A kilencvenéves prof. dr. Schweitzer Józsefet köszöntötték – díszdoktorává választotta az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem
Ezt követően üdvözölték tisztelői, szerettei és barátai a budapesti Goldmark-teremben. Rendkívüli egyéniségét és pályafutását méltatva adta át a Magyar Zsidókért díjat a MAZSIHISZ elnöke, Feldmajer Péter. „Szelídséget sugároz, mindenkivel barátságos, türelmes, kivéve, amikor elveiért kell kiállnia, a zsidóságért és az antiszemitizmus ellen. Ilyenkor nem ismer semmilyen megalkuvást” – mondta az elnök.
Felolvasták Áder János köztársasági elnök levelét, aki kiemelte, hogy Schweitzer József szellemi és erkölcsi bátorsága sokaknak adhat példát. Orbán Viktor miniszterelnök is levélben köszöntötte a nyugalmazott országos főrabbit. Mint írta: „az az állam, amely a szellem emberéről megfeledkezett, sosem tudott fennmaradni.”
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki már lelkészként is nagy tisztelője volt Schweitzer Józsefnek, felidézte, hogy a főrabbinak minden Talmud-idézetről eszébe jut valamilyen Arany János-idézet, és minden Arany János idézetről egy Talmud-idézet. Az ünnepeltnek átadta Arany János verseinek díszkiadását.
Izrael Állam nagykövete, Ilan Mor, méltatva Schweitzer József rendkívüli tudását, azt mondta: „szeretné, ha a professzor híd lenne a magyar állam és a zsidó állam között is.”
A nyugalmazott országos főrabbit üdvözölte Martonyi János külügyminiszter is, és a vendégek között megjelent Mesterházi Attila MSZP-pártelnök is.
A vendégek között szép számmal voltak ismert személyiségek, köztük Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Komoróczy Géza történész, Vizi E. Szilveszter akadémikus, Czoma László, a keszthelyi Helikon korábbi igazgatója.
Maga az ünnepelt, a tőle jól ismert szerénységgel köszönte meg az ünneplést, nem mulasztva el első helyen említeni felesége szerepét, aki átvállalta a családdal kapcsolatos összes feladatot, hogy ő maga tehesse azt, ami a dolga. És felidézte mesterét, Scheiber Sándort, akitől a héber és a magyar irodalom szeretetteljes ápolását tanulták. „Nekünk, akiknek sikerült mindent túlélnünk, legyen részünk békességben és örömben” – mondta Schweitzer József.