A Sony forradalmasítja a médiafogyasztást
A Sony és a fuso® felületet fejlesztő Fuso Ecosystem Nyrt. együttműködésének köszönhetően a szolgáltatás a 2009 óta vásárolt internetre is kapcsolódó Bravia televíziókon működik, illetve bármilyen televízión elérhetővé válik a világháló elérésére alkalmas Sony Blu-ray vagy Sony házimozi használatával. Az ingyenes tartalomszolgáltatás hamarosan a Sony Xperia táblagépein is elérhető lesz.
Az új szolgáltatás sikerét egyértelműen mutatja a Fuso Ecoystem Nyrt. első jelentése, mely a 2012. december 1–2013. január 20. közötti időszakot vizsgálta a használószám és a szolgáltatások igénybevételének módja alapján.
A vizsgált időszakban a bejegyzett használók aránya csaknem megnégyszereződött; mintegy 19 ezren átlagosan napi 1 órát töltöttek a szolgáltatás kezelőfelületén, és összesen csaknem 100 ezer videotartalmat néztek meg a Fuso-szolgáltatás által az erre alkalmas Sony-készülékeken.
„A Sony és Fuso EcoSystem együttműködésének sikerét bizonyítja a szolgáltatás használóinak megnégyszereződése” – hangsúlyozta Rab Sándor, a Sony Magyarország kereskedelmi vezetője. A szakember kiemelte, hogy ez a növekedés annak is köszönhető, hogy a szolgáltatást nem csupán az internetre hangolt Sony televíziókkal lehet igénybe venni, hanem az összes, akár a legolcsóbb Sony Blu-ray eszközzel is.
A Fuso Ecosystem vizsgálatból kiderült, hogy a múlt nem egészen két hónap alatt minden ötödik használó Blu-ray eszközön keresztül böngészett a szolgáltatás által kínált több ezer órányi népszerű tartalom között.