Élőműtéti közvetítés optikai kábelen át
A Szent Imre Kórház két műtője – a sebészeti és a nőgyógyászati – és a szomszédos Aesculap Akadémia nagyelőadója között 2009 év végén alakították ki azt az optikaikábel-rendszert, amelynek segítségével a jövőben az skadémia képzéseire jelentkezők élőműtéti közvetítéssel egybekötött interaktív kurzusokon vehetnek részt. Az intézmény posztgraduális kurzusok, valamint olyan képzések megszervezését tervezi, amelyeket a világon egy-egy területen egyedülálló szaktudású professzor tart majd. A cél, hogy az ilyen jellegű képzés szerves része legyen az operatív medicinának, a szakember-képzésnek, mind a fiatal, mind az idősebb generáció számára.
Az első nagyszabású nyilvános élőműtéti közvetítés alkalmával a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója, Bátorfi József professzor laparoszkópos lágyéksérv-műtétet vezényelt le. Az eseményt eközben az előadóban a Szent Imre Kórház általános sebészeti profilvezetője, dr. med. habil. Bálint András moderálta.
A közvetítés egy 2000 méteres optikai kábelen keresztül zajlott, amely az Aesculap Akadémiát működtető B. Braun cégcsoport 13 millió forintos beruházásának köszönhetően épült ki. A professzionális moduláris rendszer három kamera képének egyidejű megjelenítésére (a későbbiekben akár több műtővel egyidejűleg zajló interaktív kapcsolatra is) alkalmas. Jelenleg a kórház műtőjéből egy laparoszkópos és két fejkamera közvetíti a képet, az előadó pedig egy fix kamerával van felszerelve; mindegyik kamera teljes HD-minőségben továbbítja a „látottakat”.