Katasztrofális a fiatal felnőttek egészségi állapota – dunaújvárosi kezdeményezés
A sportolás megelőző jellegére és a magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók rendkívül rossz egészségi és fizikai állapotára híva fel a figyelmet a Magyar Egyetemi, Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Dunaújvárosi Főiskola. Dr. Vincze Pál, a MEFS alelnöke elmondta: „A hallgatók fizikai állapota nagyon rossz, a felsőoktatási intézménybe kerülők közül sokan mozgáskoordinációs zavarokkal küzdenek. Az intézményeknek éppen ezért kötelességük, hogy rábírják a fiatalokat a mozgásra, hiszen ez az utolsó intézményes lehetőségük arra, hogy életmódjukba beépüljön a rendszeres testmozgás. A sport pedig önmagában prevenció, hiszen nagymértékben csökkenti az idegrendszeri problémák és a stroke kockázatát” – mondta dr. Vincze Pál.
Az alelnök szerint a budapesti felsőoktatási intézményekben az egy személyre jutó, sportolásra fordítható négyzetméterek száma nem éri el az egyet. A sportoláshoz való negatív hozzáállásunkban a motiváció hiánya mellett a gazdasági tényezők is szerepet játszanak. Magyarország sportolásra fordított összeg tekintetében messze elmarad az európai átlagtól.
Dr. Kadocsa László, a sportélet tekintetében is kiemelkedő Dunaújvárosi Főiskola rektorhelyettese elmondta: a fejlett infrastruktúra és a folyamatosan bővülő sportkínálat mellé szükséges volt beemelni a tanrendbe a testnevelést elméleti képzésben is. A sport az életminőségre alapvetően ható tényező, minden korban az egészséges életmód fontos része, ráadásul a szellemi aktivitásra is nagy hatással van. Éppen ezért a tavaszi szemeszterben a hallgatók a testnevelés tárgyon belül, már elméleti ismereteket is kapnának a fizikai aktivitás kedvező , a sportolás hiányában kialakuló kedvezőtlen élettani hatásokról. Az intézmény programjában testnevelők mellett pszichológus, belgyógyász és természetesen az intézmény élsportolói is részt vesznek.