Az éltető víz – kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban

Takarékosan bántak a vízzel már elődeink is, tisztában voltak értékével, és évszázadokon át éltek erejével a malomiparban, a közlekedésben. Bár a víz létezését természetesnek tekintjük, mostanában nem árt mégis több figyelmet szentelni a vízgazdálkodásnak és a lakossági vízhasználatnak. A folyók szabályozásával, csatornák, öntözőművek létesítésével sok mindent elvégeztek az előző nemzedékek, ám természetes vizeink napjainkban rászolgálnak a fokozottabb védelemre, honfitársaink pedig az eddigieknél is takarékosabban bánhatnának a vezetékes vízzel.

Talán nincs is olyan messze az az idő, amikor a víz értéke az olajéval vetekszik majd – hangzott el Az éltető víz című időszakos kiállítás mai megnyitóján a Mezőgazdasági Múzeumban. Igaz: ha nincs autó, akár gyalog is közlekedhetünk. De ha elapadnak a vízkészletek? Akkor mit fogunk inni?

Már évezredekkel ezelőtt az élet forrásának, a létezés nélkülözhetetlen alapelemének tartották a vizet. S nincs ez másként most sem, hiszen egy-egy ember havonta mintegy négy-öt köbméter vizet használ fel mosakodásra, mosásra, mosogatásra, a környezet tisztán tartására. Pótolhatatlan a szerepe a mezőgazdaságban, az ipari termelésben, a közlekedésben és az áruszállításban is. Mindamellett sajnálatos, hogy a vízi úton történő szállítmányozás az összes fuvarozásnak csupán tíz százalékát teszi ki, holott a környezetet ez a szállítási mód terheli meg a legkevésbé.

A vajdahunyadvárbeli kiállítás szemlélteti a Kárpát-medence gazdag gyógyvízkészletét is, ami az egészségmegőrzés és az idegenforgalom egyik fontos tényezője. A meleg vizek főként a mozgásszervi bántalmakkal küzdő (és nem éppen a legfiatalabb) korosztályt vonzzák, a sportosabb nemzedékek a vízi sportoknak hódolhatnak.

Az utóbbi évtizedekben tapasztalható klímaváltozás ivóvízhiánnyal fenyeget, az aszályos hónapok miatt kiszáradnak a patakok és a kisebb-nagyobb tavak, folyók, máskor pedig a katasztrófaszerű árvizek vezetnek tragédiához. A világméretű felmelegedés következtében terméketlenné válik a föld, és véglegesen az enyészet martalékává lehetnek azok az élőhelyek, melyek mindeddig fontosak voltak számunkra. Ma már bizonyítottnak tekinthető az emberi tevékenység számos természetkárosító (mellék)hatása. S ha nem vigyázunk jobban a „kék bolygónak” is nevezett Földre, súlyos bajba kerülhetünk. Hiszen bolygónk vízkészleteinek alig három százaléka édesvíz, amiből csupán elenyésző rész hasznosítható, mert a többi fagyott állapotban, illetve a felszíni rétegek alatt található.
Az éltető víz című kiállítás a fenti gondolatok jegyében sürgeti a szemléletváltást természetes vizeink fokozottabb védelme érdekében. A hangsúlyt a Mezőgazdasági Múzeum érthetően az agrárgazdálkodás és a víz kapcsolatára helyezte, kiemelve a 18-19. századi vízhasznosítást. Ez a történeti áttekintés azért is érdekes, mert a többi között nyomon követhetjük a környezetet a maga hasznára formáló elődeink sikereit és kudarcait.