Dr. Bubó és a mikulás a Bethesdában
Az 1866-ban alapított kórház az idén októberben ünnepelte a 20. évfordulóját annak, hogy Bethesda Gyermekkórházként működik. Ez adta az alkalmat arra, hogy a gyógyszerészek legutóbbi országos kongresszusán, október 11–14. között Siófokon a gyógyszerész szakma és kongresszus legnagyobb higiéniai kiállítója együtt adományt gyűjtött a kórházat támogató Bethesda Kórház Alapítvány számára.
A kongresszus három napja alatt, 250 gyógyszerész 2000 forintonként 504 ezer forintot adott össze, amelyet MOSZ és a higiéniai termékekkel foglalkozó SCA Kft. képviselői a Bethesda Gyermekkórházban mikulás napján adtak át.
A pénznek sok helye van, hiszen a gyermekkórházban három év alatt annyi gézt használnak, hogy akár a Holdat is elérhetné a hosszuk. Központi sterilizáló blokkot építenek, és a kórház minden évben felújítja egy-egy részlegét.
Az adományozási eseményt azzal is emlékezetessé tették, hogy az SCA munkatársai a kórház sebészeti folyosóját kifestették. A gyerekek választása szerint dr. Bubó és Ursula főnővér történeteit festették fel a falra.