Széchényi–Széchenyi-hétvége a Magyar Nemzeti Múzeumban
November 25-e nevezetes dátum a magyar közgyűjtemények történetében, mivel 1802-ben ezen a napon
adományozta gróf Széchényi Ferenc a 11 884 nyomtatványból, 1156 kéziratból, 142 kötet térképből és
rézmetszetből, 2019 aranyérméből, továbbá régiségekből, valamint néhány képből álló gyűjteményét a magyar
nemzetnek.
1989 óta minden évben, ezen a novemberi napon a Magyar Nemzeti Múzeum által alapított, Széchényi Ferenc
Emlékéremmel díjazzák a múzeumért kifejtett kiemelkedő teljesítményeket. A díjat a múzeum azon aktív vagy
nyugállományú dolgozói kaphatják, akik huszonöt évet vagy annál többet dolgoztak megszakítás nélkül a Magyar
Nemzeti Múzeumban és munkájukat magas színvonalon, az intézmény falain kívül is elismerést kiváltva látták el.
Az emlékérem másik kategóriája olyan természetes vagy jogi személynek adományozható, aki vagy amely
kiemelkedő módon segítette a múzeumot szakmai munkájában (például adományozással, alapítvány vagy ösztöndíj
létesítésével, műtárgy vagy gyűjtemény adományozásával vagy más egyéb jelentős támogatással).
Az ezüst emlékérem – Csíkszentmihályi Róbert ötvösművész alkotása – előlapján az Aranygyapjas Rend díszruháját
viselő Széchényi Ferenc mellképe, a hátlapon a múzeumépület szimbólummá vált képe látható. Az érme két oldalán
a következő felirat olvasható: FRANCISCUVSE COMITIBVS SZÉCHÉNYI DE SÁRVÁR-FELSŐVIDÉK MVSEVM NATIONALE HVNGARICVM CONDIDIT MDCCCII.
Az emlékérmet november 25-én délben adják át ünnepi külsőségek kíséretében.
Délután négy órakor kezdődik Csorba Lászlónak, a múzeum főigazgatójának „Titkosrendőrség a 19. században” című előadása az eMeNeM szabadegyetemi sorozat részeként. A napot a Római kori kőtárban este hétkor kezdődő
különleges színházi előadás zárja: az Üdv Széchenyi című darabban Sudár Annamária előadóművész, Rubold Ödön
színművész és Török Máté énekmondó emlékezik a 150 évvel ezelőtt elhunyt grófra, a legnagyobb magyarra. A
múzeum ajándéka közönsége számára, hogy a kettős ünnep alkalmából az előadáson a részvétel ingyenes.
November 25–28-án, az ünnepi hétvégén, mind négy napon délután három órától a Széchenyi világai című
nagyszabású kiállítás kurátorai tartanak szakvezetéseket a tárlatban: Aczél Eszter az "Ujjait a kornak ütőerére
tevé…", Gödölle Mátyás a "Hídon át az országért", Tomsics Emőke a "Döbling – menedékhely és titkos sajtóközpont", Radnóti Klára a "Mily nagy volt ő, s mily törpe a jelen", míg Baják László és Pallos Lajos a "Ha visszatérünk Széchenyihez" című termeket mutatják be. A programon részvételért jelképes díjat kér a múzeum.
November 27-én, szombaton a Széchenyi világai kiállításhoz kapcsolódva, családi nap várja az érdeklődőket: a
felfedezőúton a reformkor, a forradalom és a szabadságharc forgatagában kalauzolják a látogatókat. A program
része lesz Barabás Miklós „A Lánchíd alapkőletétele” című festményének újraálmodott, 21. századi változatának
elkészítése is. A program a kiállítás belépőjegyével látogatható.
A Széchényi–Széchenyi ünnepi hétvége a magyar múzeumügy egyik kimagasló ünnepe. „A Magyar Nemzeti Múzeum
fontos feladatának tartja, hogy a magyar kultúra értékeit megőrizze és azokat a kor igényei szerint, ám
hagyományait tiszteletben tartva közvetítse. A múzeum ugyanis manapság a kulturális cselekvés egyik legfontosabb
helyszíne. A múltról beszél, természetesen – de úgy, hogy ezáltal jobban értsük a jelent. Mert ettől is függ, hogy
ebben a jelenben sikerül-e olyan jövőt építeni gyermekeinknek, amilyet szeretnénk” – jelentette ki Csorba László, a
Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.