A moszkvai metró: sztálinbarokk paloták a föld alatt
A moszkvai metró a világon a legnagyobb (298,8 kilométer hosszú) hálózattal, 180 állomással rendelkezik, és a tokiói után a második legforgalmasabb: az utasok száma tavaly megközelítette a 2,4 milliárdot. Legmélyebb állomása (a Győzelem park) 84 méterrel a földfelszín alatt található, s ott van a világ leghosszabb mozgólépcsője is (126 méter, 740 lépcsőfok). A 12 vonalon az állomások átlagosan 1800 méterenként következnek, a leghosszabb, megálló nélküli szakasz 6,6 kilométer. (Az éppen 40 esztendeje, 1970. április 3-án átadott első budapesti metróvonal a Fehér út és a Deák tér között 6,8 kilométer hosszú volt, összesen nyolc állomással.)
A beszédes számok mellett érdemes a moszkvai metróra úgy is tekintenünk, mint a hálózatra felfűzött föld alatti paloták együttesére. A sztálini időkben egyes belvárosi állomások díszítettsége még a Kremlével is vetekedett (és vetekszik ma is), természetesen a szocialista klasszicizmus stílusában. A márványborítás, a túlcsicsázott világítótestek, a munkásokat és parasztokat ábrázoló szobrok kivétel nélkül „a nép nagy tanítómesterének” dicsőségét hirdették-hirdetik, a nemrég restaurált Kurszkaja freskójára pedig visszavarázsolták a Sztálin-himnusz eredetileg is ott szerepelt, de Hruscsov idején lepingált szövegét.
A londoni és az 1896-ban a szárazföldön elsőként átadott budapesti földalatti a moszkvai urakat is megihlette. A városban élők száma az előző századfordulón már meghaladta az egymilliót, a lovaskocsik nem bírtak a forgalommal. Az első tervek 1902-re készültek el, a városi duma azonban elutasította a javaslatot, méghozzá pénzügyi okokból (155 millió aranyrubelbe került volna), de az ortodox egyház is ellene volt, hogy a templomok alatt fúrjanak. Amikor pedig már állt a zászló, az első világháború kitörése söpörte el a nagyszabású terveket.
Az 1917-ben kitört forradalomnak kezdetben kisebb gondja is nagyobb volt a már 3 milliósra duzzadt lakosság közlekedésének megoldásánál. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1931. június 15-én döntött a beruházásról, ami – az igazat szólva – a mai napig tart: a moszkvai városi tanács már 2015-ig kidolgozta a hálózatfejlesztés terveit. A terrorakciót hétfőn átélt Park Kulturi állomást (Kultúrpark) 1950. január 1-jén, a Lubjankát (1990-ig a KGB félelmetes elődjét létrehozó Dzserzsinszkij nevét viselte; ott emelkedik a titokzatosnak vélt hatalmas székház, ma a jogutód Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB otthona) 1935. május 15-én adták át. Az innen induló több száz méteres gyalogos aluljáró-rendszeren keresztül el lehet jutni a Forradalom és a Manézs térre is, egészen a Kremlig. Hasonló föld alatti labirintus sokfelé található a városban: ahol két vagy több vonal keresztezi egymást, akár több emelet mélységben is, és az átjárók úgy fonódnak egymásba, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre kiismeri magát.
A második világháborúban az alagutak bunkerként és tábori kórházként működtek. Ezt követően a menetdíj öt kopejka volt (stabil 16 forintos rubelárfolyamon), és korlátlan utazásra-átszállásra jogosított, napjainkban egy egyszeri utazás 26 rubel (alig 175 forint), de a csomagokért darabonként ugyanennyit kell fizetni.
Az utasoknak a bejáratoknál ugyanúgy sorompó állja útját, amely csak akkor nyílik szét, ha kezeltük a jegyet, mint a régi szép időkben, amikor az ötkopejkás érmét kellett bedobni, és sietni kellett, különben az összecsapódó karok kegyetlenül oldalba taszították az embert.
A moszkvai metrómúzeum
A múzeum 1967 novemberében nyílt meg az 1. számot viselő piros vonal Szportyivnaja állomásának déli csarnokában, az első és a második emeleten. Nyitva hétfőn 11 és 18, keddtől péntekig 9 és 16 óra között. A belépés díjtalan.
