Boldogulásunk tízparancsolata – sikert érlelő tudomány- és innovációpolitikát

A kormányok korunk erőteljes és globalizálódó gazdasági versenyében nem csupán a tudományt, hanem az iparpolitikában meghatározó technológia fejlesztését is segítik. Tudomány- és innovációpolitikai elveiket dokumentumban is megjelenítik. Ma már a tudomány- és technológiapolitika szerves része az általános értelemben vett politikának, és ezért Magyarország sem nélkülözheti, hogy adottságaihoz, lehetőségeihez illeszkedően egy korszerű, a gazdasági növekedés forrásait biztosító dokumentum elkészüljön.

A sikeres és a nemzetgazdaság érdekének alárendelt tudomány- és innovációpolitika kiemelt feladatai Magyarországon:

1. Az ország tudásbázisának fenntartása, növelése, folyamatos korszerűsítése céljából biztosítsa a tudomány művelésének feltételeit.
2. Segítse a hagyományaink és a mindenkori lehetőségeink szerinti hozzájárulást a tudományos világkép bővítéséhez.
3. Kezelje prioritásként a tudományos háttér megteremtését a jövő világméretű kihívásainak kezeléséhez, a fenntartható fejlődés szolgálatában.
4. Teremtse meg a színvonalas egyetemi kutatás feltételeit, így is támogatva az oktatás kiválóságát és a tudósképzést.
5. Érje el, hogy a tudományos tevékenység és annak eredményei beépüljenek a társadalom vérkeringésébe, alakítsa ki ehhez a megfelelő fogadókészségét.
6. Járuljon hozzá a tudomány kihívásainak és a társadalom e tekintetben támasztott igényeinek felismeréséhez, meghatározásához és megismertetéséhez, mind az adófizető állampolgárok, mind a törvényhozók körében.
7. Kezdeményezze a nemzeti kutatási és fejlesztési programok kormányokon átívelő stratégiáinak és monitorozott irányoknak megfelelő megvalósítását.
8. Határozza meg hosszabb távra az állami K+F ráfordítások olyan arányát, amelyet a dinamikus növekedéshez szükséges tudománypolitika igényel, és amely elkötelezetté teszi a hazai tudásintenzív gazdasági szektort saját, ilyen irányú ráfordításainak növelésében.
9. Javasoljon és létesítsen a hazai kutatási bázis aktív részvételét biztosító működési rendszereket az innovációs folyamatokban.
10. Dolgozzon ki pályázati, kockázati tőke és hitelpolitikát a vállalati szféra innovációs tevékenységének előmozdítására.

A tudománypolitika az az eszköz, amellyel a mindenkori kormány érvényre juttatja „tervszerű és rendszeres tevékenységét”, amelyet „a tudományos élet felvirágoztatása érdekében” végez (Klebelsberg Kunó, 1927).

A társadalmi hasznosulással is számot vető tudomány- és innovációpolitikai dokumentum célja, hogy az elvi kérdéseket tisztázva, a konkrét teendőket nagy léptékben felvázolva vezérfonalat adjon, amely mentén az évenkénti költségvetés biztonsággal és kiszámíthatóan forrást biztosít az alapkutatáshoz, az alkalmazott kutatáshoz és a technológia-fejlesztéshez. Tágabb értelemben a hatékony innováció révén a gazdaság sikeréhez. Külföldi példák mutatják, hogy a költségvetés mellett, országonként változó arányban, az üzleti szféra is részt vállal a kutatás és a technológia-fejlesztés forrásainak megteremtésében. Vagyis az üzleti szféra bekapcsolódásának segítése is a tudomány-, technológia- és innovációpolitika feladata.
 
A tudománypolitika mellett hangsúlyosan említett vagy néha abba beleértett technológiapolitika azt fejezi ki, hogy az elsősorban új ismeretek megszerzésére irányuló alapkutatás mellett, a társadalom életminőségét javító és a gazdaság versenyképességét segítő alkalmazásorientált tevékenység serkentésében is van állami feladat. A technológiapolitika az iparpolitikán keresztül szervesen kapcsolódik a gazdaságpolitikához. Az alap- és az alkalmazott kutatás között, a valóságos hozadék érdekében a politikának szerves kapcsolatot kell teremtenie a kutatási eredmények alkalmazásba vétele végett.

A hatékony kutatás és fejlesztés, a kellő tudással felvértezett emberi erőforrás, a megfelelő intézményrendszer, az infrastruktúra (műszerek, eszközök) és a finanszírozás együttesét követeli. A tudomány- és innovációpolitika egyik feladata ezen összetevők meglétének rendszeres vizsgálata és javaslattétel a korrekciók elvégzésére. Egy ilyen dokumentummal az utóbbi évek mulasztását is meg kell szüntetni. Ezzel segítve a jövő tudásalapú Magyarországának felépítését. A megjelölt célok és tennivalók hosszabb (legalább 3–5 éves) időtartamot ívelnek át.

A világméretű gazdasági versenyben a tudás, többnyire csak közvetve megjelenő piaci érték. Az átlagos szintű kutatás lehetősége azonban nem nyújt automatikusan kitörési lehetőséget. Különösen igaz ez a közepesen fejlett és gazdaságilag szűk keretek között mozgó országokra. Ebből következően nem lehet a kutatás és fejlesztés minden területét egyformán finanszírozni.

Ezért a kormányzati szakpolitika feladata az is, hogy a hazai adottságok, gazdasági és társadalmi igények és a nemzetközi munkamegosztásban való részvételi lehetőségeink mérlegelésével nemzeti kutatási programokat, és indokolt területek, egyes kutatási részterületek hangsúlyosabbá tételével tematikus prioritást jelöljön meg. Mind a nemzeti kutatási és fejlesztési programoknak, mind a tematikai kiemeléseknek átfogó szemléletet kell tükrözniük.

A tudomány- és innovációpolitika megfogalmazott céljainak (társadalmi és gazdasági felemelkedés), azok eléréséhez rendelkezésre álló eszközöknek (emberi erőforrás, finanszírozás, intézményrendszer és infrastruktúra), valamint a célok megvalósulását hatékonyan segítő módszereknek (stratégiai kutatások, tematikai prioritások) összessége világossá teszi, hogy e dokumentum hatóköre egyaránt érinti a felsőoktatást (mint képzést és kutatóhelyet), a Magyar Tudományos Akadémia, a tárcák és az üzleti kör kutatóhelyeit. Valójában kihat a társadalom- és gazdaságpolitika egészére.

A tudomány elsősorban a megismerés vágya, a kíváncsiság által vezérelten halad előre. A politikának pedig – közhatalmi, társadalomszervezési feladatai körében – úgy kell felhasználnia a tudomány eredményeit és  úgy kell alakítania intézményeinek, szervezeteinek működését, hogy a lehető legkevésbé korlátozza a tudomány lételemét a szellemi szabadságot.

A tudomány a társadalmi-gazdasági tevékenység számos elemével olyan közvetlen kapcsolatban van, hogy a tudománypolitika megfogalmazása csakis igen széles beágyazásban lehet hiteles és eredményes. A közoktatás és a felsőoktatás, az ezeket is megalapozó tudományos kutatás, a szellemi és tárgyi eredményeket felhasználó, de egyúttal azokra visszaható műszaki fejlesztés és az innováció összefüggő rendszer. Ezért nem szabad önkényesen elhatárolni egy-egy területet. Ugyanakkor ezek mindegyike szorosan összefügg a gazdaság- és pénzügypolitikával, egészség- és munkaügyi kérdésekkel is.

Elemi érdek tehát, hogy Magyarországnak legyen önálló tudomány- és innovációpolitikája, amely a társadalom jövőképének szerves része. E nélkül a tudomány- és a társadalom közvetlen és távlatos érdekei egyaránt sérülnek. A megformált és megvalósított tudománypolitika a társadalom, az állam, a kormányzat, a pártok hosszú távú elkötelezettsége a fejlődés mellett. Egyúttal hozzájárulás az ország modernizációjához. Általános történelmi tapasztalat, hogy a tudomány támogatása és eredményes művelése, valamint a társadalmi-gazdasági fejlődés között mindig is szoros a korreláció. Az ország koncepciózus, a kor követelményeit felismerő tudománypolitikája sohasem megosztó, hanem a nemzetet is összetartó tényező.

Alapvető fontosságú, hogy az ország tudománypolitikáját a fő vonásaiban a társadalom, elveiben, kialakításában és megvalósításában a törvényhozók, a kormányzat, a tudományos kutatók és a vállalkozók megismerjék és magukévá tegyék. Kölcsönösen látniuk kell érdekeiket, feladataikat és kötelezettségeiket. Ezek megformálási és megvalósítási lehetőségeivel és fórumaival együtt. Így várható, hogy a tudomány- és technológiapolitikában foglalt célkitűzéseknek a társadalom és a törvényhozás támogatói, a tudományos közösségek és  intézményei pedig a vállalkozásokkal együtt cselekvő részesei és megvalósítói lesznek.

Budapest, 2009. november 20.

Bendzsel Miklós, Bogsch Erik, Dudits Dénes, Fodor István, Freund Tamás, Pakucs János, Pártos Ferenc, Szendrő Péter, Tulassay Tivadar, Závodszky Péter  (a Pungor Ernő Asztaltársaság tagjai)

Magyar, illetve magyar származású Nobel-díjasok

LÉNÁRD FÜLÖP - Philipp E. A. von Lenard
(1862. június 7., Pozsony - 1947. május 20., Messelhausen)
1905-ben fizikai Nobel-díjat kapott "a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (dinamida)". Németországban élt, nem tartotta magát magyarnak.

BÁRÁNY RÓBERT - Robert Bárány
(1876. április 22., Bécs - 1936. április 8., Uppsala)
A fiziológiai vagy orvostudományi, 1914. évi Nobel-díjat 1915-ben kapta "a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért". Svédországban élt.

ZSIGMONDY RICHÁRD - Richard A. Zsigmondy
(1865. április 1., Bécs - 1929. szeptember 23., Göttingen)
Az 1925. évi kémiai Nobel-díjat 1926-ban kapta "a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért, és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, amelyek a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek". Németországban élt.

SZENT-GYÖRGYI ALBERT - Albert von Szent-Györgyi
(1893. szeptember 16., Budapest - 1986. október 22., Woods Hole)
1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában". 1928-1945 között a szegedi tudományegyetem professzora volt, 1947-től az Egyesült Államokban élt.

HEVESY GYÖRGY - George de Hevesy
(1885. augusztus 1., Budapest - 1966. július 05., Freiburg im Breisgau)
Az 1943. évi kémiai Nobel-díjat 1944-ban kapta "a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért". Németországban, Dániában és Svédországban élt.

BÉKÉSY GYÖRGY - Georg von Békésy
(1899. június 3., Budapest - 1972. június 13., Honolulu)
1961-ben fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díjat kapott "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért". Az Egyesült Államokban élt.

WIGNER JENŐ - Eugene P. Wigner
(1902. november 17., Budapest - 1995. január 1., Princeton)
A fizikai Nobel-díjat 1963-ban kapta "az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért". Az Egyesült Államokban élt.

GÁBOR DÉNES - Dennis Gabor
(1900. június 5., Budapest - 1979. február 9., London
1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott "a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért". Nagy-Britanniában élt.

DANIEL CARLETON GAJDUSEK
(1923-2008) magyar anya, szlovák (?) apa Amerikában született gyermeke. Amerikai biológus, orvos. Fő kutatási területe a slow (lassú) vírusok csoportja. Felismerte, hogy az állatok és az emberek lassan bekövetkező agyi degenerációját közös kórokozó, nagy ellenállású, filtrálható (szűrhető) vírus okozza. 1976-ban Nobel-díjat kapott.

MILTON FRIEDMAN (1912-2006)
a Monarchiában élt, magyar anyanyelvű szülők Amerikában született gyereke. Nobel-díjas közgazdász (1976), a monetarizmus alapelveinek kidolgozója, az ún. Chicagói Iskola alapítója, a kortárs közgazdászvilág legnagyobb tekintélyű gondolkodója. Keynes mellett a legnagyobb hatású közgazdásza volt a 20. századnak, aki a tudomány népszerűsítéséért is sokat tett.

ELIE WIESEL (1928-)
Máramarosszigeten született, édesapja Magyarországról származott, ezért anyanyelve, a jiddis mellett, magyarul is beszél. Tizenöt évesen családjával együtt Auschwitzba deportálták, szülei és hatéves húga nem élték túl a borzalmakat. 1948-tól a Sorbonne-on filozófiát tanult, majd újságíróként dolgozott. A Párizsban eltöltött évek alatt kezdett el könyveket írni. Esszéi, novellái és drámái elsősorban az európai zsidóság kiirtásáról szóltak. Ő használta először – mai értelemben – a holokauszt kifejezést.
1986-ban Nobel-békedíjat kapott, mint „az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára.” Nem sokkal ezután feleségével megalapították az Elie Wiesel Alapítványt az Emberiségért, amelynek a mai napig elnöke. Őt tartják a holokauszt története egyik legismertebb szakértőjének. Fő feladatának tekinti a fajgyűlölet elleni küzdelmet.

POLÁNYI JÁNOS - John C. Polanyi
(1929. január 23., Berlin- Polányi Mihály természettudós fia. 1986-ban kémiai Nobel-díjat kapott - megosztva - "az elemi kémiai folyamatok dinamikája terén végzett kutatásokért". Kanadában él.

OLÁH GYÖRGY - George A. Olah
(1927. május 22., Budapest -1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott "a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozása terén elért eredményeiért". Az Egyesült Államokban él.

HARSÁNYI JÁNOS - John C. Harsanyi
(1920. május 29., Budapest - 2000. augusztus 9., Berkeley)
1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott - megosztva - a játékelmélet területén alkalmazott úttörő elemzéseiért. Társai elméleti munkájára építve mutatta meg, hogyan lehet elemezni a hiányos információval rendelkező játékokat, és ezzel megteremtette az alapokat az "információ közgazdaságtanának" kutatásához. Az Egyesült Államokban élt.

KERTÉSZ IMRE
(1929. november 9, Budapest). 2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott az 1960-1973 között írt Sorstalanság című regényéért, mely auschwitzi és buchenwaldi élményein alapul. Tizennégy évesen, egy Budapest környéki csendőrpucs következményeként deportálták Németországba. Hazatérése után újságírással és fizikai munkával tartotta el magát. A Sorstalanság című regényt először visszautasították, majd mikor 1975-ben megjelent, nem fogadták kedvezően. A sikert és azt, hogy írói, műfordítói munkájából megélhet, a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Felsőfokú végzettsége nincs, nem tagja magyar egyesületnek, szövetségnek. Nagy sikerei vannak német nyelvterületen. Németországban és Magyarországon él.

HERSKÓ FERENC - Avram Hershko
(1937, Karcag) A magyarországi születésű izraeli tudós, Avram Hershko a 2004-i kémiai Nobel-díj három kitüntetettjének egyike. Herskó Ferenc néven született Karcagon, családja nem sokkal a második világháború után vándorolt ki Izraelbe, ott szerzett orvosi diplomát. Fiatal korában két évig gyakorló katonaorvos volt az izraeli hadsereg kötelékében. Jelenleg Haifában él, fehérjekutatással foglalkozik. Hershko, továbbá izraeli honfitársa és kollégája Aaron Ciechanover, valamint az amerikai Irwin Rose a test fehérjéinek lebomlásával kapcsolatos kutatásokban elért kiemelkedő eredményeiért kapta a Nobel-díjat. "Kutatásaiknak köszönhetően ma már molekuláris szinten megérthetjük, miként ellenőriznek a sejtek bizonyos központi folyamatokat az emberi szervezetben" - áll a Nobel-díjat odaítélő bizottság indoklásában.