Debreczeni-könyvbemutató: Arcmás és más arc
Maga a szerző is csak nagy nehezen tudott átfurakodni lelkes hallgatóságán, hogy eljusson az "elnöki" asztalig, ahol Kuncze képviselőn, "a Klubrádió külső munkatársán" kívül helyet foglalt az ez alkalommal is elegáns Dávid Ibolya, az MDF elnök asszonya és a házigazda, Körössi P. József, a Noran Libro Kiadó ügyvezetője, Debreczeni legújabb Orbán-portréjának felelős szerkesztője. A Noran egyébként büszke lehet arra, hogy első sajtótájékoztatója ekkora érdeklődés és közönség előtt zajlott le. Igaz, ehhez jól választotta meg a témát.
"A zsúfoltság Kuncze Gábornak és Dávid Ibolyának, no, meg Orbán Viktornak köszönhető" – kezdte mondandóját a szerző, hozzátéve, hogy most bajban lesznek, akik könyvei láttán megállapítják: megint az éppen hivatalban lévő kormányfőnek farag szobrot. "Bajnairól nem készült portré, Orbánról viszont ez már a második, az első után hét és fél évvel. Bár a sztori újra az elejéről indul, de mostanra már egy egészen más arc (a kötet címe: Arcmás; a címlap tervezője az író Borbála lánya – a tudósító) tekint ránk..." – mondja a szerző, aki leszögezi: Orbán Viktor a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb formátumú politikusa, súlyos személyiség, húsz év óta formálja a politikát. "Csakhogy eddigi tevékenysége «bemelegítés» volt; ma úgy látszik, hogy a kétharmados többség előtt áll, és a liberális parlamenti demokrácia felszámolására készül...Félő, hogy a jövő tavasztól légszomjam lesz..."
Dávid Ibolya szerint Dereczeni "a magyar közélet magányos harcosa", aki a kezdet kezdetén "velünk, velem együtt tudta, hogy mit nem akar". Nem akart, nem akartunk szocializmust, diktatúrát, pártállamot. És közben megfogalmaztuk, hogy mit akarunk: demokráciát. A politikus asszony méltatta a szerző példás felkészültségét, amit a debreceni egyetemen, az egyik legjobb történeti elemző iskolán sajátított el Szabó Árpád professzor, akadémikus tanítványaként...
Kuncze már több időt szentelt a 450 oldalas kötet főszereplőjének, Orbán Viktornak, az egykori, szépreményű politikusnak, aki mostanra populista népvezérré vált, egészen más személyiséggé, mint akit két évtizeddel ezelőtt megismert ország-világ. Sajnálattal jegyezte meg a könyvbemutató vendégeként, hogy gyakorlatilag kihunyt a parlamenti demokrácia, a politika kivonult az utcára, az ellenfelek ellenségekké váltak, úton-útfélen sistereg a gyűlölet. A "Klubrádió külső munkatársa" megemlítette, hogy Debreczenit sokan Orbán-fóbiával vádolják, olyan személyiségként jellemzik, "akibe be van csípődve Orbán". Így és ezzel (is) szeretnék elkerülni könyveinek értékelését. Holott inkább vitatkozni kellene a szerzővel, megcáfolni állításait és előrejelzéseit, jóslatait, amik arról szólnak, hogy ha valóban kétharmados parlamenti többséget szerez jövőre, akkor átírja a közjogi rendszert és bebetonozza hatalmát, mondjuk, a pártfinanszírozás vagy a választójog átalakításával, hogy így véget vessen a parlamenti demokráciának. "Én azt szeretném, ha Debreczeninek nem lenne igaza a jövőt illetően" – summázta mondanivalóját Kuncze Gábor.
A Noran Libro Kiadó ma bemutatott "Arcmás" című kötete már kapható.
KÁDÁR NÉPÉNEK CIPOLLA KELL?
Toronyi Attila könyvismertetője ♣ Egyre-másra jelennek meg a kampány részének tekinthető kiadványok a 2010. évi parlamenti választások közeledtével. Részben ezek sorába illik Debreczeni József Arcmás című könyve, ami valójában azonban széles társadalmi-történelmi összefüggésekbe ágyazva taglalja az utóbbi húsz esztendő hazai politikai eseményeit.
„Mindent magunknak köszönhetünk: azt kapjuk, amit megérdemlünk. A kései Róma szaga terjeng a levegőben. Eljött Orbán Viktor ideje.” Ilyen és ehhez hasonló, drámai mondatok olvashatók Debreczeni József kötetében, ami a húszéves demokrácia alkonyát vizionálja. A publicista-közíró – a rendszerváltozás történelmi szereplője – ismét az MDF színeiben indul a tavaszi választásokon, főként azért, hogy ha megállítani nem lehet is a Fidesz becsvágyó vezérét, legalább mérsékelni lehessen a kétharmadosnál is nagyobbnak ígérkező győzelmét.
Debreczeni ugyanis a parlamenti demokráciára nézve veszélyesnek véli a cipollai-mózesi allűrökkel élő pártelnököt. Nem Orbán-fóbiáról van szó, nem félelemről a „patás ördögtől”, hanem annak a törékeny népképviseleti rendszernek a féltéséről, amit sikerült 1990 után kiépíteni – és alighogy gyökeret vert, az ezredforduló után alaposan meggyengíteni. A jóslatoknak persze semmi közük a tudományossághoz, ám ne feledjük, hogy Kossuth híres Kasszandra-levele is beigazolódott: miután Deákék a Habsburg-házhoz kötötték a haza sorsát, a történelmi Magyarország fölbomlott. (Más kérdés, hogy talán felbomlott volna a dualizmus és Kossuth levele nélkül is...)
Vajon igazolást nyer-e Debreczeni József jövendölése? Olyan tekintélyelvű, elnöki rendszer alakul-e ki nálunk, amelyben a parlament csak afféle ékítmény? A szerző szerint erre minden esély adott, hiszen Orbán Viktor egy végletekig központosított pártot hozott létre, amiben nincs helye a demokratikus vitáknak. Ez a párt az „ökle” a Bokros-csomag óta folytatott utcai „politizálásnak”, ami a képviseleti demokrácia fölé helyezi a közvetlen demokráciát, a kikényszerített népszavazásokat olyan ügyekben, melyekről dönteni a Tisztelt Ház lenne hivatott. Ehhez a folyamathoz egyaránt asszisztált a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság – írja Debreczeni, aki szerint most a radikális populizmus éli nálunk másodvirágkorát, hőskorát pedig Mussolini és Hitler idejében élte.
Populizmuson (nem csak) az értendő, hogy a népszerűségre törekvő politikus arról szónokol, amit az emberek hallani szeretnek. Persze a „populista mesebeszéd” a nép nyelvét használja: az egyik oldalon vannak a magyar emberek, a nemzeti oldal képviselői – a jók, a becsületesek, akik sohasem lopnak, hazudnak; a másik oldalon a hazugok, a rosszak, a hazaáruló tolvajok, az idegenszívűek. A Jó idővel győz, hiszen győznie kell, s a vezér elvezeti népét az ígéret földjére, a gonoszok viszont elnyerik méltó büntetésüket. A pártirányítás alá került ügyészség jóvoltából a bűnbakokat rabláncon vezetgetik majd.
A Kádár János országában szocializálódott nemzedékeknek nem idegenek ezek a módszerek, sőt igénylik is az effajta gyámolítást.
A populista politizálás szemszögéből nincs vetélytárs a közéletben, csak ellenség, akivel le kell számolni. Aki nincs velünk, az ellenünk van. Ám a gyűlöletkeltő, radikális populizmus mélyebb „értelme” a hisztériakeltésen túl a pártok fölmorzsolása, a képviseleti rendszer kiiktatása, a „népakarat” sulykolása a tömegmédia eszközeivel. További támasza ennek a politizálásnak a fundamentalizmus, vagyis a demokrácia alapját képező világiasság helyett az egyházak szerepének növelése, a szekularizáció visszájára fordítása. A vezér hatalmának valláserkölcsi eredeztetése. A politikai fundamentalizmus természetesen nem hungarikum: főként az iszlám világra jellemző, ám terjedőfélben van Európában is. Már Antall József is figyelmeztetett arra, hogy a társadalmi elégedetlenség vallási, politikai és szociális fundamentalizmust eredményezhet. A Magyar Gárdát megáldó papok látványa, a valaha ateista Orbán Viktor „megtérése”, ájtatos fejtegetései egyházi rendezvényeken ennek a fundamentalizmusnak a megnyilvánulásai.
Gimnáziumi és egyetemi történelemtanárként Debreczeni jól tudja, hogy a bajok forrása nem egyetlen közszereplő hatalomvágyában keresendő. Mint írja is, a nyugati fejlődés kifulladt, a szabadságeszmény kiüresedett, a fogyasztásközpontú önzés vált uralkodóvá. Fogy és öregszik a társadalom, ami csőddel fenyegeti az elosztórendszereket. A globalizációnak „köszönhetően” a tőkés gazdaság fölemészti a természeti erőforrásokat, növeli a környezeti ártalmakat. A mérsékelt politikusok mintha világszerte tanácstalanok lennének, nem tudják, miként orvosolják a problémákat. A társadalmi konfliktusok rendezésére régi-új recepteket kínálnak a szélsőségesek, ám Nyugaton – egyelőre – nem kérnek belőlük.
Az Arcmás című kötet szerzője fájdalmat érez. „Fáj, hogy véget ér egy történelmi korszak, amelynek eljöveteléért – a magam szerényebb lehetőségei szerint – én is próbáltam tenni valamit annak idején (mellesleg: Orbán Viktorral együtt). De jobban fáj, hogy ezúttal mindent magunknak köszönhetünk.” A 19–20. század nagy, sorsfordító éveiben, a világháborúk után, 1956-ban ugyanis még azzal vigasztalódhattunk, hogy a nagyhatalmak kitoltak velünk, cserbenhagytak bennünket. 1989 után azonban sikerülhetett volna, mert «most az egyszer hagyták volna». Ám Kádár népének Orbán Viktor kell. Debreczeni szerint „nincs erő, ami föltartóztassa”.
