Madagaszkári küldetés – könyv az önkéntes orvosi misszióról

A kötet olvasói betekintést nyerhetnek a madagaszkári emberek hétköznapjaiba, átélhetik, milyen élményekkel jár a szigetország lakóinak tanítása és gyógyítása. Azt is megtudhatjuk, hogyan lehet védekezni a tombó légy lárvája ellen, valamint hogy kézfogás közben kire kell néznünk, s hogy milyen étel megjelölése a magyar tagadószóval azonos hangzású „nem”. Meglepődhetünk, vagy éppen mosolyoghatunk azon, mennyire nem mindennapi látvány a helyiek számára a messziről jött idegen (a gyerekek olykor sírásban törnek ki), s hogy engedélyköteles tevékenységnek számít a fehér ember szállítása.

Bár Farkas Gabriella csupán egyetlen hónapot töltött Madagaszkáron, ám az alternatív módszereken alapuló oktatási tevékenysége mellett annyi élménnyel gyarapodott, hogy sikerült egy könyvet megtöltenie tapasztalataival. Nemcsak a helyi emberek szokásait ismerte meg, de megtanult néhány szót malagaszi nyelven, és azt is megtapasztalta, hogy a szigetország gyógyvize versenyezhet a hazai gyógyvizek jótékony hatásával. 

Madagaszkár mintegy ötvenmillió évvel ezelőtt szakadt le az afrikai szárazföldről, és négyszázötven kilométerre attól önálló szigetet alkot. A „vörös sziget” a Föld negyedik legnagyobb szigete, amit az indonéz szigetvilág tengerészei – malájok, polinézek – Krisztus születése utáni időszakban népesítettek be. Területe hatszor, lakossága kétszer nagyobb, mint hazánké.

Madagaszkárról sokunknak a kalandor utazó, gróf Benyovszky Móric jut az eszébe, akit nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok is magukénak vallanak. A felvidéki születésű Benyovszky francia megbízásból 1774-ben alapította meg a Louisbourg nevű települést, azaz voltaképpen gyarmatosította az addig független szigetet. A bennszülöttek 1776-ban királyukká választották, de egy francia gyarmati kormányzó intrikája miatt lemondott tisztségéről. Emléktábláját ma is nagy becsben tartják a helybeliek.

A fordulatokban gazdag életű nemesember után évszázadokkal később, tavaly kereste fel magyar jótékonysági küldöttség a szigetet. Farkas Gabriella nem orvos, de „szerencséjére” bevették a csapatba. A humanitárius misszió feladatköre így oktatási tevékenységgel egészült ki. A magyar pedagógus arra vállalakozott, hogy felmérje: milyen tanulási, tanítási módszerrel lehetne hatékonyabban segíteni a helybeliek oktatását. Tapasztalatairól íme egy kis ízelítő a könyvből:

„A malagaszi tanulók némelyike órákat gyalogol, mire az iskolába ér, így arra építeni, hogy majd házi feladatként hozzáolvas, hozzátanul az iskolában elhangzottakhoz, szinte lehetetlen. Arról nem is beszélve, hogy nem sok ismerettel rendelkeztem a gyerekek kreativitásáról, logikai képességükről és egyéb készségeikről. Amit tudtam, azt a magyarországi tiszteletbeli konzultól és a missziót indító szervezet elnökétől tudtam.... Azt tudtam, hogy egy tanuló egy évben egyetlen füzetet és egy tollat kap, s ha a füzet betelik, akkor nincs másik, a papír drága, a nép szegény…. A poros sikátorba lépve a házakból ezerszám szalad elénk a sok gyerek, a legkisebbtől a legnagyobbig, kíváncsi szüleik utánuk. Pár négyzetméteres házakból tízen, tizenöten bújnak elő. Szívszorongató látvány a cipő nélkül, szürkére piszkolódott fehér rugdalózóban felénk tipegő kisbaba; a mezítláb, bugyi nélkül kisingben guggoló kisfiú, kinek az eső ellen nejlonzacskót húztak a fejére.”

Madagaszkár Afrika legnagyobb szigetországa, ám Farkas Gabriella is megtapasztalhatta: ez mégsem Afrika, hanem egy másik világ. Nincsenek oroszlánok, zsiráfok, elefántok, zebrák, viszont vannak helyettük lemurok, kaméleonok, és ami leginkább különlegessé teszi az országot: az afro-ázsiai gyökerekkel rendelkező vendégszerető emberek. A Madagaszkári küldetés című kötet azoknak ajánlható, akiket érdekelnek a kalandok, s akik esetleg külföldi önkéntes munkára vállalkoznának, vagy csupán meg szeretnének ismerkedni a csodás szigetország mindennapi életével.