Varázsfuvola: rendhagyó vállalkozás – opera prózai színházban
Az Operaház és a Vígszínház együttműködése akkor vetődött fel, amikor Eszenyi Enikő lett a prózai társulat igazgatója. Mivel magyarázható a Varázsfuvola közös premierje? A színháztörténeti eseménnyel a két intézmény kettős küldetést valósít meg. Egyrészt lehetővé teszi, hogy az operarajongók másik, kitűnő helyszínen is látogathassanak operaelőadást, másrészt a Vígszínház közönsége jobban megismerheti az opera világát.
Az operakedvelők körében az egyik legnépszerűbb darab a Varázsfuvola, ezért is várják családok ezreit a decemberi bemutatókat követő huszonnégy előadáson. Marton László rendezéséhez a világhírű díszlettervező, Michael Levin tervezte a színpadképet.
Először 1885 szeptemberében mutatták be Mozart remekművét az akkor szinte vadonatúj budapesti Operaház épületében. Böhm Gusztáv fordítását később Harsányi Zsoltéval váltották fel, majd a magyar szöveget Fischer Sándor dolgozta át. A kottafejekhez természetesen nem nyúlt senki, a zene úgy tökéletes, ahogyan azt az osztrák zseni megalkotta. Érdekes párhuzam a mostani vígszínházi bemutatóval, hogy a darabot legutóbb 1998-ban újították fel a magyar fővárosban, és akkor a Thália Színház látta vendégül az Operaház társulatát. Szikora János rendezésében ez a betanulás volt műsoron egészen tavaly februárig; összesen 839 előadáson tapsolhatott a közönség.
Már most, a december végi bemutató előtt sem kétséges a siker – s erre nemcsak Mozart remek muzsikája a garancia, hanem a pazar szereposztás is. A Vígszínház közönségétől sem idegen persze a zene, hiszen évek óta játsszák telt házzal a Padlást, a West Side Story-t, a Fekete Pétert, sőt a Figarót is.
Mint minden rendezőnek, Marton Lászlónak is megvan a maga Varázsfuvola-értelmezése. Számára a felnőtté válás nem könnyű próbatételeiből áll a darab, amelyben a főszereplőknek kétségekkel, megkísértésekkel és szerelmes érzelmekkel kell megbirkózniuk. Mozart zenéje azt a fájdalmasan szép, komoly, ám egyszersmind vidám folyamatot követi végig, ahogyan az ifjú felnőtt búcsút int a gyerekkornak.
Különlegessége a vígszínházi kiruccanásnak a hármas-négyes szereposztás, sőt, a közreműködők között ott találjuk Nagy Ervint prózai színészt is. Ami csak azoknak meglepő, akik nem tudják, hogy valaha az efféle darabokat nemcsak akadémiai végzettségűek énekelték, hiszen az opera eredetileg farsangi, zenés népszínmű volt. Többszörösen igaz ez a népszínmű-jelleg olyan művek esetében, mint amilyen a Varázsfuvola, amit nyolcévestől 108 évesig bárki ért és élvez.
Karmester: Fischer Ádám, Kovács János, Török Géza, Lukács Ervin
Rendező: Marton László
Díszlettervező: Michael Levine
Jelmeztervező: Benedek Mari
Világítástervező: Komoróczky Gábor
Koreográfus: Horgas Ádám
A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Sarastro: Polgár László, Rácz István, Fried Péter, Szvétek László
Tamino: Brickner Szabolcs, Nyári Zoltán, Kőber Tamás, Pataki Potyók Dániel
Az Éj királynője: Miklósa Erika, Kolonits Klára, Varga Viktória, Lőrincz Judit
Pamina: Hajnóczy Júlia, Fodor Gabriella, Wierdl Eszter
Papageno: Nagy Ervin, Haja Zsolt, Szegedi Csaba
Papagena: Rácz Rita, Gál Gabi, Kriszta Kinga
A DECEMBERI KÉT PREMIERT KÖVETŐ TOVÁBBI ELŐADÁSOK: 2010. január 17. (11 ó), 17. (18), 20., február 17., 18., 19., 20., március 24., 25., 27., 28. (11), április 8., 9., 23., 24., május 15., 16. (11), 16. (18), 20.
