Nemzeti könyvtárunk kincseiből: krónika, térképek, gyűjtemények

Három képes albumról van szó, minden bizonnyal azért választották a kiadók ezt a formát, hogy azok is kézbe vegyék, akik netán idegenkednének a tanulmányoktól, tudós leírásoktól, részletezésektól. Abban mindenképp egyeznek a kötetek – Magyarország legszebb térképei, 1528–1895; Gyűjtők és gyűjtemények – a Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük; A Képes Krónika könyve –, hogy ilyen témájú és jellegű munka eddig nem jelent meg a hazai kínálatban.

Miként dr. Monok István, az OSZK főigazgatója az ismertetőjében hangoztatta: Magyarország térképtörténetét veszi kézbe a térképek és hazánk történelme iránt érdeklődő. Dr. Plihál Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár térképosztályának Széchényi-emlékdíjas vezetője különleges időutazásra hívja az olvasót. Elsőként az UNESCO Világemlékezet-védettséget élvező Tabula Hungariae-vel, a 16. század első felének leggazdagabb tartalmú, legszebb kivitelű országtérképe említendő. A térkép két évvel Mohács után, 1528-ban készült, olyan nyomtatott mű, amelyik csak egyetlen országot ábrázol. Maga a szerző – az olvasót köszöntő soraiban – jelzi, hogy "legszebb" térképekről lévén szó, a válogatást vagy minősítést akár szubjektívnek is mondhatná az olvasó, hiszen kinek-kinek más az ízlése. És bár Plihál Katalin arra törekszik, hogy meg is magyarázza, miért szép egy-egy fóliáns, nagyon jó érzékkel a pompás nyomtatott képeken túl a kötethez mellékelt dvd segítségével lehetőséget kínál a részletek lehető legalaposabb megismerésére is. Azért, hogy az olvasó is egyetértsen a szerzővel, és nyugtázza: valóban a legszebb térképek kiválogatásának az élményét kapja? Lehet, sőt, biztos.

Nagyon hasznos eligazítás a szerzőtől, hogy pontokba szedve összefoglalja, mitől szép egy térkép. A többi között attól is, hogy hitelessége (földrajzi ismeretek terjesztése és a hadi események színterének bemutatása) mellett a rajzoló-szerkesztő legalább olyan fontosnak tartja a térkép esztétikáját.

Helyenként már-már a kódexmásolók iniciálérajzoló művészetével vetélkedik. Elöljáróban megismerhetjük a térképek neves gyűjtőit, főurakat, tudósokat. fejedelmeket, akiknek könyvtárában becses kincsként őrizték az országot és földrészünket bemutató térképeket. Vannak a kötetben látszólag témaidegen részletek is, mint például a 17. századi angol történész és térképkiadó, John Speed kiadványa, amit a korabeli magyar lakosság viseletének, öltözékének bemutatása keretez, fölül pedig négy város, Pozsony, Buda, Komárom és Győr képe látható. A térképek tartalmát kiegészítő vagy éppen a megjelenés pillanatában fontos politikai vagy hadi események olyan különleges csokrát nyújtja át a szerző, amelyről leírható: így, együtt még sosem szerepelt.

Érdemes megfigyelni, hogy az idő haladtával a térképek egyre részletesebbek és pontosabbak, a mai állapotokra mindinkább hasonlókká válnak. Az Anonymus krónikája alapján készült "Magyarország anno 896"-tól a rendjelekkel díszített meg nemzetiségi térképen át jutunk el a Magyar Királyság nemzetiségi térképéig, amit Magyarországra házasodott, és nem csupán feleségébe, Teleki Emma grófnőbe, hanem választott hazájába is szerelmes francia Auguste de Gerando / De Gerando Ágost (!) készített. A francia író és kultúrpolitikus által szerkesztett térkép érdekessége, hogy ami a magyar(ul) beszélő népesség elhelyezkedését illeti az akkori (történelmi) Magyarországon, kísértetiesen hasonlít a mai Magyarország határvonalára...

El ne feledjük: a pompás kivitelű kötet a gyulai Dürer Nyomda szakembereinek tudását dicséri!

A gyűjtemény gyűjteményeit foglalta kötetbe a Boka László és Ferenczyné Wendelin Lídia által szerkeztett "Gyűjtők és gyűjtemények – A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük" című album. Ha már az előbbiekben térképekről volt szó, itt hívjuk föl a reménybeli olvasóki figyelmét arra, hogy ez a sokszerzős mű tartalmazza Pászti László gazdagon illusztrált ismertető tanulmányát Kossuth Lajos térképeiről is, ami ugyancsak az OSZK egyik gyűjteménye.A "Gyűjtők és gyűjteményeket" eredetileg 2002-ben, könyvtárunk alapításának 200. évfordulóján szerettük volna megjelentetni, de közbeszólt az élet, és mostanáig húzódott a megjelenése – mondta el Monok főigazgató. – A lényeg azonban, hogy most már a kezünkbe vehetjük. Könyvtárunk alapját gróf Széchenyi Ferenc vetette meg azzal, hogy saját könyvgyűjteményét ajánlotta föl «a magyar haza közhasznára» 1802-ben. Példáját azóta sokan, gyűjtők, mecénások, könyvtárosok követték." Ezzel a kiadvánnyal a legértékesebbnek tartott gyűjtemények egykori tulajdonosai előtt kíván tisztelegni a Nemzet Könyvtára, megörökítvén azok emlékét, emberségét, hazaszeretetét, akik örökre maradandót alkottak. Egy híján húsz magángyűjtemény országos tulajdonná válásáról írnak a szerzők. Ha már az imént említtetett Kossuth Lajos, akkor írjuk ide: a térképein kívül turini könyvtárai is része a Széchényitől eredő gyűjtemény gyűjteményeinek. Somkuti Gabriella írja a Széchényi-adományról: "A budai helytartótanács 1802. július 26-án kelt írásban értesítette Széchényi Ferencet: a kriály (I. Ferenc – a szerk.) június 23-án hozzájárult ahhoz, hogy magyar és magyar vonatkozású művekből álló gyűjteményét egy országos könyvtár alapjaként a nemzetnek adományozza. E naptól vált egy családi magánkönyvtár sorsa országos üggyé, egy kicsiny kör – Széchényi Ferenc és az általa pártfogolt tudósok, literatus emberek – hazafias lelkesedéssel vállalt, nagy szorgalommal végzett munkája egy tágabb közösség, a nemzet megtisztelő kötelességévé..."

Az Infovilág tudósítójának érdeklődésére Monok főigazgató elmondta, hogy ha sikerül elegendő pályázati pénzforrást szerezniük, akkor (bár térségünk máig ezer szállal kötődik a német kultúrkörhöz) angolul is megjelentetik Európa egyik legrangosabb gyűjtemény-együttesét bemutató munkát. A "Gyűjtők és gyűjtemények" kivitelezése ugyancsak a gyulai Dürer Nyomdát dicséri.

Legszívesebben azt írná a krónikás, hogy a Kossuth Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiadásában megjelent "A Képes Krónika könyve" parádés munka. Miért? Mert egyszerre gyönyörű (a négy évszázad mesterségbeli hagyományait ápoló Alföldi Nyomdában készült) és egyedi, érdekes és értékes, miután olyan ismereteket közvetít még a történelemben és irodalomban, a képzőművészetekben jártas filoszoknak is, amilyenek soku(n)k számára abszolút újdonságnak számítanak. Veszprémy László és Wahli Tünde minden eddiginél jobb leírását adja a középkori magyar történelmet összefoglaló díszkéziratnak, Európa minden bizonnyal legszebben illusztrált nemzetkrónikájának.

Veszprémy László küldetést teljesít azzal, hogy jóformán dióhéjban elmond (leír) csaknem mindent, de mindenképpen megjegyezhető mennyiségű ismeretet a Képes Krónikáról. Megtudhatja az egyéb forrásokból még nem vagy felületesen, netán túl vázlatosan tájékozódott olvasó, hogy mi a Képes Krónika, mi olvasható benne. milyen magyar krónikákat ismerünk, miiként jelenik meg ezekben a leírásokban a magyar múlt és a keletkezéskori jelen, mennyiben voltak hasznosak a krónikák...

Már-már megrendítő, legalább is igen nagy tiszteletre méltó az az alaposság, amiről Wehli Tünde, "A Képes Krónika könyve" másik szerzője tesz bizonyságot egyedülálló tanulmányában: könyvfestészeti szempontból elemzi a Képes Krónikát. A középkori magyarországi könyvfestészet legértékesebb emlékeinek egyikéről van szó, mindenképpen ráillik (és csak reá illik!) a Chronicon Pictum, azaz Képes Krónika cím, miután negyvenhárom képet, ötven jelenetes, negyvennyolc figurális és öt ornamentális iniciálét, valamint hatvanegy lapszédíszt tartalmaz. Wehli Tünde már a bevezető soraiban fölhívja a figyelmet a 14. század közepén keletkezett mű "tipográfiai erényeire", köztük arra, hogy a szöveg és a képek, iniciálék az aranymetszés szabályai szerint igazodnak egymáshoz. Abszolút egyedi képzőművészeti alkotásról van szó, a szöveg és a képanyag tökéletes harmóniában van egymással. 
          
Wehli Tünde (Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézet) izgalmas magyarázatokat fűz minden egyes képhez, iniciáléhoz, már-már olyan hitelességgel, mintha jelen lenne/lett volna a megörökített eseményen. Stílusának sajátja, hogy bár akkurátusan elemzi a különféle elemeket, mindvégig izgalmas ismeretekkel gyarapítja az olvasó tudását, miáltal csaknem letehetlenné válik az album méretű kötet.

Természetesen kell(ett) mindehhez az Országos Széchényi Könyvtár "házi fotográfusának" (Monok István baráti minősítése), Hapák József fotóművésznek a tudása, látásmódja, technikaismerete egyaránt. A műemlék- és műtárgyfényképezés magyarországi nagymesterének (legalább negyeven művészeti album szerzőjének) megadatott, hogy "kézbe vegye" az egyik legbecsesebb magyar történelmi és könyvrelíkviát, és kedvére fényképezhesse a koránál fogva szerfölött érzékeny műalkotást. Képei által olyan részletek "jöttek elő" a parányi műalkotásokból, amelyeket eddig ikonográfusok, történészek sem vettek észre. A fotós szeme és a technika viszont előhozta őket, miáltal elemezhetővé, értékelhetővé váltak. Mint például az áthúzott szájak, amik arra utalnak, hogy a király jelenlétében nem illett, nem szabadott beszéniük másoknak, legföljebb akkor, ha az uralkodó kérdést intézett hozzájuk...

Gyönyörű, egyedülálló könyvet vesz kezébe az olvasó, amikor leemeli a kötetet a bolti polcról. Borítékolható, hogy nagy keletje lesz a karácsonyi könyvvásár heteiben, mert több, mint ajándék: érték.