú primadonna, idestova hat és fél évtized óta táncol, énekel, tornázik – szórakoztat! – a színpadokon, a film- és a tévékamerák előtt. „Isten és a természet ajándékát – mondja a Bécs melletti Badenben élő, új szerepekre készülő művésznő –, fiatalos külsőmet, erőmet, ambíciómat mindig jól kamatoztattam, máig megőriztem. De most már kellene egy kis szünet is a szép búcsúzás előtt a deszkáktól…”
– Magyar szülők Egyiptomban született gyereke, aki a párizsi Moulin Rouge és a New York-i Broadway színpadain kezdte a pályáját, majd Budapest és Bécs után a berlini IFA-filmgyár műtermeiben, kamerái előtt, a film nemzetközisége révén tett szert akkora népszerűségre, amely máig körülragyogja Rökk Marikát. Igaz-e, hogy Berlinben Goebbels náci propagandaminiszter kifogásolta a túl lengének tartott, sokat (meg)mutató kosztümjét? Az Álmaim asszonya című filmre gondolok….
– Rég volt, de mintha tegnap történt volna: volt a filmben egy pikáns revüjelenet, egy érzéki tangót táncoltam, és az akkori erkölcsi fölfogás szerint sokkalta több látszott a testemből, mint amennyit a cenzúra elviselt. Húsz-egynéhány éves voltam. A lényeg, hogy újra kellett forgatni ezt a filmfelvonást. Az erotikusnak ítélt jeleneteket részben kivágták, részben át kellett formálnom.
– Milyen út vezetett Berlinig, a filmig?
– Amikor az emberek meghallják, hogy Kairóban születtem, azonnal valami egzotikumot keresnek rajtam. Pedig ízig-vérig magyar vagyok! Építészmérnök édesapámat a szakmája vitte az afrikai országba, majd amikor 11 éves lettem, Párizsba. Ott fedeztek föl, lettem jószerivel a család eltartója, mert a szüleim szinte mind egy fillérig elveszítették kis vagyonkájukat. Tönkrementünk, de én énekeltem, táncoltam, a híres amerikai revüegyüttes, a Hoffmann lányok menedzsere szerződtetett. Édesanyámmal Amerikába mentünk, apánk csak később jött utánunk. Jó mozgású, tanulékony kislány lévén, igen hamar szólista lettem a Hoffmann’s görlök élén a New York-i Schubert Színházban. Akkor jöttem rá: csak úgy boldogulhatok, lehetek több, nagyobb művész a többieknél, ha van valami specialitásom. Piruettjeimnek a csodájára jártak!
– New York után London, a Victoria Palace következett. Nem voltam még 18 éves, amikor szólótáncosnőnek szerződtettek. Újabb specialitásomat Amerikából hoztam át; a viharos gyorsaságú szteppelést. Mielőtt visszatértem volna Magyarországra, még volt egy párizsi kitérőm. Otthon a Royal-orfeum szerződtetett a nemzetközi varietéjába. De mondja, nem untatom a részletekkel? Jó, jó, gyorsítok egy kicsikét…
– Ügynököm, a Réti Gyuri beszédtanulásra biztatott. Egy kevés ideig Désen léptem föl, sokat tapasztaltam, okultam. Aztán távirat jött a pesti Operett Színháztól: jelentkezzem. Kiderült, hogy főszereplőt akarnak váltani a Békefi-féle Régi orfeum című produkcióban. Honthy Hanna helyett kellett átvennem a szerepet, mert ő akkor már a Mayára készülődött. Megnéztük az utolsó előtti előadást, aztán megállapítottuk: ami neki a hangjában van, az nekem a lábamban.
– Hát ez meg mit jelent?
– Cilike, a darab főszereplője mindvégig arról beszélt, énekelt, hogy ő milyen jó táncosnő. Honthy briliánsan oldotta meg a feladatot, csupán alig mozgott. Én viszont, három-négy nap betanulás meg a Régi orfeum némi átigazítása után, el is táncoltam.
– Mivel indult el filmes pályáján?
– A cirkusz csillagával. A pesti vígszínházi Bús Fekete László ötlete volt egy rossz idény után, hogy játsszunk cirkuszt! Mindenkinek be kellett valamit tanulnia. Én alig négy hét alatt tanultam meg lovagolni és trapézon tornázni: 12 méter magasban, háló nélkül. Borzasztóan örültem az új feladatnak. A cirkuszban is „Stern” lettem. Még Bécsben is bemutatták a produkciót, persze osztrák színészekkel — és velem. A rendező Uschitzky fedezett föl az UFA-filmgyárnak, a nácik által nem sokkal később elcsapott Korell igazgató jött aláírni a szerződésemet. Eredetileg nem is akartam filmezni, édesapám beszélt rá: „Kilógna a nyelved, fiam, mire minden világváros színpadára följutnál, és nem biztos, hogy meg tudnád mutatni, mire vagy képes. Egy-két film után viszont fölfigyelnek rád.” Akkor még nem volt televízió. Annak ellenére, hogy mindig is igazi „Brettenkind” voltam, aki a közönsége közvetlen közelében érzi jól magát, mégis a film révén értem irdatlan magasba:több tucat operett- és revüfilm főszerepéből ismert meg a világ. Megvallom, a nyelv miatt is idegenkedtem, féltem a német filmgyártól… Most hogyan beszélek magyarul? Alighanem belejöttem…
– Mi az igazi műfaja Rökk Marikának?
– Nem is tudom, mert mindig is a sokoldalúságra törekedtem. Alighanem sikerült egy saját műfajt kialakítanom, a Röck-Fachot. Akármilyen jól táncoltam is, szubrett sohasem voltam, de főszereplő igen, aki vitte a darabot. Az olyan nagyoperetteket, mint a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Bál a Savoyban, többször is átírták, módosították csak nekem.
– Hol lép föl mostanság?
– Nyolc esztendő óta boulevard-színházakban játszom. Nemrég elhunyt férjecském jó barátja, Hugo Wiener egy kicsit átírta nekem Walter Firner Kakukktojását, azzal szerepeltem majd’ három évig állandóan telt házak előtt. Kevesebb pompa, fölhajtás, kevesebb tánc, mint egy operettben, viszont hozzám illő színészi teljesítmény, mozgás és sanzon. Nagyon kellett ez a darab második férjem, Fred Raul halála után; lelkileg-fizikailag nagyon megviselt az ő távozása. Amikor átmeneti javulás állt be az állapotában, a müncheni Deutsches Theaterben öt évvel ezelőtt én játszottam a főszerepet a Bál a Savoyban című nagyoperettben.
– Örököse-e Rökk Marikának a színpadon, a filmen, a tévében a lánya?
– Gaby, első férjem, a híres rendező, Marlene Dietrich fölfedezője, Georg Jacoby volt az édesapja; tíz évig keményen dolgozott, mire fölküzdötte magát az élre. Kitűnő színész, már nem egy második Rökk Marikát keresnek benne, a bécsi Komödientheater vezető színésznőjében.
– A háború után elterjedt a hír: Rökk Marika is kém volt...
– Sok híres embert akart lejáratni a föltűnési viszketegségben szenvedő Kurt Singer, volt berlini újságíró az Árulók és kémek című könyvében. A nevem, a nevünk kellett neki, hogy eladhassa a „művét”. Pöröltem is emiatt, meg is nyertem a pereket. Olyasmit írt, hogy a lányom apja nem is Jacoby, hanem valamelyik náci hatalmasság. Meg hogy én voltam Canaris mesterkémnője, a második Mata Hari. Azt sem tudtam akkor, hogy ki volt az a „Kanári”… Önéletrajzi írásomban, a Herz mit Paprika című kötetben is szó van az ügyről, amelyet végső soron egy szovjet tábornok tisztázott.
– Mikor lépett föl legutóbb otthon? Jár-e haza?
– Ötvenöt évvel ezelőtt, A cirkusz csillagában. Többször voltam otthon, de mind kevesebben lesznek, akikért hazamennék. Már csak a bátyám, Ede él, öreg, beteg csont, Kalocsán, és van Pesten egy unokaöcsém és -húgom. Hívott a Magyar Televízió is, egy show-műsort szeretett volna velem forgatni, csakhogy már késő. Nem a gázsi lett volna a legfontosabb a pesti deszkákon…
– Kedves Rökk Marika, köszönöm a beszélgetést. És minden elképzelhető jót, erőt, egészséget kívánunk születésnapján.
Álmain asszonya (filmrészlet, tessék kattintani!)
Kálmán Imre születésének 110. évfordulója alkalmából 1992-ben, Budapesten lépett fel Marica grófnő szerepében. Ezt a szerepet több mint hétszázszor adta elő. Otthonában, a Bécs melletti Badenben hunyt el 91. életévében, 2004. május 16-án.
