Ericsson-díjban részesültek a legjobb matematika- és fizikatanárok
A díjazottak között találjuk a Tudományok Hídján diákjaival robotprogramozási és fizikai kísérleteket bemutató fizikatanárt, a Matematika Érettségi feladatgyűjtemény szerzőjeként játékos matematikai honlapokat szerkesztő pedagógust és a Nemzetközi Matematikai Diákolimpia egyik ezüstérmesének „trénerét”, aki szabadidejében tehetséggondozó táborokat szervez, és a Mathematics Teacher-ben publikálja újszerű oktatási módszereit. A díjakat négy kategóriában, tíz pedagógusnak ítélték oda, az elismerés mellé 250 000 forint pénzjutalom is jár.
A díjátadó előtt szervezett kerekasztal-fórumon az MTA, az ELTE, a BME és az Ericsson képviselői a díjazott pedagógusokkal a középiskolai matematika- és fizikaoktatás fejlesztéséről, a kutatói, mérnöki életpálya népszerűsítéséről, a természettudományos képzést adó egyetemek és a középiskolák közötti együttműködésről beszélgettek.
Kroó Norbert akadémikus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke kifejtette: „A hazai közoktatás számít és egyre inkább építhet is a Magyarországon működő nagy technológiai cégek támogatására és tanácsaira, akik a friss diplomások tudását hasznosító piaci szereplőként fontos felvetésekkel gazdagíthatják a természettudományos oktatás fejlesztéséről szóló vitát. Az Ericsson-díj különleges elismerése az oktatói munkának – egy olyan vállalat kitüntetése, amely önmaga is érdekelt az oktatás magyar sikerágazattá fejlesztésében.”
Az Ericsson-díjakat a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány Kuratóriuma ítélte oda, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díj bizottságainak ajánlása alapján.
Az ,,Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért'' 2011. évi díját matematikából
Csahóczi Erzsébet, a budapesti ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola tanára,
Pintér Klára, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar Tanító- és Óvóképző Intézetének tanára és
Tölgyesi Ferencné, a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola tanára kapta.
Az ,,Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért'' 2011. évi díját fizikából
Győri István, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára,
Jendrék Miklós, a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium tanára, és
Zsigó Zsolt, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola tanára kapta.
Az ,,Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért'' 2011. évi díját matematikából
Dr. Dobi János, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára és
Erben Péter, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára kapta.
Az ,,Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért'' 2011. évi díját fizikából
Ábrám László, a budapesti Városmajori Gimnázium tanára és
Kispál István, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára kapta.