Air Baltic-járat májustól: Riga–Budapest – "szomszédunk" a Baltikum
Az airBaltic légitársaság január 19-i bejelentése értelmében május 16-án elindítja Riga–Budapest járatát. Az új járattal az utazók hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap érhetik el Lettországból hazánkat. A két főváros közötti utat a Bombardier Q-400-as típusú gépek 2 óra 15 perc alatt teszik meg. Az airBaltic légitársaság közleménye szerint a járatnyitást indokolta az is, hogy amikor utasaikat az előnyben részesített közép-európai úti céljaik felől kérdezték, ők mindig Budapestet jelölték meg.
A Magyarországra irányuló vendégforgalom bővítése és a légi forgalom fejlesztése végett az MT Zrt. vezetése kiemelt feladatának tekinti, hogy szorosabbra fűzze együttműködését a turisztikai ágazat szereplőivel a járatindításokat ösztönző Légi Marketing Alap (LMA) szellemében. A magyar turisztikai marketingszervezet az airBaltic légitársasággal közösen, szolgáltatók bevonásával akciókkal fogja népszerűsíteni a Riga–Budapest-járatot és a magyar fővárost mint turisztikai célt.
Elsőként Magyarország idegenforgalmi kínálata soron kívül mutatkozik be a rigai BaltTour turisztikai kiállításon február 11-13. között.Az MT Zrt. a 2011. évi marketingtervében az észak-európai országokat a B2B (business to business) piacok közé sorolta olyan országként, ahonnan a turisták kevesebben és jellemzően szervezetten, azaz utazási irodákon keresztül érkeznek. Az ilyen országokban – köztük Lettországban is – az utazásszervezők megnyerésére helyezi a hangsúlyt a társaság, és marketingtevékenysége során a szakmai értékesítés-ösztönzés kerül előtérbe.