Adományokat gyűjtenek a vakvezető kutyák képzésére – sokan várnak életmentő társra
„A hazánkban élő 40 000 látássérült nem mindegyike szorul vakvezető kutyára, azonban sokan eleve le is mondanak erről a lehetőségről, mert úgy vélik, hogy sorra sem kerülnének. Ha minden rászoruló kaphatna vakvezető kutyát, különösen sok lenne az igénylő” – mondta el a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége Vakvezetőkutya-kiképző
Iskolájának (MVGYOSZ-VKI) vezetője, Farkasné Schiff Mónika. A 33 éves intézmény eddig mintegy öt-hatszáz rászorulónak nyútott életmentő segítséget kiképzett vakvezető kutyáival. A kényszerűen szűkös támogatásból gazdálkodó iskola évente mindössze tucatnyi kutyát tud kiképezni, a joggal rászoruló száma viszont évről évre nő. Ha lenne elegendő pénze a vakvezetőkutya-képzőnek, akkor a mostaninál másfélszer több vak embertársunk juthatna az életét alapvetően megkönnyítő társhoz.
A PHD Hungary ügynökség munkatársai küldetésnek tekintik, hogy segítsék a vakvezetőkutya-kiképző intézményt: adományokat gyűjt magánosoktól, cégektől, vállalatoktól, a Vatera aukciós portálon pedig sokféle ajándékért licitálhatnak azok, akik szívügyüknek tekintik a szolidaritást rászoruló embertársaik iránt. Az árverés haszna a kutyakiképzőé, ahol jelenleg húsz kutyával foglalkoznak; egy-egy négylábú kiképzése fél évig tart. A vakvezető kutyák általában nyolc-tíz esztendeig segítik gazdájukat.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége Vakvezetőkutya-kiképző Iskolája 1989 óta független társadalmi szervezet; nagyrészt költségvetési támogatásból, továbbá pályázati forrásokból és részben adományokból tartja fenn magát. Az idén 160 millió forint állami pénzt juttatnak az intézménynek, de ennek csaknem a kétszeresére lenne szüksége. Csak a kutyakiképzés mintegy harmincmillióba kerül. Az iskola vezetése reméli, hogy a lakosság az adó egy százalékának felajánlásával is segíti a célt, a mostaninál több vakvezető kutya kiképzését.