Az európai szecesszió mesterei – a Múzeumkert kerítésén
A fővárosi Múzeumkert kerítését Ybl Miklós tervezte, és 1865-ben adták át a létesítményt Budapest közönségének. Néhány évtizeddel később indult diadalútjára az európai szecesszió, amely az első világháborúig járult hozzá a városok arculatának alapos átalakításához.
A EU magyar elnökségének kiemelkedő kulturális eseményeként ma nyílt meg a három kiemelkedő mester Antoni Gaudí, Lechner Ödön és Victor Horta tevékenységének szemléltetésére. Az épületfotókból összeállított tárlatot a közönség már láthatta Barcelonában, a mostani, budapesti kiállítást pedig Brüsszelben is megismerhetik az érdeklődők.
Bár a három művész sohasem találkozott egymással, tevékenységének annyi a rokon vonása, hogy azt hihetnénk: egyetlen építészeti irodában dolgozott. Egyaránt fölhasznált olyan anyagokat (vasszerkezetet, üveget stb.), melyeket korábban alig, vagy merőben másként hasznosítottak. Mindhárman arra törekedtek, hogy az épületek „kinyíljanak”, jobban átjárja őket a levegő és a fény. A Múzeumkert kerítésén látható ötven tabló – az általános tudnivalókon kívül – az említett építészek 15-15 épületét mutatja be. A művészek életrajzán kívül tanulmányozhatjuk a városok térképét és a fotókon látható épületek helyét Brüsszelben, Barcelonában és Budapesten.
A nemzetközi tárlaton Magyarországot Lechner Ödön (1845–1914) képviseli. A német családi gyökerekkel rendelkező Lechner Budapesten és Berlinben tanult, majd Pártos Gyulával tervezőirodát nyitott. Épületeit jellegzetes, színes kerámiával díszítette, közülük nem egy ma is magyar főváros éke.
Gaudí munkásságát, főként barcelonai, nevezetes Sagrada Família templomát sokan ismerik, ám a kiállítás harmadik főszereplőjéről, Victor Hortáról (1861–1947) először esett szó magyar múzeumban. Horta 1881–84 között Brüsszelben tanult építészetet, majd a Tassel-palota megalkotásával szerzett hírnevet. Egyedi stílusára jellemző az iparban használt anyagok alkalmazása és az újszerű díszítőelemek. A Nemzeti múzeum kiállítása arra vállalakozott, hogy kapcsolatot teremt a három különböző és sajátos szecesszió között. Bár Gaudí, Horta és Lechner valóban különbözik egymástól, ám összekötő kapocs az a mód, ahogyan a hagyományt, az újítást és a képzeletet kezeli.
A tárlat koncepciójának kidolgozója és a kiállítás főkurátora Keserü Katalin, társkurátor Fina Parés és Françoise Aubry. A kiállításon szereplő Gaudí-épületfotókat Pere Vivas és Ricard Pla készítette, a Horta-épületeket Bastin & Evrard örökítette meg, Lechner Ödön munkáit Gerle János fotózta.
„A 19-20. század fordulóján gyökeresen megváltozott Európa képe. Az új közlekedési, ipari és kommunikációs technikák pillanatok alatt tették nemzetközivé a helyi kezdeményezéseket. Új nagyvárosok születtek (Barcelona, Brüsszel, Budapest) égbe nyúló épületekkel, földbe rejtett vagy vízi és légi útvonalakkal és új, a természetbe simuló városnegyedekkel. A házak kinyíltak az utcák és a parkok, a levegő és a fény felé, olykor szertelen, máskor puritán vas(beton) konstrukciók tartotta (üveg)felületekkel, hatalmas ablakokkal, portálokkal, erkélyek hullámzó íveivel és színes formákkal benépesített tetőkkel. A szecesszió korának alkotói a tehetség, a tudás és a határtalan álmok együttesét fejezték ki és örökítették meg az utókornak.
Ez az örökség a természetből, a közelmúlt felfedezéseiből, távoli kultúrákból, részben azonban Európa saját, mégis alig ismert népeinek hagyományaiból táplálkozott. A Spanyolország ipari központjává nőtt Barcelonában a katalán nép és kultúrája született újjá, az Osztrák-Magyar Monarchia magyar fővárosában, Budapesten a paraszti kultúra élő értékei adtak mintát a megújuláshoz, a függetlenné vált Belgium pedig kiépíthette fővárosát, Brüsszelt, ahol a kifinomult ízlés és gazdagság, valamint a puritán hagyományok ötvöződtek különös egységbe. A mindenütt más, mégis egyöntetűen szecessziós Európa nem tudott megöregedni és kifáradni. Megmaradt Jugendstilnek: lendületének az első világháború vetett véget.” (Keserű Katalin bevezetője a kiállításhoz)
