Szép, komoly játékok Shakespeare-rel

Az Üzenetek Shakespeare-től című kiállításon – egy különleges Kossuth-ereklye és néhány szép műfordításkötet társaságában – Katona Szabó Erzsébet textilművész papír-kollázsai és Kodolányi Gyula költő és műfordító vers-kollázsai tekinthetők meg keddtől szombatig, 10–18 óra között.

Shakespeare-t, mármint színműveit játszani kell, de Shakespeare-rel játszani is lehet, pl. a szonettjeivel, mint azt két szellemi játékostárs, a kiváló textilművészként ismert Katona Szabó Erzsébet és a kiváló költőnek és műfordítónak ismert Kodolányi Gyula bizonyítja, egymást kiegészítő, egymásra rímelő, ugyanakkor Shakespeare-t tovább fogalmazó, sajátos hommage-művek megalkotásával.

A megnyitó sok érdeklődőjét Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója köszöntötte, majd néhány gondolatát osztotta meg a jelenlévőkkel. „Nagy költők arca minden kor ködében másképp tükröződik, és a remekművek folyton változnak az idővel. Ha nem tudnak változni, nem is remekművek, mert a változás az életerő és  életrevalóság próbája” – kezdte, idézve Hevesi Sándor megállapítását.

Shakespeare 1592–96 között írt szonetteket, egy-két miniatűr remekét hagyta is, hogy baráti köre, bizalmasai kézről-kézre adják, de a nyilvánosság elé csupán két-három, választékosan erotikus elbeszélő költeményét szánta, intim szonettgyakorlatait nem. A 154 szonettből álló ismert gyűjteményt 1609-ben adták ki – valószínűleg szerzőjének a  
hozzájárulása nélkül. Amolyan lélektörténetet ez a sorozat, Géher István szavaival: többszereplős pszichodráma férfi és nő, sőt alapvetően két férfi, majd alapvetően a harmonikus és érzékeny kapcsolatukat összeziláló harmadik között. A filológia évszázadokig kereste és megtalálni vélte a történetek szereplőit. Az igazi történetet azonban az 
ihlet belső tereiben kell keresni, nem a pontos személyleírásokban, abban, ahogy Shakespeare tükrében önmagunkra látunk. 

Az első két, magyarra fordított Shakespeare-szonett (a 46. és a 47.) több mint 150 éve 1859 márciusában jelent meg a Nővilág c. lapban Szász Károly fordításában. A szonettek tolmácsolása a műfordítás legnehezebb feladatai közé tartozik, virtuozitásuk annyira lenyűgöző. Győry Vilmos, Szabó Lőrinc, Justus Pál, Mészöly Dezső és mások tolmácsolásában mégis sikerült mindez. A Shakespeare-líra számtalan szójátékot használ, ami a szavak jelentésének nem egyszerűen a többértelműségének lehetőségét, de már-már a többes olvasatuk provokálását is jelenti. 

Kodolányi Gyula vers-kollázsai nem egyszerű fordítások. Nem is hétköznapi életből vett szövegek kerülnek bele egy egy alkotásba, hanem az eredeti Shakespeare-sorok adnak termékenyítő ihletet kétnyelvű versműveinek.  Katona Szabó Erzsébet megkapó alkotásai, akárcsak a vers-kollázsok maguk a lassú, figyelmes olvasásigényükkel  hosszas elidőzést, belemerülést kívánnak. Itt nem gondolati és képszerű tartalom egyszerű visszaadása, de kettős  teremtés, létrehozás a tét. A művésznő később el is mondta, hogy maguknak a verseknek kalligrafikus lemásolása volt számára különleges élmény; írás közben különleges, igazi kapcsolat jött létre közte és Shakespeare között. 

Boka László beszélt az OSZK tulajdonában lévő titokzatos ereklyéről is, Kossuth Lajos hagyatékának viszontagságai 
révén. Ez egy valósághű faházikó, Shakespeare szülőházának mása, amely a költőfejedelem összes művének Knight-féle nyolckötetes kiadását rejti magában. Kossuth tökéletesen beszélt angolul, ezért londoni rajongói adományozták neki az ereklyét, amit ő olyan becsben tartott, hogy végül is torinói könyvtárának részeként került haza, a nemzeti könyvtárba, megőrzésre. Az 1950-es években Cegléd kölcsönkérte egy kiállításra, a köteteket vissza is adták rendben, de a házikóról valahogy megfeledkeztek. Ötven év után, csak nemrég került vissza az OSZK-hoz a becses ereklye tartója is.

Az egyéni látásmódú Orosz István grafikusművész és költő kiállítás „Lábjegyzetekkel kísért széljegyzet az  Üzenetekhez” címmel megtartott megnyitóját azzal kezdte, hogy Katona Szabó Erzsébetet több éve foglalkoztatja a  Shakespeare-versek képzőművészeti parafrázisának gondolata. Ő már 2003-ban, egy belgiumi közös kiállításukon  találkozott velük. „Szép, posztmodern gondolat, hogy miközben a verseket lemásolja, egy azokat tartalmilag és  formailag is értelmező, kalligráfiai szövetet alkot, és ennek a pszeudo-textíliának egymásra vetülő szálai között  tekint egymásra a két személyiség, dialógust folytat a megidézett és az idéző.” 

Kodolányi Gyula 2007-ben látta először e műveket, s mint írja is, miközben megfogta őt e finom, de erőteljes  kompozíciók szépsége, azon kezdett töprengeni: tud-e költőként, műfordítóként, anglistaként valami hasonlót  művelni a Shakespeare szonettekkel? Nem fordításokat készített tehát, hanem olyan Shakespeare-re és Katona  Szabó Erzsébetre reflektáló, a szonettformát is korszerűsítő olvasatokat, amelyek, miközben a művek kisugárzását  rögzítik, üzenetüket kódolják, saját költői fejlődésében is előrelépést jelentenek. Make the another self – Teremts  magadnak másik ént – idézi a X. szonett sorait, összekeverve az angol és a magyar szavakat, és a nyelvek, illetve a  személyiségek költői-művészi egymásra csúsztatása kétségtelenül alkalmas az ilyen alterego jelmezben való  virtuális megjelenítésre, és az 500 éves üzenetek személyes átkódolására.”

Orosz István arra is felhívta a figyelmet, hogy esetünkben, mint a sokszorosan összetett posztmodern alkotásoknál 
általában, a néző-olvasó megfejtései, személyes nézetei és olvasatai szerves részévé válnak a műnek, ezért lényegében ők is „alkotótársak”. 

Ezt követően az egyik szonett, a XXIV. hasonló, képzőművészeti szemszögből történő vizsgálatával, grafikusi perspektívából megkísérelt újrafordításával egészítette ki a kiállítást, kiselőadásban mutatta be, mire is gondol. Pl. a 
„perspektíva” szó időközbeni jelentésváltozásait elemezve. (Ezzel a szonettel kifejezetten Orosz István felkérésére 
kezdte el foglalkozni az alkotók.) Amit ma távlattan értelmezésben ismerünk, Shakespeare korában mást, mást is jelentett: optikai illúziót, káprázatot, az perspektivikusan amorfózisokat. (Az ábra szemből nézve értelmetlen, 
csupán egy megfelelő látószögből válik értelmessé pl. a lépcsős kép. Elterjedt műfaj volt abban a korban, Holbein 
hozta be Angliába!) Tehát egy műfordítást úgy is érdemes vizsgálni, hogy akár a társművészetek, mint a 
képzőművészet fogalmait és eszközeit is segítségül hívják a sokrétegű értelmezés megvilágításához. Ebben az 
értelemben „spirituális provokáció” maga ez a kiállítás is. 

Kodolányi Gyula arról beszélt, hogy ő a csomósodási pontokat kereste ezekben a versekben, a nyelvek és szavak metszéspontját, és a kiírt szavak indították meg a fantáziáját versírásra, de ezek semmiképp sem műfordítások.  Katona Szabó Erzsébet 2001 ben kezdte el ezeket az első irományokat készíteni. A kulcs az, hogy kézzel írja le a  szövegeket, akár többször is, és ezt mindenkinek ajánlhatja, akár többször is, mert különös alkotói élményt adnak.

Az Országos Széchenyi könyvtár Üzenetek Shakespeare-től kiállítása záróeseményként minden érdeklődőnek  ajánlhatom a szeptember 30-án délután öt órakor, a VI. emeleti díszteremben kezdődő beszélgetést a kiállítás  műveiről, és felolvasást William Shakespeare és a kiállítás szonettjeiből. Ennek résztvevői Tellér Gyula szociológus,  műfordító, Lukács Sándor színművész, költő, és Orosz István grafikusművész, költő lesz.