Az alaptörvény-módosítás európai vizsgálatát kérték civilek
A három szervezet arra kérte Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát, hogy a jogállamiság, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogok magyarországi érvényesülése érdekében kérje fel a Velencei Bizottságot az alaptörvény tervezett negyedik módosításának véleményezésére. Viviane Redinget, az Európai Unió alapjogi biztosát arra kérték, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel azért, hogy érvényesüljenek a magyar jogrendszerben az Európai Unióról szóló Szerződésben foglalt értékek. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének raportőreivel – magyarországi látogatásuk során – a jogvédők személyesen osztották meg fenntartásaikat a módosításokkal kapcsolatban. Ez Európa Tanács ezt követően fog dönteni arról, hogy, indokolt-e eljárást indítani hazánk ellen az Emberi Jogok Egyezményében foglalt kötelezettségek súlyos megsértése miatt.
A civil szervezetek elkészítették az alaptörvény módosító javaslatának angol fordítását, és részletes elemzést is csatoltak levelükhöz, amelyben sorra veszik az egyes módosításokat és kifejtik az azokkal kapcsolatos aggodalmaikat.
Levél Thorbjorn Jaglandnak angolul, magyarul
Levél Viviane Redingnek angolul, magyarul
A tervezett módosítások részletes elemzése angolul
Az alkotmánymódosítás nem-hivatalos angol fordítása