Aranysárkány a Karinthyban – egy tanár kálváriájának stációi

A Nyugat költői közül többen is fel tudnak mutatni kiemelkedően értékes prózaírói életművet mind regényíróként, 
mind novellistaként. Kosztolányi Dezső a Néró, a véres költő és a Pacsirta után, az Édes Anna előtt, 1925-ben 
jelentette meg az Aranysárkány című regényét; ha csak ennyit alkotott is volna, már beírta volna nevét a magyar 
prózairodalom legnagyobbjai közé. 

A regény főhőse Novák Antal humanista szellemiségű és erkölcsű matematika–fizika szakos tanár, aki egy fojtogató 
légkörű kisvárosban egyre reménytelenebbül veszi fel a küzdelmet magánéleti és iskolai kudarcaival. Özvegyen, 
egyedül neveli kamaszlányát, Hildát, akin igencsak meglátszik az anya hiánya, így amikor teherbe esik egy diáktól, 
majd megszökik vele otthonról, azt sem tárja fel apjának. Novák tanár úr próbálna ugyan kapcsolatot teremteni 
tanítványaival, de azok szeretik is, nem is, és többször ki is gúnyolják. Főként az atletizáló Liszner Vili az, aki fejébe 
veszi, hogy tanára az ellensége, aki pikkel rá, ezért ostoba diákos-dacos ellenreakciói, majd sikertelen érettségije 
után két társával megtámadja, és a sötétben a három fiú súlyosan megveri a tanárt. Novák Antal, aki tanártársai 
ugyancsak sikertelen nevelési elveivel sem mindenben ért egyet, összetörik, de hogy a nyilvános botrányt elkerülje, 
látleletet is később vetet fel, és támadóit sem nevezi meg, holott tudja, ki volt a főkolompos. Amikor ennek ellenére a város „bulvár” szennylapja a Novák-üggyel foglalkozik rágalmak közepette, a tanár önkezével vet véget életének, 
hogy legalább így jusson „boldogsághoz” – ahogy az egy spiritiszta szeánszon kiderül. Az aranysárkány, amely a 
regény elején az ifjúság tomboló energiáinak jelképeként feszül neki a szélnek, elrongyolódott ócskaságként ér 
földet, a tanár sorsát mindenki másképp magyarázza, és ki-ki viszi magával az életbe, ami neki rendeltetett.
Kosztolányi finom realizmussal ábrázolja azt az atmoszférát, amely hőseit körülveszi vagy egymáshoz vonzza-
taszítja, és plasztikusan jellemzi hősei külső és belső mozgatóit.

Mi tud mindebből megmaradni egy alig több mint 100 perces színházi előadásban, szünet nélkül? Meglepően sok, 
talán annál is több. Deres Péter dramaturg ugyanis megtartja Kosztolányi mondatait, csak egy kicsit átrendezi a 
szituációkat. A darab azzal a szellemidézéssel indul, amivel a regény végződik, és egyfajta földöntúli űr-
beszélgetéssel ér véget, amelynek mondatai a regényben a boldog távcsövezős együttlét alkalmával hangzanak el. 
De mennyivel más, ha Hilda nem valamely Hold-kráterre, hanem apja sebére kérdez rá ugyanazon szavakkal, s a 
konkrét választ felszívja az átvitt értelmű, költői lebegés. A dramaturg és Vidovszky György pompás érzékkel 
különféle idejű jeleneteket montíroz össze nézői egyidejűvé úgy, hogy például az egyik mondat a csábító Csajkás 
Tibor és az apa párbeszédének része, a másik Liszner Vili feleltetése a tanár által, és időnként a válasz beleillik 
mindkét szituációba. Miként a Torricelli-cső fizikai magyarázata a higannyal, és a pisztolycsőben szunnyadó lövedék 
különös kontextusba lépnek egymással az adott szituációban.

Sokoldalú lehetőségek rejlenek a kötelekben is. Ezeken kúszik-mászik Csajkás, mikor Hildát látogatja, ezek kínálnak 
humorforrást az érettségijelenetben; kötélhurkot kap fenyegető „figyelmeztetésül” a tanár, foszladozó kötéllel babrál Vili stb. Nagyon finom és korszerű színházi megoldások ezek, amelyek költői többletet adnak Kosztolányi világához, miként az is, hogy Novák tanár úr végig a halántékán hordja későbbi öngyilkossága nyomát, mintha már eleve rajta lenne a jel. Ezek az elemek új mondatokat, gondolatokat indukálnak a nézőben. 

Mindez nem idegen a beavató színháztól, a Karinthy Színpadon is kedvelt műfajtól. A beavatás egyszerre találkozás 
olyan irodalmi művel, amit már az iskolás korosztálynak illenék elolvasni, ismerni az irodalomból, másfelől beavatás 
olyan korszerű színházi kifejező eszközökbe, amelyeknek célja az önfeledt szórakozás mellett az aktív 
gondolatébresztés, a darabnak a nézőben megindított tovább működő hatása. 

A mai korosztály egyre többet lát, hall jobb esetben csak a híradóból, rosszabb esetben a saját iskolai közösségéből 
az iskolai agressziónak azokról a formáiról, amelyek a tanárverések és -megalázások, a diáktársak elleni, csínyeknek 
már aligha nevezhető eldurvult fellépésekben, valamint ezek mobillal történő lefilmezésében és internetes 
publikálásában ölt testet. A fiatalság egyre alacsonyabb ingerküszöbének hatásos megcélzására Vidovszky György 
korban jóval közelebb, már-már a mába helyezi át kimondatlanul is a cselekményt. Ezek a srácok szinte az amerikai 
gettóiskolai közösségek stílusában tombolnak, nőznek, ahogy azt az ilyen filmekből ismerjük. Az iskolában még 
zenekar is működik, amelynek az egyik tanár is tagja, és ha nem lesz is musical a történetből, azért a fiatal közönség színházi élményét még jobban megalapozza ez az ismerős közeg. 

Egy dolgot nem tudtam csak megfejteni: miért éppen az 1960-as évek slágereivel – California Dreamin’ (Mamas & 
Papas), Reach Out, I’ll Be There (Four Tops) és hasonlók – fűzi össze a történetet? Talán, mert a hippi mozgalomnak 
a szülő- és felnőtt-társadalom ellenes szabadságeszméjét érzi rokoníthatónak a történettel? Mindenesetre a Gadus 
Erika által megteremtett díszletnek sikerül mindezt az idő- és tértávolságot egy piciny színpadra kitágítva 
összehoznia.

Nem szóltam még a színészi játékról. Novák Antal tanár urat Egyed Attila nagyon finom színészi eszközökkel és 
hangsúlyokkal, a koncepciót tökéletesen magvalósítva alakítja. Játékában nagyszerűen ötvözi a lelkében végbemenő folyamatokat, és az ezekkel nem mindig harmonizáló, fegyelmezett külső reakcióit. A nagy tudású pedagógus értelmiségi szikrázása, és az esendő, kigúnyolható hülyére vehető kisember értetlen bambulásai egyszerre megvannak ebben a szeretetre méltó figurában. Dér Zsolt Liszner Vilmos szerepében méltó partnere. Bár kettejük között az összhang nem jöhet létre, együtt alkotják a dráma fény–árnyék összetartozását. Dér Zsolt teljesen hiteles a túlmozgásos főkolompos megformálásában, és fel tudja villantani annak a dühöket mozgató belső rugóit is. A szánalmas vesztesnek is vannak emberi vonásai. 

Kettősük körül sokak nyüzsögnek, akik a maguk szerepében mind hitelesek. Császár Réka játékában azt szerettem, 
hogy Novák Hildája egyszerre esendően naiv fruska és utálatos, szenzibilis hisztérika, aki miközben keresi önmagát, 
felelőtlenül is részese lesz apja megpróbáltatásainak. Partnere és szerelme, Csajkás Tibor megformálója, Koloszár 
András a kamasz lázadásnak egy másfajta vetületét mutatja, akit inkább a vére hajt, nem az ártani akarás. Konrád 
Antal hitelesen alakítja az orvos kis szerepét, Dér Denisa pedig egy spiritiszta játékokkal társaságot maga köré 
gyűjtő asszonyt villant fel. Nem igazán érzem szerencsésnek a két tanártárs szerepének kiosztását. Ivaskovics Viktor és Egri Bálint nekem kicsit túl fiatal, szinte egykorú a tanítványokkal, amit még fokoz egyikük igazán ide nem illő lófarkas hajviselete. Az osztályközösségben szereplő diákok – nevük felsorolásától eltekintve – jól alakították 
szerepüket, bár szeretném felhívni figyelmüket a beszéd érthetőségére. Tudom, hogy ez a mai színjátszásban sok 
esetben már nem is követelmény, de nálam még igen. Ezért is volt zavaró, hogy a felhangzó dalok időnként 
elnyomták a közben elhangzó mondatokat; igaz, annak is van dramaturgiai funkciója, hogy a fiatalság harsány 
hangja sokszor elnyomja a felnőttek csöndesebb szavát. Úgyis annyit beszélünk el egymás mellett színpadi 
szerepekben és az életben is. 

A Karinthy Színház Aranysárkány előadását (és persze a regény elolvasását is) ettől függetlenül jó szívvel ajánlom 
minél több középiskolásnak és felnőttnek megtekintésre. Hátha meghallja valaki…