Sajtófesztivál, 2010 – a lapolvasás kultúra
A rendezvény sikerét jelzi, hogy évről évre több kiadó mutatkozik be a fesztiválon: ez alkalommal már 42 kiadó részvételével egy helyen (a budapesti Vörösmarty téren) és egy időben látható a nyomtatott sajtókínálat jórésze: az országos és megyei napilapoktól a különféle magazinokon, gyerekkiadványokon át a szaklapokig, folyóiratokig.
Az idei sajtófesztivál megrendezése bizonyítja a gazdasági válság által érzékenyen érintett lappiac változatlan jelenlétét, így valóban a hazai sajtószakma ünnepe. Ilyen eseményen közvetlenül és kötetlenül találkozhatnak egymással az újságok, magazinok és olvasóik. A sajtó nyílt napján várnak mindenkit: fiatalokat és felnőtteket, előfizetőket, rendszeresen olvasókat és természetesen azokat is, akik idő vagy anyagiak híján nem vesznek kézbe rendszeresen nyomtatott sajtóterméket. Az érdeklődők megismerkedhetnek a legújabb kiadványokkal, találkozhatnak a lapok készítőivel, szerkesztőkkel, újságírókkal, kiadóvezetőkkel és emellett számtalan kedvezményes előfizetői akció közül válogathatnak. A legtöbb kiadó a standján különféle programok, játékok várják az érdeklődőket.
Az Magyar Lapkiadók Egyesületének meggyőződése, hogy nem csupán érdemes, hanem meg is kell rendezni ezt a seregszemlét, a Sajtófesztivált, ugyanis minden alkalommal sok tízezer látogató kíváncsi rá, kézzelfogható jelét adván annak, hogy az emberek életében ma is fontos szerepet játszik a nyomtatott sajtó. (Kattintson, kérem, sajtópiaci körkép.)
Az MLE küldetésének tekinti az olvasási kultúra terjesztését, hogy az írott sajtó – még mindig 7 millión felüli olvasótábora – ne zsugorodjék tovább. Az egyesület évek óta sikerrel működteti a közép és általános iskolásoknak létrehozott és egyre bővülő olvasásra nevelési mozgalmát. Az idei fesztiválon hirdetik ki a nagy sikerű „Te vagy az én emberem” pályázat eredményét; általános iskolások pályázhattak arra, hogy a számukra legérdekesebb emberrel interjút készíthessenek, és a művük meg is jelenjék nyomtatásban, a lapokban.
A Sajtófesztivál, 2010 programja:
10 órától: gyermekfoglalkoztató bohócokkal
11 ürától: a győri Vaskakas Bábszínház: Metamorfózis-tárgyanimáció. A fekete takarás előtt az egyszerű, fehér textíliák "metamorfózison" esnek át és egy színes, kalandos mesevilág tárul a nézők szeme elé.
12 órától: könnyű dzsessz-muzsika cd-ről
14,15-től: a Famous Társulat (Réthy Zsazsa, Nagy Szilárd, Vastag Csaba) fellépése, közismert musical-dalok a népszerű ifjú színész-énekesek előadásában
15 órától: Ádám és Éva – Neoton-slágerek (Csepregi Éva és Végvári Ádám műsora): Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Tini-dal, Vándorének...
16 órától: a "Te vagy az én emberem pályázat" eredményhirdetése, tombolasorsolás
17 órától: Király Viktor műsora.