Mosolygó kórházakban napocskák a gyerekeknek
A kezdeményezésről már beszámolt az Infovilág. Most maguk a szervezők és az újságírók is hozzáláttak, hogy fessenek. Ki-ki a maga módján rakta rá keze nyomát a most születő képre. A szervezők részéről Csáky-Bornemisza Éva, a Mosolygó Kórház mozgalom egyik alapítója is, aki egykor Diana hercegnő mellett segédkezett a Pető Intézet támogatásában, s később csatlakozott dr. Albert Royaards, bankár, jogász, hat gyermek édesapja, a Mosolygó Kórház Alapítvány elnöke munkájához.
A Mosolygó Kórház Alapítványt 2004-ben hozták létre. A mostani program a svájci Anouk Alapítvány szakembereinek vezetésével valósul meg. Ez adta az apropót, hogy a svájci nagykövet, Jean-François Paroz is rátett tenyerével néhány napsugarat a most készülő képre.
A Mosolygó Kórház Alapítvány Magyarország 23 kórházába visz önkénteseivel örömöt a gyerekeknek. A falfestési programokat hazánkban 2011 elején kezdték el, azóta tíz ilyen munka fejeződött be. Az alapítványiak már kiépítették kapcsolataikat Indiában, Indonéziában, Japánban és Szlovákiában is, és Horvátországban a Vöröskereszttel együttműködve folytatják működésüket. Minden országban a helyi szponzorok és önkéntesek segítségére támaszkodnak.
Szeretnék elérni, hogy az egész világon működjenek mosolygó kórházak.