Magyar Telekom: 60 millió forint + 200 ingyenes mobiltelefon az árvíz elleni védekezésre
Az ország több területén továbbra is rendkívül komoly károkat okoznak a megduzzadt folyók és patakok, valamint a belvíz. A 60 milliós támogatás és a telefonos adománygyűjtés mellett a nagy erőfeszítést és sok résztvevő koordinációját igénylő mentési munkálatok szervezéséhez ingyen használható mobiltelefonokkal is hozzájárul a Telekom.
A távközlési cég T-Mobile Domino kártyával ellátott 200 telefont bocsát az árvíz által leginkább sújtott településeken élők, illetve a mentési munkálatokban részt vevő lakosság rendelkezésére. A mobiltelefonok szintén a Vöröskereszt szervezésében jutnak el az érintettekhez. Holnaptól a Magyar Telekom a munkatársai körében is adománygyűjtést szervez. A dolgozók által felajánlott összeget a cég annak kétszeresével kiegészíti és az így összegyűlt összeget folyamatosan juttatja el a Vöröskereszten keresztül a rászorulókhoz.