Kossuth Lajos: Én a sajtó szabadságára voksolok!

...védi azt, a mit igaznak lenni lelkében elesmért..A gondolkozásban gyakran kedvtelve elmerülni szokott életemnek nem kevés idejét fordítottam én a sajtó kérdésének elfogultság, mellékes tekéntet s indulatoskodás nélküli minden oldali megfontolására, feszített figyelemmel vizsgáltam azt, természeti, emberi, társaságos, polgári törvényes és tapasztalási szempontokból, s mind ezek után szívvéremmel egybenolvadott meggyőződésemmel hiszem: vegyenek el mindent tőlünk, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, nemzetem boldogsága felől kétségbe nem esem; ily meggyőződésben élvén s így kivánván meghalni, felállok még egyszer, hogy a tettes KK. és RR. közepette az annyiszor hasztalan védett sajtó szabadsága mellett felszólamoljak, s ügyem szentségére támaszkodva, nyilt homlokkal szólamlok fel, bárha visszhang nélkül hangozzanak is el szavaim, mint a pusztában kiáltó vándornak hangjai.

Sem hely, sem idő nem engedi, hogy a tettes KK. és RR. figyelmét azon véghetetlen okoknak előszámlálásával kifáraszszam, melyek a sajtószabadság mellett dönthetetlen erővel szólanak; e tárgyban úgy is alig tudnék újat mondani, esmérjük mindnyájan, és a ki ezen kérdésben véleményt adni, vagy biró lenni mer, esmérni is kelletik gr. Dessewffy Józsefnek az országos Rendszeres Munkák között, fájdalom! csak separatum votum gyanánt homályban tündöklő halhatatlan munkáját, melyért Trencsénnek nemes rendjei az érdemes grófot hazánk köszönetére méltónak közhatározások erejével kinyilatkoztatták. A kit ezen világot terjesztő munka meg nem győz, annak szűkebb értelmem s gyengébb erőm úgy is hiába szólana, - én csak az érzésre hivatkozom, s valamint Columbus okokkal nem birván az esméretlen világ létele felől meggyőzni a makacsul tudatlan tanácsot, szívének érzeményire hivatkozott - valamint minden ember az Istenség lételét szívében érzi, szívemben érzem én is állításom igazságát: vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s a szabadságnak nem egy osztályt különösen, hanem egész kedves nemzetemet közösen boldogító kifejlődése felől kétségbe nem esem, - s csak vetkezzünk ki az önzés lepléből, csak felejtkezzünk el arról, hogy egy mások lenyomásával privilegizált osztálynak tagjai, hogy magyar nemesek és arisztokraták vagyunk, s lelkem ama komoly meggyőződésének ügyében a tettes KK. és RR. tulajdon érzelmét divánnak merem választani, csak egy ujjmutatást engedjen a tettes KK. és RR. kegyessége, s ez ebből áll: A sajtó szabadságának jóvoltával biró szabad nemzetek között nincs s nem is volt egy is, mely azt első s legbecsesb kincse gyanánt nem őrzené - a constitutionalis institutiókra s az önkény vas járma alól menekedésre törekedő nemzetek között nincs s nem is volt egy is, mely azt nem óhajtotta s megnyerni teljes erővel nem iparkodott volna. Ellenben nincs s nem volt absolutismusra vágyó kormány, nincs vagy nem volt despota, ki a szabad sajtót véteknek ne kiáltotta s önkényének egész tehetségével elnyomni ne törekedett volna. - Ez históriai igazság; s mi, egy szabadnak vélt constitutionalis nemzet tagjai, kihez fogunk kivánatinkkal inkább hajlani: a szabad nemzetekhez-e, vagy a despotákhoz? Ezen kérdés egyszerű felvetése után véleményem ügyében a tettes KK. és RR. fennen érzelmekre vagyok bátor hivatkozni. Méltóztassanak mégis megengedni, hogy némelyekre nem annyira véleményem támogatására, mint a hallott ellenokok megczáfolására rövideden megillethessek. Azt mondják, kik vélem nem egy értelemben vagynak, hogy a szabad sajtó kicsapongásai által veszedelmes lehet 1. a kormánynak, 2. a közcsendességnek, 3. a vallásnak, 4. hazánk polgári alkotmányának, 5. az individuumok személyes becsületének.

A mi a kormányt illeti, ama bőszült fenevad, kinek átkozott légyen mennyen, földön emlékezete, Robespierre - embervér özönéből kezébe ragadván egy eltévelyedett nemzet kormányát, mindenekelőtt eltörlé a sajtónak s általa a véleménynek szabadságát, azt adván okul, hogy szabad sajtó mellett uralkodni, t. i. Robespierre módjára uralkodni nem lehet; de egy constitutionalis országban, hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerint uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra mint ellenségre talál a kormány; mert egy constitutionalis kormány csak úgy lehet erős, állandó és biztos, ha czélzásaiban a népnek közakaratját, közkivánatját követi, ezt azonban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni és esmérni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket nem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt s trónusának oszlopait ingadozásba hozza. Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait oly magas régióba helyheztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson, - a mely pillanatban egyes személyek bálványai kezdenek lenni az uralkodók, megszűnnek a népnek kedveltjei lenni. Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges itélet alá ereszteni fél, s a ki ettől fél, annak cselekedései igazságtalanok. A censura, bárha törvény által is légyen sanctionálva, az applicatióban mindég az önkénység characterét viseli, azon önkénységnek, a mely annyival súlyosabb, mivel az emberi szabadság legnemesebb, legérzékenyebb oldalát, a lelket érdekli. Censura által bizodalmat soha sem nyert még egy kormány is, de bizodalmatlanságot igen is. A censura mindig idegen növény marad constitutionalis földön, a censura nem ad oltalmat a sajtó visszaélései ellen, sőt erősíti azon rosszat, a mely ellen harczolni látszatik, - ugyanis el lehet-e censura által nyomni csak egy gondolatot is, melyet annak szerzője közönségessé tenni állhatatosan akar? A mit a censura kitöröl, száz el nem zárható úton jöhet a publicum tudására, s mivel tiltatik, gátoltatik, ezen gátlás minden hazugságot az igazság színével ruház fel, s bizodalmatlanságot terjeszt a kormány legnemesebb czélzásai iránt is. Midőn egy constitutionalis polgár élte fogytáig minden javával örömest adózik a hazának, midőn a veszedelem óráiban győzhetetlen védfalat emel a kormány trónusa előtt - legalább friss levegőre, szabados közvéleményre számot tarthatna; - szerencsétlen kormány az, melyhez szabadon nem jut fel a közvélemény, a veszedelem napjaiban nincs annak mire támaszkodni, s támasz nélkül való magas székén ha szédeleg, nincs ridegen magános állásában egyes erős baráti kar, mely a szédelgőt felfogja.

Továbbá: azt állítják némelyek, hogy a sajtó szabadsága a közcsendességnek veszedelmére légyen. Én úgy tartom, a közcsendesség a közértelmességre (intelligenciára) és közvagyonosságra, mint valóságos hypomochlionra nehézkedik; ha a népnek nagyobb osztálya értelmes és vagyonos, a közcsendesség bódult háborgatásától nem kell tartani. - Vagyonossá, értelmesség nélkül, a szerencse tehet ugyan egyeseket, de nem egész nemzeteket, mert ezeknek előhaladása kevésbbé függ a sors kedvezésétől s inkább a nemzeti alkotó erők helyes kifejtésén alakul. Ha tehát egy nemzetet vagyonossá csak az értelmesség tehet, az értelmességet viszont csak a vélemények szabados surlódása fejtheti ki, s ez szabad sajtó nélkül meg nem eshetik: a szabad sajtó tehát, jó törvények mellett, a melyek szintúgy a szabad sajtó természetes következése, őrje és el nem rontója a közcsendességnek. - Szabad legyen egy példára hivatkoznom: Azon irtóztató balvélemény, mely a cholera nyavalya iránt a népeknek alsóbb osztályaiba nem oly régen beharapódzott volt, mesés áldozatokon tengetve eljutott a kimívelt franczia nemzetnek sokak által az európai míveltség középpontjának állított fővárosába is, eljutott s ott is talált részesekre, szerencsétlen követőkre, - kevésbbé is lehet azon csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy a franczia nemzet négy fő ellenséges pártokra lévén oszolva, azon balvélemény terjesztésében a gonoszságnak hitegető leplet nyújtott, mert könnyű volt a gyengével, gyávával elhitetni, hogy az ellenséges párt a cholera alkalmát ellenségének rontására oly irtóztatón is használhatja - majd már véres áldozatok is hullanak a nép dühének - ekkor felszólamlott egész méltóságában a szabad sajtó s három napok alatt diadalmat vívott ki, mint soha egy monarchának ágyúi és bajonetjei! - Három napi felszólamlásával kivívta a közcsendességet embervér nélkül! - Mutassa nékem valaki csak egy hasonló diadalmát a szabad vélemény korlátozásának az egész históriából - s megszégyenülve hallgatok!

Immár jön ama nagy tekintet: a vallás! Én úgy hiszem, a vallásnak szent igazságai sokkal idvességesebb s dönthetetlen alapokon épülnek, mintsem hogy azokat bármely fondorkodás is nem mondom eldönthetné, de csak meg is gyengithetné, - s a mi igaz és való, a vélemények harczából még dicsőségesebben tűnik elő. A franczia revolutiónak boldogtalan időszakában csak addig gúnyoltatott és alacsonyíttatott a vallás, míg a terrorismus uralkodott, ekkor pedig a sajtó szabadsága is együtt a vallással elnyomva, lealacsonyítva hevert; - alig esett el a szörnyeteg tyrannus, alig állott vissza a szabad sajtó, s már a vallás is előbbeni fényében, tisztelésében állott. A babonának árthat a szabad sajtó - ártson is, - de a vallást s annak igazságait támogatja; engedjék a tettes K. és R., hogy emlékezetöket azon időszakaszba visszavezéreljem, midőn a vallás gúnyolása az íróknak egy bizonyos osztályánál csaknem divattá változott. A ki az angol, franczia és német literaturával esméretes, úgy hiszem, nem fogja tagadni, hogy a mit csak a csalfa kevélységben felemelkedett emberi ész és elmésség e tárgyban mondhat, mind mondva, írva és nyomtatva van; s a vallásnak szent igazságai egész méltóságokban állanak s állani is fognak mindörökké.

Negyedik ellenvetés: hogy a szabad sajtó polgári alkotmányunknak veszedelmére volna; ez meglehet; nem akarom én feszegetni, mennyire jó és tökéletes azon polgári alkotmány, mely a nép egy osztályának privilegiumán épül, meglehet, hogy a szabadságok talán éppen ellenkezésben állanak a szabadsággal, mert a valódi szabadság egy és közönséges, ennek nincs pluralisa; meglehet, hogy a hol egy részen privilegiumok vannak, ott a másik részen természetesen szolgaság és megszorítás találtatik; én ezt vitatni nem akarom, csak egyet állítok: constitutiónk vagy jó és igazságos, vagy rossz és igazságtalan. Ha jó és igazságos, kiállja a vélemények szabad surlódásának tűzpróbáját; ha rossz és igazságtalan: bukjon, én az igazságtalant védeni nem akarom, s ha igazságtalan, a törvényhozás útján igazságost óhajtok behozva látni.

Ötödik ellenvetés végre: a mely az individuumok személyes becsületének fentartásán épül; egy jól elrendelt társaságban a privatusok javának világos, elhatározott, szoros törvény által kell a sajtó visszaélése ellen biztosságba helyheztetődni. De megadja-e a censura ezen bizonyosságot? Az teljességgel nem szokott az individuumok személyes becsületére vigyázni. Egyedüli czélzása a censurának az volt s az marad, hogy azon principiumok ellen, melyek a hatalmasabb résznek sajátjai, semmi se nyomtatódjon; minden egyéb kivül fekszik a censura gondjain; nálunk de facto törvény nélkül oly szoros censura gyakoroltatik, hogy, a mint országunk két érdemes mágnásának a "Reform" és "Előitéletek ellen" czím alatt kiadni czélzott, de még a censura törlése után is ordonnancz módjára elnyomott munkái bizonyítják, erősebb censurát képzelni is alig lehet; mégis ki nem emlékszik azon gyalázatos penna-harczra, mely a belletristák, érvgyártók és grammatikusok serege között, a résztvevő feleknek undok mocskolódásával, gyaláztatásával, a publikum undorodásáig szabadon és gátlás nélkül gyakoroltatott? Kitörölte-e a censura csak egy becstelenítő durva poczkát is? Vette-e védelme alá az individuumok becsületét? Soha sem. Sőt azt állítom, hogy a censura minden rágalomnak hitelt szerez s maga hegyezi és mérgesíti azon nyilakat, melyeket paizsával feltartóztatni látszatik.

Ezen észrevételeket kivántam, az alkalomnak szabadságával élve, alázatosan előterjeszteni; de méltóztassanak balra nem érteni. Ha volna társaság, hol akár a kormányt, akár a közcsendességet, akár a társaságos élet főczéljait, a személy és vagyon biztonságát akár szóval, akár tettel, akár irással büntetlenül gázolni megengedtetne, inkább a libiai pusztának fenevadjai közt kivánnék élni, mint ily társaságban. Nem büntetlenséget javallok én tehát, nem korlátozatlan liczencziát, csupán a preventiva censurának előttem rettenetes ideája az, a mely ellen harczolok, s történjen bár vélem akármi is, míg csak élek, utolsó erőmmel is harczolni meg nem szünök, ha csak törvény által meg nem tiltatom; - önszemélyem szerencséjén egész éltem lefolyta alatt egy nem kedvező csillagzat uralkodik, s maroknyi napjaim boldogsága iránt mellemből kialudt a kivánatok indulata, de hazámat mindenekfelett szeretem és minden ohajtásom azon egyben egyesül: vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem; vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Ut közép itt nincs!

Én a sajtó szabadságára voksolok!