A gyermekéhezés ellen: adományokat gyűjt a Metro és a Gyermekétkeztetési Alapítvány
Magyarországon a lakosság hét százaléka nyomorban él. Az e családokban élő százhúszezer gyerekből – hazai és
nemzetközi szervezetek szerint – húszezernek egyszerűen a fizikai léte múlik azon, hogy az iskolában, óvodában
kedvezményesen, illetve ingyenesen juthat ennivalóhoz.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány az idén nyáron a Metro-val közösen négy nagyvárosban és a fővárosban
figyelemfelkeltő és adománygyűjtési akciót szervez, melynek második állomásán, Pécsett száz rászoruló családnak
élelmiszercsomagot is osztott. A rendezvénysorozatot idén augusztus 31-ig tart.
Száz család egyhavi tartósélelmiszer-adagját adták át Pécsett az alapítvány képviselői. A szervezésben, az
élelmiszercsomagok összeállításában, eljuttatatásában a helyszínekre a Metro Kereskedelmi Kft. segített.