Amor Libororum: kézzelfogható könyvszeretet
És ha már reneszánsz ember említtetett: miközben azok, akik az Amor Librorum sorozat egyedülálló szellemi értéket képviselő, gyönyörűséges, kézi bőrkötésű, egytől egyig nyomdatechnikai remekműnek számító, természetesen számozott példányait megveszik (ők az Amor Librorum Klub tagjai!), nem csupán önmagukat gazdagítják, hanem a köznek is használnak. Minden egyes eladott példány után ötezer forint illeti a nemzet könyvtárának alapítványát, emellett azon a mecénások nevét, akik legalább tíz kötettel gazdagították saját könyvgyűjteményüket az Amor Librorum címeiből, a könyvtár előcsarnokában márványtáblán örökítik meg.
Ezekkel a gondolatokkal vezette be Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója azt a ma déli sajtóeseményt, amelyen bemutatták a kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésével most megjelent legfrissebb alkotásokat. Mindenekelőtt az Amor Librorum sorozat három tagját. Egyikük az első, magyar nyelvű útikönyv, a 17. század elején, 1620-ban jelent meg Kassán, szerzője Szepsi Csombor Márton. Fukar és kegyetlen volt hozzá a sors, mindössze 27 évet engedélyezett a polgári késő humanista irodalom legérdekesebb, legszínesebb alakjának, a nagy Európa-utazó pedagógusnak, aki vaskos, akár zsebbe süllyeszhető (lám, a bédekker is magyar találmány!) könyvben mutatja be kora Európájának számos országát. A könyv teljes címe (a kor szokásának megfelelően): "Evropica Varietas, avagy Szepsi Czombor Martonnak Lengyel, Mazur, Pruz, Dania, Frisia, Hollandia, Zelandia, Anglia, Gallia, Német és Cheh Országon; viszontag: Az Prussiai, Pomeraniai, Sueciai, Norvegiai, Frisiai, Zelandiai, Britanniai Tengeren valo budosasában látot, hallot külömb külömb fele dolgoknak röuid le irása"; hangos olvasással ma is élvezetes útleírás-sorozat a változatos Európáról, a fölkeresett országok földrajzáról, történelméről, városairól, műemlékeiről, lakóinak szokásairól.
Később Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója – újra említvén a Szepesből való Csombor Márton útikönyvét – elmondta, hogy a kötetben nincsenek illusztrációk. Ha lenne rá pénz, érdemes lenne 17. századi metszetekkel és a képeknek megfelelő 21. századi fotókkal összeszerkesztve újra kiadni. Egyedülálló vállalkozás lenne, olvasójának pedig nagy élmény. (A krónikás csak zárójelben jegyzi meg: talán még európai uniós pályázati pénzt is lehetne rá szerezni.)A könyvszeretők sorozatának mostanság megjelent másik két tagja: "Az utak" és utszak építésének módja" (Pozsony–Kassa, 1778), valamint "A legszükségesebb tudományoknak veleje" (Pozsonyban, 1821). Könyvészeti csemege mindkettő! Kocsis és Monok ismertetőjéből kiderül, hogy "Az utak..."-at jegyző Kováts Ferentz matematikus és mérnök (1746–1819) műve nem egyszerű magyarra fordítása egy korabeli királyi mérnök kollégája, Gautier könyvének. Az eredeti művet egyébként láthatta már a nagyközönség az OSZK-ban rendezett "Pannóniai Féniksz, avagy hamvából fel-támadott magyar nyelv. Első nyomtatott tudományos könyveink, 16–19. század" című kiállításon. Kultúrmérnökök (útépítők!) történelemkönyve is lehetne, ugyanis bemutatja a matematikai számításokon is alapuló útépítési módszereket, különös tekintettel a magyarországi körülményekre.A római hadiutak ismertetése után leírja a különféle földrajzi és talajviszonyok között építhető síkvidéki, vízparti, mocsaras talajon, hegyvidéken kanyargó utak építése közben előforduló nehézségeket, részletezi a hidak létesítésének feltételeit, a városi utcák kialakításának lehetőségeit... A könyvet csodálatos metszetek teszik még értékesebbé, egyedibbé.
Az Amor Librorum most megjelent harmadik tagja, "A legszükségesebb tudományoknak veleje" Bachich József (1765–1851) tudását és szorgalmát dicséri. A szép kort megért nyugat-dunántúli hivatalnok még lovagregényt is írt, bár nevét a most újra kiadott hasonmás őrzi. A németből fordított lexikon az európai felvilágosodás szellemi terméke, a kor általános műveltségét fölölető enciklopédikus összefoglalás. Bachich úr dicséretére legyen, hogy ma is könnyen olvasható művet alkotott, annak ellenére, hogy latin-német köznyelvű korában nemigen dúskált a magyar nyelv általánosan elfogadott szakszavakban. Emellett – ma is példa lehet! – bírálja a babonaságot és a bulvártermékeket, valamint a természet tiszteletére inti a nagyérdeműt.
(A mai OSZK–Kossuth-könyvbemutató másik három kötetére rövidesen visszatér a tudósító.)
