A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál – számokban
A legnagyobb érdeklődés John Malkovich főszereplésével a Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című két előadását övezte. A világhírű színész a fesztivál szervezőivel már az esti előadás utáni közös vacsorán egyeztetett annak lehetőségéről, hogy a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon is fellép egy másik produkcióval, a Casanova történetét feldolgozó The Giacomo Variations című operaelőadással.
A rendezvény tíz napja alatt tizennégy helyszínen, ötvenhat programot látott vendégül, nem számítva a köztéri rendezvényeket, a március 18-i Ütős napot, a kiállításokat és a Vörösmarty téri tavaszi vásárt, illetve a március 25-i Énekel a város című, egész napos programot, amikor több mint négyszáz előadó, körülbelül tízezer főnyi hallgatóság előtt lépett fel a város közterein. A BTF a fiatal magyar tehetségeknek is teret adott, Szűcs Máté, Baráti Kristóf, Balog József, Farkas Gábor, Ránki Fülöp, Lajkó István is kiugró siket aratott.
A fesztiválra több mint 25 ezren váltottak belépőt, ami mintegy 121 millió forintos bevételt hozott, a látogatottság 98 százalékos volt.