Csökkent a beruházások volumene – visszaesés a lakásépítésben
A beruházási tevékenység II. negyedévi 4,9%-os mérséklődésén belül az építési beruházások volumene 7,3%-kal kisebb volt a lakásberuházások és a nagyobb útépítések visszaesésének következtében. A gép- és berendezés-beruházások 1,3%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól.
A nemzetgazdasági beruházások volumenének visszaesését néhány nagy, egyedi beruházás mérsékelte. Így például a járműgyártásban megvalósult nagy fejlesztéseknek köszönhető a feldolgozóipar 4,7%-os növekedése, de ugyanígy egy-egy nagyberuházás emelte meg a pénzügyi, biztosítási tevékenység (22,8%), a víz- és hulladékgazdálkodás (8,3%) és a művészet, szórakoztatás, szabadidő (22,3%) ágak volumenét is.
Az oktatás nemzetgazdasági ág növekedése (68%) az oktatás minden területén állami és uniós forrásból országszerte megvalósuló intézménybővítések, -felújítások eredménye. Az élénkülés az ágazatok többségében késik. Csökkenés figyelhető meg az ingatlanügyletek ágban (13,1%) a lakásépítések radikális visszaesésének következtében.
A szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág 14,2%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, ennek oka az állami
infrastrukturális beruházások visszaesése. A gépberuházásokat ösztönző támogatások csökkenése miatt a beruházások a mezőgazdaságban szintén visszaestek (23,3%). A közigazgatás fejlesztésének volumencsökkenésében (5,6%) főleg az egy évvel korábbi magas bázis játszott szerepet.
Ipari termelői árak, 2010. július
Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 júliusában az előző havihoz mérten 0,6%-kal csökkentek, a 2009. júliusival összehasonlítva 9,9%-kal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai a 2010. júniusinál 1, a 2009. júliusinál 7,5%-kal magasabbak voltak. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,2, az egy évvel korábbihoz mérten 8,7%-kal nőttek. A január–júliusi időszak egészében az előző év azonos időszakához képest átlagosan 2%-os árszintemelkedés következett be.
2010 júniusához képest az ipar belföldi értékesítési árainak 0,6%-os csökkenésén belül a feldolgozó-ipari
ágazatokban az árszínvonal 0,9%-kal esett vissza. A legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás árai
csökkentek (5,2%). A járműgyártásban egy hónap alatt 1,2, a vegyi anyag, termékgyártásban 0,8, a textil- és
bőripar esetében 0,4%-kal estek az árak. A többi feldolgozóipari ágazatban növekedtek az árak, ennek mértéke 0,2
és 0,6% között mozgott. Az ipar belföldi értékesítésében nagy súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás,
légkondicionálás árai júliusban 0,4%-kal csökkentek, a víztermelés, -kezelés, -ellátás díjai gyakorlatilag stagnáltak,
a bányászat, kőfejtés árai 0,7%-kal nőttek.
Tizenkét havi összehasonlításban a feldolgozó-ipari ágazatok belföldi értékesítését 6%-os áremelkedés jellemezte.
Ezen belül a legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban (24,9%), a vegyi anyag, termék
gyártásában (17,1%), valamint a kohászat, fémfeldolgozásban (13,1%) nőttek az árak. Kisebb áremelkedés történt
a villamos berendezés gyártásában (6,5%), a járműgyártásban (2,3%), illetve a gumi-, műanyag- és építőanyag-
iparban (2,1%). 2009 júliusához képest nagymértékben csökkentek az árak az élelmiszeriparban (4,2%), valamint a
textil- és bőriparban (3,5%). A többi feldolgozóipari ágazatban az árváltozás mértéke 0,2%-os mérséklődés és
1,7%-os emelkedés között alakult. A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás árai átlagosan 14,3, a
víztermelés, -kezelés, -ellátásé 4,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat; a bányászatban 2,0%-os
mérséklődés következett be.
A belföldi értékesítésben az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül 2010 júliusában az előző hónaphoz képest az energiatermelő ágazatokban 1,2%-os árcsökkenés, a továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 0,1%-os árnövekedés mutatkozott. A beruházási javak árai 0,1%-kal mérséklődtek, miközben a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok árai 0,2%-kal emelkedtek. Az előző év azonos hónapjához mérten az árak az energia- és tovább-
felhasználásra termelő ágazatokban összességében 13,8, a beruházási javakat előállító ágazatokban 2,2%-kal
emelkedtek. A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok esetében 2,5%-os árcsökkenés volt tapasztalható.
Az ipar forintban mért exportértékesítési árai az előző hónaphoz képest 2010 júliusában 1, 12 havi
összehasonlításban 7,5%-kal emelkedtek. Hazai fizetőeszközünk egy hónap alatt az euróhoz viszonyítva 0,9%-kal
gyengült, az amerikai dollárhoz képest 3,5%-kal erősödött; a 2009. júliusival összevetve az euróhoz mérten 4,3, a
dollárhoz viszonyítva 15%-ot vesztett értékéből.