Égből pottyant Mikulás: egy igazi karácsonyi film

A forgatókönyv, amit Cornelia Funke regénye alapján Benjamin Biehn, Robin Getrost, Uschi Reich írt, kiválóan ötvözi a mai gyerekek mindennapi, reális életét, és egy fantázia szülte, sablonokat elvető, ötletesen rendhagyó mesét a Télapóról. Cornelia Caroline Funke olyan kortárs német meseíró, akinek könyveit több mint tízmillió példányban adták ki, többet meg is filmesítettek (Tintaszív, Tolvajok hercege, Égből pottyant Mikulás).

Elöljáróban szólni kell arról, hogy minden nemzet filmgyártása olyan karácsonyi történeteket készít, ami az ő kultúrkörükbe illeszkedik bele. Míg a mi kultúrkörünkben a Szent Miklóstól eredeztetett Mikulás december 6-án hozza az ajándékait, karácsonykor pedig a kis Jézus, addig német földön a Weihnachtsmann (’karácsony-éji ember’, karácsony apó) inkább a télapónak felel meg, és ő teszi a fa alá az ajándékokat. 

Ebben a történetben két oldalról indulnak a szálak. A nyolcéves Ben Schuster (Noah Kraus) és szülei beköltöznek nagyapjának megüresedett, bajor kisvárosi házába. Az apának (Fritz Karl) nincs munkája, az anya (Jessica Schwarz) karácsony előtt néhány nappal nyitja meg saját, házi készítésű édességeket árusító üzletét. A kisfiú az új környezetben nehezen illeszkedik be az iskolai gyerekközösségbe. A másik szálon, Karácsonyföldén él a fiatal télapó, Zúzmarás Nikola (Alexander Scheer), akit a diótörők segítségével hatalomra jutott, gonosz télapó, Petur (Volker Lechtenbrink) a nagy karácsonyi tanács elé citál azzal a váddal, hogy Nikola meghallgatja a gyerekek kéréseit, és olyan karácsonyi ajándékokat visz, amiket nem csak pénzért lehet megvásárolni, ezért aztán meg is fosztják őt télapói rangjától. Kiderül, hogy Peturnak hét olyan mikulás-ellenfele volt, aki fellázadt, mert a régi szokás szerint ajándékozott, de közüle hatot már jégszoborrá dermesztett a gonosz újító, aki csak a szülők telefonon leadott karácsonyi megrendeléseit szerzi be az üzletekből, és modern motoros szánkókon közlekedik, s a hetedik a fiatal mikulás volna, akivel le akar számolni. Nicholas két hűséges angyal és két krampusz (eredetileg kobold) segítőjével valamint az egyetlen, még megmaradt, láthatatlan rénszarvassal egy kopott cirkuszi lakókocsin menekül, de közben az égből a földre pottyannak, épp az említett bajor kisváros mellett. Sikerül-e az igazi mikulásnak megmentenie a karácsony szellemét, vagy az attól idegen újítások és a hitetlenség elsöprik azt?

Hogy hogyan kerülnek egymással kapcsolatba Nikola és segítői Bennel és kis osztálytársnőjével (Mercedes Jadea Diaz), és hogyan segítenek egymáson, az maradjon a nézők számára meglepetés! Mindenesetre a csodák és küzdelmek egyaránt folynak itt, a mi világunkban és a mese birodalmában is. 

Karácsonyi családi filmeket általában az amerikaiaktól szoktunk látni, vígjátékokat és blődségeket egyaránt, amelyekben rendszerint túlteng a technika, meg a giccs. Ez a film valahol a Harry Potter filmek és a Végtelen történet meseszerűségét tudja folytatni, azzal a különösen rokonszenves mondanivalóval, ami az egyre kereskedelmibbé váló karácsonyozással szemben a szeretet és összetartozás fontosságára helyezi a hangsúlyt. Nem a laptop az igazi ajándék, hanem a családi együttlét, a barátokkal megosztott közös vacsora, az idegenben élő apa váratlan telefonmeghívása, a fehér karácsony játékos öröme. Ez az, ami kezd elveszni a világból, de amire a gyerekek igazán vágynak.

A megfogalmazás formanyelve olyan, hogy a gyerekek egyszerre találkozhatnak az őket körülvevő világ: mobil, GPS, a télapó jelmezbe öltözött felnőtt stb. realitásaival, a mese és az illúziós varázslatok csodáival, az élő szereplők és az animált, vagy Schüfftan-eljárással törpe nagyságúvá varázsolt szereplők egyidejű jelenlétével, a jó és rossz összeütközésével, üldözéssel, küzdelemmel, mindezt az szintjükön, mégsem dedós módon. Alexander Fischerkoesen operatőri, Christian Nauheimer vágói, Mette Ilene Holmriis és Sam Siahaija animációs munkája, Niki Reiser és Peter Wolf hangulatos zenése egyetlen szép produkcióvá ötvözik Oliver Dieckmann rendezői elképzeléseit, amivel a film az ez évi Dubaji Nemzetközi Film Fesztivál legjobb rendezői és közönségdíját is elnyerte.

Nagyon jó a két fő gyermekszereplő, Noah Kraus (Ben), Mercedes Jadea Diaz (Charlotte) is, ők az idei Müncheni Filmfesztiválon a legjobb gyermekszínész díját hozták el, méltán. Nagyon tetszett Alexander Scheer is a fiatal mikulás szerepében, mert egyszerre tudta elhitetni a vagány, mai felnőtt, és a hagyománytisztelő télapó játékosan komoly figuráját. Ellenfeleként Volker Lechtenbrink igen mértéktartó, mégis hiteles fő-gonoszt testesített meg. Nem hiányzott a filmből a hasonló amerikai produkciók sokszor horrorisztikus látványvilága, helyette ez az európai, csak „megszeppentésig” menő félelemkeltő mértékletesség teszi igazán élvezhetővé ezt a derűs, mégis megható történetet.

Tessék együtt elmenni a mozikba, jól fog mindenki szórakozni, lehet utána beszélgetni róla a gyerekekkel, és higgyék el, ez a közös időtöltés jobb ajándék lesz, mint a méregdrága, gyorsan megunható vackok! Majdnem elhihető emberi történetet fognak látni, és szinte önök is elkezdenek majd megint hinni a mikulásban!