Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2024. május 7. Az év 128. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739410. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Művészetek Palotája: még gazdagabb jövő előtt

Művészetek Palotája: még gazdagabb jövő előtt
Infovilág

A saját programok mellett a tájékoztatón hangsúlyozták Budapest legfontosabb országos zenei műhelyeinek együttműködését. A tavasszal ötödik születésnapját ünneplő intézmény vezérigazgatóján, Kiss Imrén kívül kifejtette gondolatait Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Kocsis Zoltán, Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója, Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház igazgatója valamint Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója.
           
Sok más mellett megtudtuk, hogy a tavaszi bérleteket október 19-től, a koncertekre érvényes szólójegyeket pedig november 2-tól kezdi árulni a Művészetek Palotája.
  
Kiss Imre hangsúlyozta, hogy az Erste Bank NyRt., a Magyar Telekom, a médiaszponzorok köszönetet érdemlő mértékben hozzájárultak  a Művészetek Palotája sikeréhez. Az állami támogatás fontosságát aláhúzva beszélt a MűPa, a Magyar Állami Operaház és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem összefogásáról.

Csonka András vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a közönség még több külföldi sztárt szeretne látni, a MűPa számára fontos, hogy fellépési lehetőséget teremtsen a magyar tehetségeknek. Így a nemzetközi sztárok fellépései mellett a hétfői jazz-estek, a Magyar Szimfonikus Körkép a hazai előadók bemutatására készül. Lesz újévi hangverseny (A teremtés) Fischer Ádámmal, koncertsorozat Beethovennek szentelve, és megrendezik a budapesti Wagner-napokat.

Batta András hangsúlyozta, hogy a MűPa, az újjáépülő Zeneakadémia  és a rekonstrukcióra váró Operaház és Erkel Színház a világon egyedülálló magyar zenei tehetségekkel akár külföldi vendégművészek nélkül is magas színvonalú produkciókkal tudnák megtölteni a koncerttermeket.
     
A Művészetek Palotájában koncertező Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója, Kocsis Zoltán a napi együttműködés fontosságát hangsúlyozta, amelyet a későbbiekben ki lehet egészíteni egy-egy komponista munkásságát bemutató fesztivállal. Zenekarának legrangosabb jövő évi vállalkozásaként Schönberg Mózes és Áron című  előadását nevezte meg.

Török Jolán hangsúlyozta: a MűPa megnyitása óta jelen vannak különféle műfajú, különböző korosztályoknak szóló előadásokkal. A jövő évi programokról akkor tud érdemben nyilatkozni, amikor decemberben megismeri az anyagi lehetőségeket.

Bencsik Barnabás, kiemelte: több ezren éltek azzal a lehetőséggel, hogy a koncertjegyet váltók ingyen tekinthetők meg a Ludwig Múzeum kiállításait. 
          
A műsornaptár az év hátralévő hónapjaiban is zsúfolva van színvonalas zenei programokkal, érdemes pillantást vetni az intézmény honlapjára. Októberben jön a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, fellép az Osztrák–magyar Haydn-zenekar, novemberben jön Jordi Savall zenekara, decemberben a Lahti Szimfonikus Zenekar és különlegesnek ígérkezik Joyce Yang zongoraművész Beethoven-estje, Bellini Normája. Lesz Fidelio-gálaest novemberben és Diótörő karácsonykor.

A könnyebb műfajok képviselői sem hanyagolják el a Művészetek Palotáját: jön Cassandra Wilson amerikai dzsessz- és bluesénekesnő, József Attiláról szól Hobo estje, lesz Palya Bea-koncert, s fellép Szörényi Levente. Itt ünnepel a 40 éves Kaláka és a 25 éves Makám zenekar, s várják Ausztráliából Tommy Emmanuel gitárművészt. 

A legokosabban mindenesetre az teszi, aki ellátogat az intézmény honlapjára vagy erre az oldalra.  A kissé megújult környezetben tematikus kiadványokkal is várják az érdeklődőket.

Címkék