Az újságíró archívumából: "Az első lépés az enyhülés felé" – dr. Bruno Kreisky interjúja
E sorok írójának többször is megadatott, hogy részt vegyen a Kreisky "találmányának" számító, legendás Pressefoyer-n, azaz a ballhausplatzi kancellária emeleti előszobájában a keddi kormányülések után tartott sajtótájékoztatón, továbbá két, hosszabb lélegzetű interjút is készíthetett a politikussal. Ez alkalommal az osztrák államszerződés megkötésének 30. évfordulóján készített Kreisky-interjút adjuk közre. Megjelent 1985. május 15-én, az akkor rangos és mértékadó napilapként ismert Magyar Hírlapban.
Bár irodát tart fenn a bécsi bevárosban, a Schwarzenbergplatzon, és külön titkárságot a napi ügyek, sajtóbeszélgetések összehangolására, tárgyalásai, előadásai előkészítésére, utazásainak a lebonyolítására, ha Ausztriában tartózkodik, a legbiztosabban grinzingi lakásán érhető el dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság exkancellárja, az osztrák és a nemzetközi politikai élet nagy öregje. Talán ez utóbbi, az irányában megnyilvánuló
különös tiszteletet kifejező jelzőt külsőségeiben is hangsúlyozandó, az Altbundeskanzler [exkancellár] egy ideje rövid szakállt növesztett. A reá jellemző bölcs megfontoltsággal, tömör fogalmazásban válaszol a Magyar Hírlap kiküldött munkatárának a kérdéseire. 
– Mivel foglalkozik ezekben a napokban, hetekben, exkancellár úr?
–Most érkeztem vissza az Egyesült Államokból. New Yorkban részt vettem az Arab Ligának az ENSZ égisze alatt rendezett nagy, nemzetközi szimpóziumán. Néhány óra múlva Stockholmba repülök, pár napra. Hazatérve beszédek írása lesz a dolgom, majd a hónap második felében Izraelbe utazom. Van egy érvényes meghívásom a Szovjetunióba is, ennek júniusban szeretnék eleget tenni. És ne feledjük: előfordulhat, hogy legközelebb Budapesten találkozunk, az orvosok a nukleáris háború elhárításáért világkongresszus alkalmával. De addig is essünk túl ezen az interjún!
– Mi volt Ausztria nemzetközi jogi státusa 1955 tavaszáig, tehát az államszerződés megkötéséig?
– Négy nagyhatalom, a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország által megszállt
ország voltunk, melynek szuverenitását – éppen a megszállásból adódóan – súlyos feltételek és korlátozások
terhelték.
– Mi tette szükségessé, illetve lehetővé az osztrák államszerződés megkötését? Hogyan zajlottak az előkészítő tárgyalások?
– A kiindulópont az volt, hogy az Osztrák Köztársaság egyetlen országgal sem állt háborús viszonyban. Ebből
következően békeszerződés megkötésére sem került sor. Az általunk óhajtott szerződéssel állami, Jetünk
helyreállítását, a megalapozását kívántuk elérni. Tíz esztendő alatt, tehát 1945–55 között, az osztrák tárgyaló
küldöttség 260 előkészítő megbeszélést folytatott; legnagyobbrészt eredmény nélkül zárultak ezek az ülések. Az
államszerződés kimunkálására három évtizeddel ezelőtt a szovjet vezetésnek az a világos és logikus felismerése
adott lehetőséget, hogy megváltozott az európai politikai-katonai helyzet.
– Tekinthető-e az osztrák államszerződés megkötése az európai enyhülés, felé vezető első nagy lépésnek, s ha igen, miért?
– Egyértelmű igennel kell válaszolni a kérdésre. Azért, mert Potsdam óta először került sor kézzelfogható
eredményekre vezető tárgyalásokra a négy nagyhatalom között. Elméletileg akkor zárult le a hidegháború korszaka.
Ez még akkor is történelmileg bizonyítható állítás, ha később, a berlini és a kubai válság következtében ismét
megjelent a világpolitikai szóhasználatban a krízis kifejezés. Szerencsére sikerült ezeket a problémákat háború nélkül megoldani.
– Milyen fogadtatásban részesítette a szovjet vezetés az államszerződés ügyében tárgyalni hívott osztrák
küldöttséget, és tagjai között dr. Bruno Kreisky külügyi államtitkárt?
– Rendkívül barátságosan és nagyon reprezentatív külsőségek között, amely egy megszállt országból érkezett küldöttség számára szerfölött meglepő volt. Meg is jegyeztem, csak úgy, magunk között, hogy ha ekkora tisztelettel fogadnak bennünket, akkor egyáltalán nem valószínű, hogy dolgunk végezetlenül térünk haza.
– Milyen következtetést vontak le a Bécsből érkezett tárgyaló delegáció tagjai e légkört tapasztalván?
– Azt, hogy sorsdöntő lehetőség kihasználására nyílott alkalma az osztrák kormánynak, éppen ezért nagyon okosan, hajlékonyan kell tárgyalnunk.
– Hogyan zajlottak le a moszkvai megbeszélések, és mi állt a középpontjukban?
– Nagyon jó, építő szellemben, amely elsősorban az orosz fél megértő magatartásának volt köszönhető. Viszonylag
gyorsan sikerült, megállapodnunk a valamikori német javaknak és az ausztriai olaj-lelőhelyeknek a visszakapásában, megváltásában, amit áru-, illetve kőolaj-szállításokkal kompenzáltunk. Kedvező megváltási áron lett újra osztrák tulajdon – a többi között – a Dunai Gőzhajózási Társaság is.
– Hogyan vetődött föl a svájci mintájú örökös semlegesség gondolata?
– Szovjet részről megkérdezték tőlünk, miként képzeljük el annak megakadályozását, hogy Ausztria valamikor is Németországhoz csatlakozzék. A mi válaszunk az volt, hogy svájci mintájú semlegesség alapján, amelyet természetesen alkotmanytörvénybe is foglalunk. Erre azután kerülne sor, mondtuk, hogy az utolsó megszálló katona is elhagyja majd Ausztria földjét.
– Milyen kötelezettséget ró ez az Osztrák Köztársaságra?
– Az örökös semlegességet vállalt államnak figyelemmel kell lennie bizonyos nemzetközi jogi előírásokra. Közéjük tartozik egyebek közt az, hogy semlegességét minden rendelkezésre álló eszközzel megvédi; nem csupán területét, hanem légterét is.
– Több évtizedes tapasztalat: Ausztria sohasem szemlélte kívülállóként a nemzetközi, főként az európai helyzetet, mi több, sajátos lehetőségeinek a birtokában, minden alkalmat fölhasznált a béke megszilárdítására. Exkancellár úr! Ön diplomataként, országa diplomáciájának és kormányának vezetőjeként is oroszlánrészt vállalt hazája külpolitikai alapelveinek a kimunkálásában. Melyek ezek?
– Az osztrák külpolitika egész sor olyan alapelvet dolgozott ki, amely véleményem szerint, axióma jellegű, azaz gyakorlati tapasztalatok széles körű általánosításán nyugszik.
– Viszonyunk az államszerződést aláirt államokkal: ők voltak azok, akik legyőzték a Hitler-fasizmust, és ezzel – bár tíz évig megszállva tartották Ausztriát – lehetővé tették hazánk függetlenségének, nemzeti létének a helyreállítását az ország régi határain belül. Az ő áldozatos küzdelmük nélkül Ausztria nem létezne. Éppen ezért a lehető legbizalomteljesebb kapcsolatot ápolunk velük.
– Közép-, Délkelet- és Kelet-Európában élő közvetlen és közvetett szomszédainkat tekintve, a legnagyobb mértékű normalizálásra törekedtünk és törekszünk, mert csak az vezet eredményre. ltt kívánom leszögezni, hogy jószomszédi kapcsolataink tipikus példája az osztrák–magyar viszony.
– Kapcsolatépítő gyakorlatunkban törekszünk az optimális európai gazdasági integrációra; részvételünk benne Ausztria gazdasági, fejlődése, illetve továbbfejlődése szempontjából létfontosságú. De egy pillanatra sem szabad
elhanyagolni a Kelet-Európához fűződő fontos gazdasági kapcsolatainkat sem.
– Kötelességünknek tekintjük, hogy Bécset a világpolitikai jelentőségű találkozások egyik középpontjává tegyük, és
ebből a célból a szükséges létesítményeket e nemzetközi rendezvények szolgálatába állítsuk. Úgy vélem, hogy e
feladatunknak legnagyobbrészt máris eleget tettünk, és ha rövidesen fölépül a bécsi konferenciaközpont, minden
objektív feltétel adott lesz. Ezt a célt nem csupán a politika motiválja; szolgálja Bécs tekintélyének további
növekedését az egész világ szemében. Olyan módon, miként az Első Köztársaság idejében is hatalmas megbecsülést és jó hírnevet vívott ki magának ez a város az akkor megkezdett szociális és kommunális politikájával.
– Célunk továbbá, hogy cselekvő módon hozzájáruljunk az ENSZ békefenntartó küldetéséhez. Évtizedek óta
teljesítenek szolgálatot katonáink (eddig mintegy 30 ezer személy) Cipruson és a Golán-fennsíkon. Tevékenységünk
arra irányul, hogy szüntelenül növekedjék az ENSZ politikai jelentősége. Mindenütt, ahol háborús veszély fenyeget
vagy válsághelyzet van kialakulóban, a világszervezet alapokmányának szellemében kívánunk tenni abéke és a nyugalom megőrzéséért.
– Melyek Ausztria feladatai az államszerződés 30. évfordulóján és a későbbiekben?
– Az államszerződés megkötése óta eltelt három évtized az Osztrák Köztársaság állampolgárai számára a jó ütemű
fejlődés harminc esztendejét is jelenti. Feladatunk tehát olyan politikát folytatni, amely a jövőben is legalább ilyen,
vagy még gyorsabb ütemű haladást tesz lehetővé mindannyiunk számára.
– Exkancellár úr! Köszönöm a beszélgetést!
Osztrák krónika, 1955
Február 8.: Molotov szovjet külügyminiszter a Legfelsőbb Tanács ülésén javasolta az osztrák államszerződés
megkötését. Kijelentette: ha az: Ausztriát megszállva tartó négy nagyhatalom és a bécsi kormány közti szerződéssel szavatolni lehetne az Anschluss örök időkre szóló kizárását, akkor a négyek már a német békeszerződés megkötése előtt kivonulnának az országból. (Az NSZK-nak a NATO-hoz csatlakozásával hosszú időre elodázódott a német békeszerződés.)
Március 24.: Julius Raab osztrák szövetségi kancellár meghívást kapott Moszkvába, az államszer ződéssel
kapcsolatos tárgyalásokra. A bécsi minisztertanács döntése értelmében a kancelláron kívül dr. Adolf Schärf
alkancellár, Leopold Figl külügyminiszter és dr. Bruno Kreisky külügyi államtitkár utazik a szovjet fővárosba.
Április 11.: Mikojan miniszterelnök-helyettes, Vjacseszlav Molotov külügyminiszter és Andrej Gromiko
külügyminiszter-helyettes üdvözölte az osztrák kormányküldöttséget, amelyet Nyikolaj Bulganyin miniszterelnök is
fogadott. A szovjet kormány elnö keleszögezte: az osztrák államszerződést mielőbb ki kell dolgozni és alá kell írni,
mert az a kontinens békéjét és biztonságát szolgálná.
Április 12–14.: Szovjet részről Molotov és Anasztasz Mikojan vezette az osztrák politikusok kal folytatott
tárgyalásokat, amelyen Moszkva elfogad ható biztosítékként jelölte meg Ausztriának Svájcéhoz hasonló örökös
semlegességi státuszát.
Április 15.: A két kormányküldöttség aláírta a moszkvai memorandumot, amelyben az osztrák fél kötelezte magát az
örök semlegességre, elfogadta a négy nagyhatalom garanciáját országa területi sérthetetlenségére. A Szovjetunió
kötelezettséget vállalt az osztrák államszerződés aláírására, megszálló csapatainak 1955 végéig való kivonására
Ausztriából. A moszkvai emlékirat kétoldalú gazdasági-pénzügyi megállapodásokat is tartalmazott.
Május 2–13.: Iljicsov szovjet, Thompson amerikai. Wallinger brit és Lalouette francia nagykövet, valamint Figl
külügyminiszter és dr. Kreisky államtitkár véglegesen megfogalmazták az osztrák államszerződés szövegét.
Május 14.: Bécsbe érkezett Vjacseszlav Molotov szovjet, John Foster Dulies amerikai, Harold MacMillan brit és
Antoine Pinay francia külügyminiszter.
Május 15., 11 óra 30: A bécsi Felső-Belvedere-palota márványtermében a négy nagyhatalom külügyminisztere, alamint Leopold Figl, az osztrák diplomácia vezetője aláírta a második osztrák köztársaság teljes függetlenségét és
szuverenitását kimondó államszerződést.
Június 7.: Az osztrák törvényhozás egyhangúlag elfogadta az államszerződés és az ország semlegességére vonatkozó nyilatkozat szövegét.
Július 27.: Miután a négy nagyhatalom törvényhozása is ratifikálta az okmányt, érvénybe lépett az osztrák államszerződés.
Október 26.: Az Ausztriát megszálló hatalmak utolsó katonája is elhagyta az ország területét. A parlament beiktatta, az Ausztria semlegességét kimondó alkotmánytörvényt. (Húsz évvel ezelőtt, 1965-ben ezt a napot az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepévé nyilvánították.
November 22.: A Magyar Népköztársaság és a Svájci Államszövetség kijelentette, hogy elismeri az Osztrák Köztársaság örökös semlegességi státuszát.
December 15.: Dag Hammarskjöld főtitkár bejelentette: a Biztonsági Tanács javaslatára az ENSZ-közgyűlés 555. plenáris ülése fölvette a világszervezetbe Ausztriát.
* * *
Dr. Bruno Kreisky szociáldemokrata (SPÖ) politikus Bécsben született 1911. január 22-én; jogi doktorátust szerzett. 1926-ban kapcsolódott be a szocialista munkásifjúsági mozgalomba; politikai tevékenységéért 1935-ben letartóztatták, 1936-ban hazaárulás vádjával elítélték; 1938-ban a Gestapo letartóztatta. Néhány, hónap múltán sikerült Svédországba emigrálnia, ahonnan 1945-ben tért vissza. A II. világháború után, 1946–49 között diplomataként dolgozott Stockholban, előkészítette hazája és a skandináv országok közötti diplomáciai kapcsolatok fölvételét. 1951–53: Theodor Körner szövetségi elnök politikai tanácsadója, 1953-tól külügyi államtitkár, 1955-ben külügyminiszterré nevezték ki. 1956–83: parlamenti képviselő. 1967–83: az SPÖ folyamatosan újra megválasztott országos elnöke, 1983-tól tiszteletbeli elnöke. 1970–83 között szövetségi kancellár. 1959–66 között külügyminiszter. 1976–89 a Szocialista Internacionálé alelnöke. 1990. július 29-én hunyt el Bécsben.
Amikor 1990 egyik forró, júliusi vasárnapi reggelén a hírügynökségek gyorshírben adták tudtul: elhunyt Bruno
Kreisky, mélyen megrendültek az egész világon jól ismert osztrák politikus barátai és ellenfelei egyaránt. Kreisky jó
negyedszázadon át volt a bécsi kormány tagja, ebből tizenhárom esztendőn át szövetségi kancellár. Szerencsés
ember volt, az ő nevéhez fűződnek azok az évek, amikor hazája a világra nyitott, modern állammá, országgá vált.
Kreisky zseniális diplomata volt, ebbéli adottságát, tehetségét közvetítőként, hídverőként egyaránt kamatoztatta a
világpolitikában, a kelet–nyugati (különös tekintettel az osztrák–magyar) kapcsolatok építésében, a közel-keleti
békekezdeményezésekben. Hazájában gyakorta a "Napkirály" meg "az Öreg" néven emlegették közbeszédben,
sajtóban, politikai körökben egyaránt, teintélyét még az idénként indulatos csipkelődések sem kezdték ki.
Szerzánciós debattőr volt, kristálytiszta logikával és bécsies jókedéllyel áldotta meg a sors. Politikai eszmetársa és
személyes jó barátja, sorstársa az önkéntes száműzetésben a háború alatt, Willy Brandt a többi között ezt mondta
Bruno Kreisky búcsúztatásakor 1990. augusztus 7-én a Bécsi Központi Temetőben: "Az ő világa nagyobb volt, mint a hazája. Mindent elkövetett a népek közösségéért és jólétéért. Nyugodj békében, kedves, jó barátom!"
