Huszonöt éves a budapesti Goethe Intézet – a német nyelv és kultúra nagykövetsége

Rögtön több részleget is kialakítottak a pesti Kecskeméti utcában: közülük a legnagyobb népszerűség a könyvtárat és a nyelviskolát övezte és övezi azóta is. A budapesti Goethe Intézet 2006 februárjában költözött a jelenlegi helyszínre, a kilencedik kerületi Ráday utcába – néhány éves Andrássy úti kitérő után.

A müncheni székhelyű anyaintézményt az ötvenes években alapították, eredetileg azzal a céllal, hogy segítsék a külföldi némettanárok képzését. Fiókjait később kulturális intézetté fejlesztették tovább, és a hatvanas évektől már a világ számos országában működtek „Goethe-lerakatok”. A hidegháború éveiben úgy tekintettek rájuk, mint a „német revansizmus előretolt bástyáira”. Épületébe a belépés a szocialista országok öntudatos polgárainak nem volt ajánlatos, ámbár már akkor is akadtak hazai némettanárok, akik turistaként elvetődve a bajor fővárosba részt vettek egy-egy továbbképzésen.

A hidegháború enyhülésével, főként a hetvenes évektől változott a megítélés, ami lehetővé tette az említett 1987-i döntést. Két évvel később a zugligeti menekülttáborban rekedt és az osztrák határnyitásra váró NDK-állampolgárokat is már a Goethe Intézet látta el olvasnivalóval.

Bár időközben a német külügyi tárca kulturális politikai feladatait is ellátja a hálózat, alapprofilja, a nyelvoktatás maradt a legmarkánsabb. Legendásan színvonalas, ami rangos nyelvvizsga-központjáról is elmondható. A tanfolyamok igencsak látogatottak, főként azóta, hogy Németország a hétéves határidő lejártával lehetővé tette az uniós polgárrá lett magyaroknak a munkavállalást.

Csakhogy a német nem tartozik a könnyű nyelvek közé. Matei I. Hoffmann nagykövet a születésnapon megosztotta a vendégekkel azt az értesülését, hogy a német legalább annyira nehéz, mint a hindi. Való igaz, sokaknak beletörött a nyelve a bonyolult szabályokba, a rendhagyó ragozásba, s még az olyan koponyák is, mint az amerikai Mark Twain is rengeteget kínlódtak, amíg tűrhetően megtanultaák. Tom Sawyer és Huckleberry Finn „apja”, Mark Twain Németországba először nulla nyelvtudással érkezett, azt tervezve, hogy majd a helyszínen úgyszólván ragadni fog rá a tudás. Ám rögtön meggyűlt a baja a nyelvtani nemekkel. Az még rendben van, ha a férfi (der Mann) hímnemű, de mitől nőnemű a répa (die Rübe) és semleges nemű a lány (das Mädchen)? – erről és hasonló kalandjairól írta a „borzalmas német nyelvről szóló könyvecskéjét” az amerikai író.

Érdemes azonban megtanulni németül, hiszen Magyarország történelmi hagyományai okán is jórészt ehhez a kulturális körhöz tartozik. Elgondolkodtató adalék, hogy egy nemrég végzett felmérés szerint a magyaroknak több mint kétötöde kedvező véleményt alakított ki mindenről, ami német. Az ottani emberekről, tulajdonságaikról (pontosság, szorgalom, takarékosság stb.) az országról, gazdaságáról; a felmérésben felsorolt összes többi ország szimpátia-mutatója összesen nem érte el a negyven százalékot.

A budapesti Goethe Intézet munkatársai mindent el is követnek azért, hogy látogatói megismerhessék a német társadalom sokszínűségét és a pezsgő német kulturális életet. Érdemes tehát rákattintani a budapesti Goethe Intézet programkínálatára, beiratkozni a könyvtárába, vagy csupán betérni olykor-olykor a Ráday utcába egy jó kávéra.